+ Film

Nem lehet kívülállónak maradni! – A Verzió emberjogi filmfesztivál igazgatójával beszélgettünk

Vannak filmek, amelyek megfigyelői pozícióból rögzítik az eseményeket. Akár éveken át követik a főszereplőt, ami miatt a néző nagyon közel kerül hozzájuk érzelmileg. Ebben talán Helena Trestíková viszi a pálmát, akinek az Egy házasság története című filmje 35 éven át követi a főszereplőit, egy házaspárt és a gyermekeiket – mondja a VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál igazgatója, dr. Oksana Sarkisová, vele beszélgettünk a fesztivál filmjeiről.

Vannak filmek, amelyek megfigyelői pozícióból rögzítik az eseményeket. Akár éveken át követik a főszereplőt, ami miatt a néző nagyon közel kerül hozzájuk érzelmileg. Ebben talán Helena Trestíková viszi a pálmát, akinek az Egy házasság története című filmje 35 éven át követi a főszereplőit, egy házaspárt és a gyermekeiket.

– mondja a VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál igazgatója, dr. Oksana Sarkisová, vele beszélgettünk a fesztivál filmjeiről.

Milyen szerepet töltenek be a dokumentumfilmek egy átlagember életében?

Van egy jellemző vélekedés arról, hogy mi az a dokumentumfilm. A legtöbb ember rögtön a televíziós dokumentumfilmekre asszociál. Pedig létezik a dokumentumfilm-készítésnek egy teljesen más típusa is, amelyet a széles közönség alig ismer: az úgynevezett kreatív dokumentumfilmek. Éppolyan izgalmasak, érdekesek, drámaiak, mint a játékfilmek, magukkal ragadják a nézőt. Az elkészítésük nem kevés időt, energiát, forrást vesz igénybe, mégsem érik el a nagyközönséget. A terjesztésük ugyanis teljesen máshogyan zajlik, mint a játékfilmeké. Csak ritkán kerülnek el a mozikba, inkább fesztiválokon vagy az oktatási hálózatokon belül mutatják be őket. Néhány tévécsatorna is vetít kreatív dokumentumfilmeket, de számban kevesebbet, mint a saját gyártású riportfilmjeiket. Éppen ezért fontos szerepe van a Verzió fesztiválnak abban, hogy minél több emberhez eljussanak ezek a nagyon izgalmas filmek – még ha csak évente öt napra is, illetve az évközi vetítéseken.

A fesztivál elmúlt 14 éve alatt sikerült kialakítani az igényt a kreatív dokumentumfilmekre?

Igen, hozzájárultunk ahhoz, hogy a nagyközönség megismerje ezt a műfajt. Kis csapatban dolgozunk, független kezdeményezésként, így nem állnak rendelkezésünkre korlátlan anyagi lehetőségek, mégis folyamatosan fejlődött a fesztivál. Egyre több embert értünk el, és a program is sokszínűbbé vált. Számos intézettel, szervezettel építettünk ki partneri kapcsolatot. Ez teszi lehetővé, hogy idén már 100 filmet mutathatunk be, ami az eddigi legnagyobb szám, illetve a partnereinkkel együttműködve alakítottuk ki a filmeket értelmező programokat is (a beszélgetéseket, workshopokat, mesterkurzusokat). Az évek során a fesztivál megőrizte az alapvető értékeit, miközben egyre komplexebbé vált.

Milyen témákra koncentrál idén a Verzió?

Az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is a Nemzetközi panoráma, a Magyar panoráma, illetve a ZOOM In Diákfilm-verseny a fesztivál három fő oszlopa. Emellett tematikus szekciók is lesznek, amelyeknek témája évről évre változik.  Az egyik ilyen téma idén a Háború & Béke 2.0, amely a menekültek perspektívájából közelít a kérdéshez. Egyik partnerünk az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, a filmekhez kapcsolódó beszélgetéssorozatot pedig a Magyar Helsinki Bizottság támogatja. A tőlük érkező szakértők a háborús övezetekben, a menekülttáborokban és az Európában élő menekültekkel kapcsolatban fognak megvitatni különböző kérdéseket. A Kié a város? szekciót a KÉK által szervezett Budapesti Építészeti Filmnapokkal együttműködésben tartjuk. Ezek a dokumentumfilmek a lakhatás kérdésével foglalkoznak, változatos kontextusban. A kilakoltatásoktól a városi terek rekonstrukcióján át a társadalmi aktivizmusig, amely akkor alakul ki, amikor teljes kerületek életét veszélyezteti a rekonstrukció. A lakhatás kérdése mindenkit érint.

