+ Történelem

Nyomkeresés: Kik ezek a zenei zsenik és miért kerültek egymás mellé?

Néhány érdekességet gyűjtöttem össze két úrról, de a nevüket egyelőre nem közlöm. Vajon sikerül rájönnöd az információkból, hogy kikről van szó? Na és miért kerültek éppen ők egy asztalhoz?

Fassang László, fotó: Csibi Szilvia, Müpa

Képzeld azt, hogy este koncertre mész a Müpába, de az egyes villamos szeszélye folytán túl korán érkezel. Beülsz hát a kávézóba, hogy gyorsabban teljen az idő. A Dunára néző teraszon két úr üldögél, előttük csészék, sütemények. Bensőségesen összehajolva beszélgetnek, mint akik valami közös, nagy titok tudói. Aztán pislogsz egyet, és a két férfi eltűnik, az asztal üresen áll. Vajon kik lehettek? Miért jelentek meg itt egy pillanatra, és hogyan lehetne őket rávenni, hogy térjenek vissza?

Ebben az összeállításban néhány érdekességet gyűjtöttem össze a két úrról, de a nevüket egyelőre nem közlöm. Vajon sikerül rájönnöd az információkból, hogy kikről van szó? Na és miért kerültek éppen ők egy asztalhoz? A végén természetesen minden kiderül (bár ha nagyon kíváncsi vagy, most is legörgethetsz a cikk aljára)!

Az egyik úrnak volt egy apró konfliktusa egy fagottossal

Hát igen, fiatal korában elég konfliktuskereső lehetett a mi első emberünk. Ezzel nem is lett volna gond, ha nem vállalta volna el orgonaművészi és zeneszerzői teendői mellett még a zenetanítást is a helyi iskolában. Egy este, amikor hazafelé tartott az utcán, egy tanítványa bottal támadott rá, ő pedig kénytelen volt karddal védekezni. Mint kiderült, a fiú azért bántódott meg, mert az Első Úr korábban megjegyzéseket tett az életkorára és a hangszerére, a fagottra. Bár a konfliktust később sikerült elrendezni, de a zenetörténészek ezzel magyarázzák, hogy Első Úr, bár nagyon termékeny zeneszerző volt, soha nem írt fagottversenyt.

A másik úrnak a korabeli törvényekkel gyűlt meg a baja

Ő már nem olyan korban élt, amikor a fiatalemberek karddal az oldalukon járkáltak esténként. Attól a veszedelemtől, amely gyermekkorától kezdve fenyegette, és amelynek huszonegy éves korára majdnem az egész családja áldozatul esett, úgysem menthette volna meg semmilyen fegyver. Furcsamód a zenei karrierjét is a történelem igazságtalanságának (pontosabban egy ember bátorságának) köszönheti. A zsidótörvények miatt nem járhatott a kolozsvári egyetem fizika-matematika szakára, sem a pesti Zeneakadémiára, de szerencsére a kolozsvári Zeneakadémia akkori igazgatója nem tartotta be a diákok származás szerinti korlátozásáról szóló törvényt. Így tanulhatott a mi Másik Urunk a kolozsvári mesterektől zeneelméletet és zeneszerzést, valamint zongorán, csellón és orgonán játszani.

Az egyik úr a király kedvéért kimozdult a komfortzónájából

Egyik Úr idősebb korára már annyira keresett zeneszerző lett, hogy még egy koronás fő is meghívta udvarába. Habár Egyik Úr leginkább a rengeteg korszerű orgona miatt lelkesedett, amelyeket a látogatás során megnézhetett és kipróbálhatott, de a király valami egészen új dolgot is mutatott neki: egy fortepianót (zongorát). Ráadásul kapott tőle egy improvizációs feladatot is. Egy, a király által megadott témára, a számára ismeretlen új hangszeren kellett kidolgoznia egy fúgát. Egyik Úr természetesen sikerrel vette az akadályt, és megszületett a zenemű (a királynak ajánlva), bár a források szerint magával a hangszerrel cseppet sem volt megelégedve. Hiába, az ő világa inkább az orgona maradt…

A másik úr zeneműve alatt még a hangszer is összerogy

Ez az úr is kapott illusztris megrendeléseket, például a brémai katedrális számára kellett írnia egy orgonaművet. Ő neki is állt – de nem a klasszikus módon, kottaírással, hanem grafikus módszerrel: lerajzolta, hogyan képzeli a darabot. Az azonban valószínűleg sem az ő, sem a zongoraművész paklijában nem volt benne, hogy a göteborgi főpróbán a zene olyannyira megterheli az orgonát, hogy az elromlik. A brémaiak persze értesültek a hírről, jól meg is ijedtek, és inkább lemondták a mű bemutatóját. Végül a közönség a brémai rádióban, egy Stockholmban készült felvételről hallhatta a darabot, de azért ez nem volt az igazi… A tényleges bemutatóra végül Amszterdamban került sor. (Úgy látszik, a stockholmi és az amszterdami orgonák végül nem sérültek le.)

Két úr meg még kettő

Ahogy talán már kitalálhattad, az Egyik Úr JOHANN SEBASTIAN BACH (1685-1750), a Másik Úr pedig LIGETI GYÖRGY (1923-2006). Más korok gyermekei, más életutat jártak be, más módokon teljesedett ki a művészetük. Az azonban mindkettejükről elmondható, hogy lelkes kísérletezők és merész újítók voltak, akik egészen szokatlan irányba terelték koruk zenei világát.

Ha ennél is többet hallanál róluk, ajánlom figyelmedbe a Müpa Orgona-sztorik programjának VII. részét, amelyben Mácsai Pál az orgonazene történetéről mesél, ezúttal Bach és Ligeti munkásságát állítva a középpontba, Fassang László pedig megszólaltatja a két mester műveit. Többek között az orgonagyilkos zeneművet, Ligeti György Volumináját, valamint ahhoz hasonló szonátát és fúgákat, amilyet Johann Sebastian Bach II. (Nagy) Frigyes porosz király felkérésére komponált.

A két úr már nagyon várja, hogy újra találkozz velük! Ha nem a kávézó teraszán, akkor majd a hangversenyteremben. Orgonával, történetekkel, hangokkal és dallamokkal.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top