+ Színház

Sikert sikerre halmoz a Forte Társulat!

A te országod nemcsak a hazai közönséget és szakmát kápráztatta el, de idén októberben a lengyel közönségnek is bemutatkozott a Demoludy Fesztiválon.

fotó: dusa gábor

Az egyre több nemzetközi és hazai sikerrel büszkélkedő Forte Társulat A te országod című előadása december 6-án ismét a Trafóban szerepel, február 22-23-24-én pedig új bemutatója lesz a társulatnak a Kortárs Művészetek Házában. A te országod nemcsak a hazai közönséget és szakmát kápráztatta el, de idén októberben a lengyel közönségnek is bemutatkozott a Demoludy Fesztiválon. Korábban A nagy füzettel debütáltak Olsztynban, most pedig két színházrendező, fizikai-színházi koreográfus szakos hallgató (Ténai Petra és Gyulai-Zékány István) beugrásával folytatódott a fesztivállal és a Krakkói Magyar Centrummal közös együttműködés.

Nem csak A te országod kapcsán ért el sikereket a Horváth Csaba vezette társulat. Szeptemberben Krisztik Csaba megkapta az idei Kaszás Attila-díjat, melyet szeptember 8-án vett át, ősszel pedig a tavaly indult Wilma Theatre-rel közös együttműködés tetőzik. Horváth Csaba társulatvezető a Federico García Lorca Vérnász című darabját rendezi Philadelphiában, melyet október 25. és november 19. között láthatta ott a közönség.

A társulat több előadásában is a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival közösen dolgozik: a Bűn és bűnhődés c. előadásban már a második évadban szerepel Ballér Bianka és Mészöly Anna, míg a Concertóban más szereplőkkel váltva táncol Barna Lilla és Molnár G. Nóra.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top