Aleppo, a végsőkig. A világ legjobban dokumentált népirtása.

Különösen érdekes programot szerveztünk idén a Rigai Filmmúzeummal együttműködve: a hatvanas-hetvenes évekbeli Rigai Iskola lírai dokumentumfilmjeinek legjava lesz látható. A Magyarországon kevéssé ismert iskola, amely a szovjet cenzúra ellenére némi szabadságot élvezett, nemcsak filmtörténeti szempontból érdekes: filmnyelvi szempontból is nagyon fontos az, ahogyan megújították a dokumentumfilm-készítést. Külső kurátorok (Hámos Gusztáv, Katja Pratschke és Thomas Tode) állították össze a Fotófilm: állóképek mozgásban című szekciót.  Ezek a filmek fényképekből állnak, ami ellentmondásosnak tűnhet, de valójában a fénykép és a mozgókép viszonyát térképezik fel. A fotófilmeket létrehozó művészek komoly elméleti munkát is végeztek, és vizuálisan is nagyon érdekesek a műveik. A művészeknek, filmtörténészeknek, médiatudósoknak konferencián lesz lehetőségük megvitatni mindezt. Emellett a szekció tematikus blokkjaiba szorosan nem tartozó alkotások is bemutatásra kerülnek, például Forgács Péter műve, amelyet Nádas Péter Saját halál című írása alapján készített.

Az 1917-es orosz forradalom századik évfordulójának kapcsán a CEU kétnapos szimpóziumot rendez A kommunizmus kísérlete címmel. Ehhez kapcsolódóan két film ingyenesen megtekinthető lesz a Verzión. Egyrészt Nikolai Evreinov munkája: 1920-ban statisztákkal és színészekkel a helyszínen újrajátszották a pétervári eseményeket, az erről készült film pedig a számos néző miatt sokkal nagyobb szabásúnak, tömegeket megmozgatónak mutatja az eseményeket, mint a valóságban volt (A Téli Palota ostroma). Másrészt egy 2017-ben bemutatott német stop-motion animációs film (The Real October), amely a művészek naplói, levelei, emlékiratai alapján beszéli el a forradalmat – egyben tesztelve azt is, hogy hol vannak a dokumentumfilm műfaji határai.

Említett mesterkurzusokat, workshopokat is. Kiket várnak és milyen témákban?

A Visegrádi Alap támogatásával megvalósuló Hatásvizsgálat című programunk azzal foglalkozik, hogy milyen társadalmi hatást tud kifejteni egy dokumentumfilm. Konkrét filmek példáján vizsgáljuk a kérdést. A Sortűz a tüntetőkre című alkotás fontos szerepet játszott Dél-Afrikában az igazságtételért folytatott harcban, miután egy békés tüntetésen lelőttek 34 bányászt. A film nagyban hozzájárult az eset ismertté válásához. A Frissen a szemétben az élelmiszerpazarlásra hívta fel – sikeresen – a figyelmet. A statisztikák szerint az európai élelmiszer fele a szemétben végzi, a gyártótól a fogyasztó felé vezető út számos pontján keletkezik hulladék a még ehető ételből. A Petrilla bolygó című film pedig azt mutatja be egy romániai példa alapján, hogy a művészet hogyan tudja átalakítani, új életre kelteni az elhagyott ipari területeket.  Ezeknek a filmeknek a kapcsán mi is megkerestünk olyan civil szervezeteket, amelyek hasonló közegben működnek, és sikerrel használhatják a filmeket a munkájukhoz. Sőt, az a célunk, hogy aktív párbeszédet teremtsünk, és hogy végső soron a filmalkotás a közösségi projektek szerves részévé válhasson. A mesterkurzusok a Trafóban lesznek, és mindenki számára nyitottak. Nem csak filmeseket várunk!

