A képzeletbeli New Hampshire-i falu, Grover’s Corners lakóinak átlagos napja olyan, mint mindannyiunké. A postás csenget, szomszédok beszélgetnek egymással kertészkedés közben, egy ismerős beköszön a biciklijéről, gyerekek iskolába mennek, a templomi énekkar éjszakába nyúlóan próbál és a többi. Látszólag semmiségek, lényegtelen események történnek A mi kis városunkban, Thornton Wilder mégis rádöbbent, hogy az élet a maga egyszerűségében csoda(szép). Rebecca Gibbs sajnos későn ébred rá, halála után bánja, hogy nem figyelt szeretteire eléggé, és nem élte tudatosabban az életét. Mi viszont hátra dőlhetünk, hogy bepillantsunk a Karinthy Színház három felvonásos előadásában – egy másik remek alkotás címét kölcsön véve – a mások életébe (Ld. A mások élete című film – a szerk.).
A temetőben: Lovas Rozi, Györgyi Anna, Marton Róbert. Fotó: Gergely Beatrix.
A felvonások a közösség egy-egy napját mesélik el, szó szerint egy mesélővel, Lengyel Ferenccel. Robusztus alakját földig érő kaftán húzza le, szépen csengő orgánumával végigvezet a történeten, leír, magyaráz és véleményt is mond. Habár játékát alárendeli mondanivalójához képest, Karinthy Márton rendező néhány játékos megoldással bevonja a sztoriba, ráadásul a darab szerint Lengyel nemcsak narrátor, hanem amolyan rendező is. Mókás, ahogy egy nagy faliórán tekergeti a mutatókat, attól függően, hogy épp mikor csöppenünk a sztoriba, ám a kronologikus sorrendet megtartja – kívülről nézve élet-halál ura.
Murányi Tünde és Györgyi Anna. Fotó: Gergely Beatrix.
A szerepek épp annyira sematikusak, hogy még elhisszük, a következő faluban – sőt, nálunk is – minden pontosan így zajlik. Az aggódó, gondoskodó, nagy teherbírású, sürgő-forgó háziasszony, Mrs. Gibbs minnyájunknak ismerős, Györgyi Anna jól felépített, hiteles alakításának köszönhetően. Mr. Gibbs, alias Széles Tamás jól ráérzett, hogy a mindennapiság kifejezésének alkalmas eszköze lehet, ha saját egyéniségét a színpadra csempészi. A fiatal szerelmespárt, Emily Webb-et és George Gibbs-t Lovas Rozi és Baronits Gábor játsszák. Első randevús jelenetük az előadás egyik legsikerültebb, legintenzívebb jelenete. Átsuhan fejünkben az első randink, és egy pillanatra újra átéljük a fiatalok semmihez sem hasonlító, mámoros zavarát. A bájos Emily kicsit túl is rántja, George viszont kiválóan találja meg az egyensúlyt a félszeg szerelmes és a talpraesett hódító között. Baronits elegánsan viszi végig a karakterfejlődést gyerekkortól a felnőtté válásig, és bár narrátor és jelmez segítenek a korban eligazodni, a színészi játék is jelzi a férfivá válás állomásait. Mihályi Győző szerepformálása Mr. Webb-ként szintén remek, az este legviccesebb pillanatait tőle kapjuk, jól adja a kedélyes, hajdan volt, de mára kissé megkopott falu bikáját.
Murányi Tünde, Balázs Andrea, Györgyi Anna. Fotó: Gergely Beatrix.
A cselekmény 1901 és 1913 között játszódik, három elkülönülő részben, de ugyanazon a helyszínen: az első Grover’s Corner egy átlagos napjáról, a második Emily és George szerelembe eséséről és házasságáról, a harmadik a halál elfogadásáról szól. Semmi izgalmas akció nem történik, a politikai háttér is – már és még – eseménytelen, ugyanakkor megrázó, ahogy kívülről érzékeljük, milyen pici pontok vagyunk a nagy egészhez képest, térben s időben. Mintha beszuszakolhatók lennénk egy-egy sémába: minél messzebbről szemlélődünk, annál jobban felfedezhető az emberek hasonlósága, viselkedésünk és egész életünknek tulajdonképpeni egyformasága. Ez a filozofikus hozzáállás így elég lehangoló, ezért is örülök, hogy a darab egy határon túl már nem feszegeti mindezt, megmarad a szórakoztatás vonalán, és felkínálja az adekvát tanulságot: teljes életet élhetünk, ha minél tudatosabbak vagyunk, észre vesszük az élet apró szépségeit, odafigyelünk szeretteinkre, környezetünkre.
Lovas Rozi, Murányi Tünde. Fotó: Gergely Beatrix.
A díszletet az általánosítás koncepciójába illeszkedve tervezte Székely László. Néhány fából készült, natúr színű széket, asztalt és egy kivetítőt látunk a színpadon, a bútorok egymásba illeszthető, több funkciós elemekként szabadon variálhatók. Eszközök híján a színészek cselekvéseiket pantomimesek módjára mutogatják el. A hamisítatlan kisvárosi hangulatról otthonosnak tűnő vetített képek gondoskodnak. A jelmeztervező Tordai Hajnal viszont – ha nem is karakteresen – a korszak viseletét hozta be a térbe, és mivel nem volt szükség a feladat túlgondolására, jelmezei nem ütnek el a berendezéstől.
Lovas Rozi, Baronits Gábor. Fotó: Gergely Beatrix.
Furcsa módon a produkció mindennaposnak tűnő témájával pont, hogy kiragad a hétköznapokból, tükröt tart, voyeur szerepbe helyez, ahonnan ki-ki a vérmérséklete szerint eltöltött idő után zökken vissza a rendes kerékvágásba. Gondolatébresztő, kissé melankolikus este, keserédes utóízzel, ügyes rendezéssel, a tapasztalt és újonc színészek egyaránt jó színvonalú teljesítményével.
Lengyel Ferenc. Fotó: Gergely Beatrix.
Thornton Niven Wilder: A mi kis városunk, Fordította: Benedek Marcell
Szereplők: Rendező, narrátor: Lengyel Ferenc, Mr. Gibbs: Széles Tamás, Mrs. Gibbs: Györgyi Anna, George Gibbs: Baronits Gábor, Rebecca Gibbs: Kuna Kata, Mr. Webb: Mihályi Győző, Mrs. Webb: Murányi Tünde, Emily Webb: Lovas Rozi, Wally Webb: Benesovits Áron, Simon Stimson: Marton Róbert, Mrs. Soames: Balázs Andrea, Howie Newsome, Joe Stoddard: Németh Gábor, Willard professzor, Mr. McCarty: Karsai István, Joe Crowell, Si Crowell: Varsányi Szabolcs, Warren rendőr, Sam Craig: Inoka Péter, Mr. Carter: Földvári Péter
Díszlet: Székely László, Jelmez: Tordai Hajnal, Mozgás: Köllő Miklós, Zene: Nyitrai László
Rendező: Karinthy Márton
- november 13. Karinthy Színház
