+ Képzőművészet

Nyitott ritmus: Neked hogy tetszik az új Kodály-emlékmű?

A köztéri alkotás Kodály Zoltán Angyalok és pásztorok című gyermekkórus kottarajzát ábrázolja.

MTI Fotó: Krizsán Csaba

A Kodály-emlékév alkalmából Nyitott ritmus címmel állítottak köztéri szobrot a Kossuth-díjas magyar zeneszerző emlékére Győrben, az Ifjúság körút és a Kodály Zoltán út kereszteződésében kedden.

Borkai Zsolt polgármester (Fidesz-KDNP) avató beszédében elmondta, hogy:

Halmi-Horváth István festőművész és Kelemen Zénó Munkácsy-díjas szobrászművész közös alkotása a múltat megjelenítve üzen a jelennek és a jövőnek.

Az öt méter széles és 2,4 méter magas szoborral a város emléket állít egy olyan zeneszerzőnek, zenetudósnak és népzenekutatónak, akinek munkásságát, gondolatait ma is őrzik és tanítják. A polgármester szerint a város az elmúlt időszakban a kortárs művészet egyik „komoly fellegvárává” vált.

A polgármester hozzáfűzte:

A zene a mindennapokban is jelen van, jó példa erre a Győri Filharmonikus Zenekar, amely világszerte képviseli a megyeszékhelyet.

Radnóti Ákos alpolgármester (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy tavaly már felavatták Kelemen Zénó egy alkotását az Adyvárosi tóban, az ország első köztéri úszó szobrát. Nyár végén pedig Botos Péter Ferenczy Noémi-díjas üvegszobrász művész Őrszem (Sentinel) című üvegmozaik szobrát állították fel.

A Nyitott ritmus című köztéri szobor. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Grászli Bernadett, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója elmondta:

A köztéri alkotás Kodály Zoltán Angyalok és pásztorok című gyermekkórus kottarajzát ábrázolja.

Halmi-Horváth István elmondta, hogy:

A szobrot öt szintre osztotta, amelyek a kotta öt sorát jelképezik. A kották más-más színűek, igyekezett vidám színeket felhasználni.

A szobor négy hónapig készült Kelemen Zénó műtermében, kompozit technikával. A két művésznek ez volt az első közös munkája – mondta a Munkácsy-díjas szobrászművész.

A szobor felállítását az önkormányzat tízmillió forinttal támogatta.

A kormány Kodály Zoltán halálának ötvenedik és születésének 135. évfordulója alkalmából hirdetett Kodály-emlékévet 2017-re.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top