„A komolyzene nem egy rossz dolog, nem kell tőle feltétlenül megijedni.“
– vallja a 15 éves László Rebeka. Pedig sok kortársa szerint a klasszikus zene a bábeli zűrzavarhoz hasonló érthetetlen valami, de mindenképpen olyan dolog, amit egy tinédzsernek érdemes elkerülni. Pont ezt a gondolkodást szeretné felülírni a Pannon Filharmonikusok #NoBabel sorozata, ahol a 14-18 éves korosztály sokkal lazább körülmények között ismerkedhet a műfajjal, s az első előadás tapasztalatait hallgatva úgy tűnik, a projekt sikeresnek bizonyul.
#NoBabel, azaz Egy nyelvet beszélünk – a sorozat címe, meghatározza a célt is. Ezeken az alkalmakon Bősze Ádám vezetésével arra próbálják felhívni a fiatalok figyelmét, ha nyitottak és befogadóak, a zene is lehet az a nyelv, amivel kitágulhatnak a határok. A koncertek két részből állnak, az elsőben válogatott zenékkel illusztrálva egy meghívott vendéggel beszélgetnek, körbejárva az aznapi témát, míg a másodikban már tényleg a zenéé a főszerep. Az első alkalommal a téma a csend volt. A csendtől a zenéig a fiatalok egy buddhista tanító segítségével jutottak el.
„Nagyon érdekes volt, mert nem olyan volt, mint egy szokványos koncert. Nem székeken ültünk, hanem babzsákokon, párnákon vagy a földön, s közben hozzá lehetett szólni a témához és egymással is tudtunk beszélgetni. Pont ettől a kötetlenségtől volt sokkal izgalmasabb, mint egy szokványos hangverseny. S arra is rájöttem, hogy a komolyzenét rengeteg dologra lehet használni. A hosszabb művek alkalmasak arra, hogy miközben hallgatjuk őket egy kicsit megálljunk és lecsendesedjünk. Az is nagyon jó volt, hogy megmutatták, hogy nem rendes hangszerekkel, hanem hétköznapi tárgyakkal is lehet jó zenéket csinálni, amik szintén komolyzenének számítanak. S már azt is tudom, hogy mi a különbség a csönd és a zene között, és a csöndből hogy megy át valami a zenébe. Ezek voltak a legnagyobb felismeréseim.”
– meséli Rebeka.
Horváth Bendegúz középen.
Horváth Bendegúz – bár szülei révén a komolyzene közelében nőtt fel –, szintén új szemszögből fedezhette fel a műfajt ezen az estén:
„Újfajta élmény volt a nyitottságával, a babzsákokkal, és azzal, hogy bárki nyugodtan beleszólhatott a beszélgetésbe. Azt mondanám, nem az volt a lényeg, hogy jobban megismertem vagy megszerettem a klasszikus zenét, inkább megláttam benne még pár olyan dolgot, amivel még jobban meg lehet szeretni. Leginkább azt, hogy a zene az tényleg mindenben – még a csendben is – benne van. Nem tudunk egy napot sem eltölteni anélkül, hogy legalább egy kis részével ne találkoznánk, mondjuk egy ritmust le ne kopognánk egy tollal egy padon. Valójában a zene bele van fonódva az életünkbe, és mindent körbeölel.”
Persze a hangversenyeknél jóval lazább körülmények is hozzátettek az élményhez:
„Amikor az osztálytársaimnak és a barátaimnak meséltem erről a lehetőségről, sokan rögtön kijelentették, hogy ők biztosan nem jönnek el, mert a komolyzenéről leginkább egy idős bácsi jut az eszükbe, aki öltönyben ül egy koncerten. Nagyon jó volt, hogy itt nem kellett kiöltözni, és órákon keresztül teljes csöndben ülni egy széken. Beleszólhattunk a beszélgetésbe, és sima utcai ruhában sem nézett ki minket senki.”
Mindkét fiatal biztos abban, hogy december 2-i #NoBabel-re is elmennek. Ezen a koncerten azt járják körül, hol és hogyan jelenik meg a zenében a #pénz, a #hatalom vagy az #ármány. Rebeka megpróbálja a barátait is rávenni, hogy vele tartsanak:
„Szeretném, ha ők is megtapasztalnák, hogy a komolyzene nem rossz dolog, nem kell tőle feltétlenül megijedni. A korosztályomban mindenki inkább a popslágereket szereti, de itt rájöhetünk, hogy a zene nagyon sokféle lehet. S igenis, a klasszikus zenét is meg lehet hallgatni, és nem is rossz, s nem is unalmas. Sőt, sok érdekes dolgot fel lehet fedezni általa, s még beszélgetni is lehet róla.”
