+ Zene

Családja körében elhunyt az AC/DC alapító gitárosa, Malcolm Young

A banda utolsó lemeze 2014 novemberében jelent meg Rock Or Bust címmel, ennek felvételében betegsége miatt Malcolm Young már nem tudott részt venni, helyére unokatestvére ugrott be.

Hatvannégy éves korában elhunyt Malcolm Young, az AC/DC alapító gitárosa – közölte a hírt internetes oldalán az ausztrál hard rock együttes szombaton.

Malcolm Young évek óta beteg volt. Testvérével, Angus Younggal közösen alapította az AC/DC-t, amelyet olyan slágerek tettek világhírűvé, mint a Highway to Hell és a Back in Black.

Angus Young közleményében úgy fogalmazott: hatalmas elkötelezettségével bátyja volt a hajtóerő az AC/DC mögött:

„Gitárosként, dalszerzőként és látnokként is maximalista és egyedülálló ember volt”.

A banda honlapján Angus Young úgy fogalmazott:

„Nehéz szavakkal kifejeznem, mit jelentett számomra, egyedülálló és különleges kapcsolat volt közöttünk”.

Malcolm Young évek óta demenciában szenvedett, 2014-ben egy szélütés után vonult vissza a zenéléstől. Családja körében hunyt el.

A Skóciában született, de Ausztráliában felnőtt Malcom és Angus Young barátaikkal 1973-ban alapították az AC/DC-t, amelynek jelentése váltó- és egyenáram. A varrógépen látható jelölést nővérük javasolta és a fiúk azonnal beleegyeztek, mert a rövidítést energikusnak és felvillanyozónak találták.

Az ausztrál kocsmákban edződött AC/DC 1975-ben adta ki első lemezét, High Voltage címmel, ezt követte a T.N.T., a Powerage – a címek is jól jelzik zenéjük dinamikáját, robbanékony stílusát. A rockrajongók által jól ismert riffek nagy része játszó Malcolm Young leleménye, a szólókat a koncerteken fel s alá rohangáló, nemegyszer Chuck Berry híres kacsajárását utánzó Angus vezette elő. A két testvér nem tagadta, hogy számaik nem túl változatosak, többnyire egyetlen sémára épülnek, de Malcolm szerint ez esetben az egyszerű a nagyszerű, kár volna ötleteiket „tupírozgatni”.

A banda utolsó lemeze 2014 novemberében jelent meg Rock Or Bust címmel, ennek felvételében betegsége miatt Malcolm Young már nem tudott részt venni, helyére unokatestvére ugrott be.

Az AC/DC 2003-ban került be a Rock Dicsőségcsarnokába, Melbourne-ben utcát is neveztek el róluk.

Családja körében elhunyt az AC/DC alapító gitárosa, Malcolm Young
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top