+ Irodalom

Aggastyánok a kormány ellen

Olyan regényt akartam írni, amely ugyan – szándékom szerint − komoly politikai mondanivalót hordoz a diktatúráról és egy esetleges háború veszélyéről, de ugyanakkor izgalmas, szórakoztató, sőt még tanulságos is, ami az öregek gondolkodásmódját, az öregség sajátosságait illeti. – mondja Nógrádi Gábor Zöldségkommandó című új könyvéről.

Nógrádi Gábor új könyvéről, a Zöldségkommandó című regényről  Böszörményi Gyula beszélgetett vele.

Zöldségkommandó címmel regényt írtál egy meg nem nevezett ország diktatórikus és háborúra készülő kormányáról, illetve tizenhárom összeesküvőről, akik meg akarják akadályozni a készülő vérontást. A műből ennyit ismerve ez egy politikai kalandregény, ahogy a műfaját meghatároztad, méghozzá komoly, drámai eseményeket sejtető regény. Figyelembe véve azonban azt, amit a fülszöveg elárul, vagyis hogy igen idős emberek az összeesküvők, továbbá  az olvasó ismeri korábbi műveidet, akár szatirikus, humoros történetre is gondolhat.

Néhol talán valóban humoros a regény, de nem ez jellemzi. Az ismeretlen országot egy diktátor kormány irányítja, megsemmisíti az ellenzéket, és valóban pusztító háborúra készül. Úgyhogy nevetésre nincs ok. Ami humor van benne, ha van, az az idős emberek sajátos viselkedéséből, megnyilvánulásaiból fakad.

Volt szerencsém olvasni a könyvet kéziratban, és kissé meghökkentett a nyolcvan-kilencven éves emberek tettrekészsége. Valóban úgy gondolod, hogy az aggastyánok szembe tudnának szállni egy autokratikus kormányzattal?

De mennyire! Ha a kor és a betegség nem bénítja meg az embert, akkor szinte többre is képes lehet, mint ifjabb korában. Miért? Mert például több a tapasztalata. Jobban gazdálkodik az energiáival. Ha pedig nem nyomorították meg a lelkét aktív korában, akkor élvezi, hogy „pici a kockázat, nagy a szabadság”, ahogy Ungvári Tamás nyilatkozta. A Zöldségkommandóban persze mesés, ahogyan az „aggastyánok” megszervezik a kormány „kiiktatását”, a háború elkerülését, de mesék, álmok nélkül nem lehet élni. Vagyis lehet, de az nem élet.

Szereted az abszurd helyzeteket, figurákat, ezt már az ifjúsági regényeidből is tudhatjuk. Például a Lángoló nyaram-ból, ami a Könyvhétre jelent meg. Ebben a történetben is tobzódsz a meghökkentő szituációkban, epizódokban. A köszvényes öreg, aki az államelnököt akarja leszúrni. A nyolcvanötéves meleg balerina, aki az ágyába csalja az egyik minisztert, és együttlétüket lefilmezi. Az 1934-es hosszú kések éjszakáját idéző jelenet, amelyben a fasiszta gárda megalázza a vénecske urat és a matrónát, amit jogos bosszú követ.

Olyan regényt akartam írni, amely ugyan – szándékom szerint − komoly politikai mondanivalót hordoz a diktatúráról és egy esetleges háború veszélyéről, de ugyanakkor izgalmas, szórakoztató, sőt még tanulságos is, ami az öregek gondolkodásmódját, az öregség sajátosságait illeti. Igen, igen tanulságos lehet, hiszen, remélem, minden olvasóm sokáig akar élni. Márpedig nem lehet sokáig élni anélkül, hogy meg ne öregedjünk.

Nem tudom, hogy dicséret vagy bírálat, de még szívesen olvastam volna tovább a regényt, amikor hirtelen vége szakadt.

Számtalan olvasói – időnként dühös − véleményt kaptam az elmúlt évtizedekben, hogy túl gyorsan fejezem be a regényeimet, és ahogy te is mondtad: még szívesen olvasnák tovább a történetet. Én ezt dicséretnek tartom mindaddig, amíg egy irodalmár be nem bizonyítja, hogy nem azért szeretnék a könyveim kedvelői folytatni az olvasást, mert izgalmas, mert jó, hanem mert a történet például befejezetlen.

Mi szülte ezt a regényt? Milyen indulatok, gondolatok, kérdések motoszkáltak benned, amelyek végül rávettek a megírására?

Gyűlölöm a háborút. Bár nem éltem át, de – közvetve − lelkileg engem is a 2. világháború tett tönkre, ahogy az egész nemzetet. A mai napig cipelem, és cipelik gyerekeink, unokáink ezt a terhet. Vajon van olyan egykor élt magyar, akit a megölt családtagok, a megaláztatás, a rettegés vagy éppen a lelkiismeretfurdalás nem gyötört meg? Ezt szüleink, nagyszüleink, ha nem is akarták, ha nem is beszéltek róla, önkéntelenül átültették belénk. A gyermek érzékeny műszer. Azt is leolvassa rólunk, azt is átveszi a lelkébe, amit semmiképpen sem szeretnénk átadni, de bennünk van. És a háború réme most is a fejünk felett lebeg. Afrikában, Ázsiában, de itt a szomszédban, Ukrajnában, Oroszországban vérszomjas vezetők halmozzák fel a fegyvereket. És Magyarországon is akad néhány meggyújtható kanóc.

Mire gondolsz?

Ha egy ország vezetése magához kaparint minden hatalmat, láncra köti a média javát, demagógiával belenyúl az emberek agyába, azaz eteti legtitkosabb félelmeiket és legvadabb vágyálmaikat, hogy megszerezze a szavazatukat, akkor elindítja a szokásos történelmi távlatok lavináját: diktatúra, belső ellenfél megsemmisítése, külső ellenség keresése, háború. Persze szó sincs róla, hogy egy ilyen kis ország, mint a miénk egyedül „kard ki kard”-ot játszik. Mindig kell egy Nagy Testvér, aki felbiztatja, magához emeli, és a szakadékba rántja, ahogy ez megtörtént tizennégyben és harmincnyolcban.

Aggastyánok a kormány ellen
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top