+ Film

Tavaly 302 nevezés érkezett a Zsigmond Vilmos Filmfesztiválra

Hasonló profilú fesztivál összesen három van Európában.

Csoportkép - középen Szabó Gábor, a zsűri elnöke, balról mellette Max Hohenlohe, Zsigmond Vilmos unokája.

„Pazarul indított az újonc fesztivál”

 –  írta Csiger Ádám, a film.hu kritikusa az idei, első Zsigmond Vilmos Filmfesztivál láttán.

Az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos Szeged szülötte, díszpolgára, nevét szülővárosában emléktábla és moziterem is őrzi, az a moziterem, amelyben gyerekkorában az első, meghatározó filmélmények érték.

A róla elnevezett, emlékét, munkásságát megőrizni, ápolni és terjeszteni hivatott fesztivált idén májusban rendezték meg először. Bizonyos, hogy Zsigmond Vilmost világszerte sokan ismerik és tisztelik, hiszen már az első alkalommal 302 nevezés érkezett a világ minden tájáról, minden kontinensről. A fesztivál mottója, „Fókuszban az operatőr” jelzi, hogy a zsűri elsősorban a filmek képi világát, az operatőrök munkáját helyezi középpontba és főképp azt értékeli – nem figyelmen kívül hagyva természetesen a filmek egészének művészi színvonalát.

Hasonló profilú fesztivál összesen három van Európában, a legrégebbi és legnagyobb a közelmúltban befejeződött Camerimage, ahol a Testről és lélekről c. filmet fényképező Herbai Máté nyerte a fődíjat.

A 2. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválra 2018. május 9-12. között lesz Szegeden, a Belvárosi Moziban. A pályázati kiírás már megjelent, jelentkezési határidő 2018. január 21.

Bővebb információ:

http://zsigmondvilmosfilmfest.com/

https://www.facebook.com/zsigmondvilmosfilmfest/

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top