Petrila bolygója

A DocLab workshop résztvevőidokumentumfilmet emberi jogi témában, tutorok segítségével. Hét projektet választottunk ki, amelyek a három és fél nap alatt fognak elkészülni. Arra is példát szeretnénk mutatni ezzel a kurzussal, hogy dokumentumfilmes eszközökkel milyen gyorsan lehet reagálni, hatást gyakorolni a közösségek életére az erőteljes vizuális állításokkal.

A középiskolák hogyan kapcsolódhatnak be a fesztiválba?

Idén 5 témából álló „menüt” dolgoztunk ki, amelyből szabadon választhatnak. Az ingyenes iskolai vetítések a Művész és a Toldi moziban lesznek, és mindannyiszor beszélgetésre nyújtunk lehetőséget, moderátorral. Illetve idén már azt is lehetővé tudtuk tenni, hogy az iskolák falai között is vetíthetőek legyenek a filmek, bármikor az iskolaév során. Dolgozunk a filmek feldolgozását megkönnyítő pedagógiai segédanyagokon, amelyeket közzé fogunk tenni, és a tanárok felhasználhatják majd őket az iskolai vetítéseken.

Hogyan választották ki a fesztiválon látható filmeket?

Nyílt pályázaton 500 dokumentumfilm érkezett hozzánk idén, de mi is meghívtunk filmeket, ha erősnek éreztük a témát vagy a megvalósítást. Előválogatás után az egyes szekciók kurátorai külön-külön döntöttek. A Magyar Panoráma 12 filmjét például Báron György válogatta.

Mennyire sokszínű az anyag idén?

A filmek erősen különböznek egymástól a megközelítésükben, a felvétel vagy a vágás módjában, az üzenetükben, és abban is, hogy hogyan szeretnék elérni a közönségüket. Vannak filmek, amelyek megfigyelői pozícióból rögzítik az eseményeket. Akár éveken át követik a főszereplőt, ami miatt a néző nagyon közel kerül hozzájuk érzelmileg. Ebben talán Helena Trestíková viszi a pálmát, akinek az Egy házasság története című filmje 35 éven át követi a főszereplőit, egy házaspárt és a gyermekeiket. Más filmek inkább esszéfilmek, amelyek határozottan egyes szám első személyben szólalnak meg. A kamera mögött című film például  Kirsten Johnson, számos igen ismert dokumentumfilm (pl. Citizenfour, Farenheit 9/11) operatőrének fel nem használt felvételeiből állt össze, mozaikszerűen. Ez a különleges alkotás egy meditatív és nagyon személyes napló, ahol még a Johnson filmjeinek helyszínét adó természet is megjelenik, amely a képkivágáson kívül maradva eddig láthatatlan maradt. A hulladéknak számító filmanyag újrafelhasználása üdítően újfajta értelmet ad a dokumentumfilm fogalmának.

Számos bemutatásra kerülő film tulajdonképpen határeset: átmenet a fotó és a film között (Fotófilm-szekció), vagy éppen a játékfilm és a dokumentumfilm között. Vannak nagyon személyes alkotások is. A Szimpla beszéd alkotója az édesanyjához beszél a cseppet sem esztétizáló, nyers stílusú filmjében, feltárva az addig kibeszéletlenül maradt, fájdalmas gyermekkori történéseket. De így is átalakító élményt ad a nézőnek is.

Nincs hová bújnod

Miért a Nincs hová bújnod című filmet választották nyitófilmnek?

A Norvégiában élő, iraki kurd Zaradasht Ahmed egy férfi ápoló életét követte éveken át Irakban.  A felvételek jó részét maga az ápoló készítette. Eleinte a háború áldozatairól és túlélőiről, akik a kórházába érkeztek. Később azonban maga is menekülni kényszerült, és eközben is folytatta a filmkészítést. A perspektívaváltás teszi nagyon megrázóvá a filmet. Ezt az üzenetet szeretnénk mi is tudatosítani a nézőkben: hogy nem lehet kívülállónak maradni, nincs hová bújni. Hiába hiszi azt az ember, hogy csak megfigyelője egy jelenségnek, előbb-utóbb érinteni fogja őt is.

A 14. Verzió fesztivált Mundruczó Kornél filmrendező nyitja meg november 14-én 19 órakor a Trafóban. Omar Bashir iraki származású lantművész játéka után a nyitófilm, a Nincs hová bújnod következik, amely elnyerte a legnagyobb dokumentumfilm-fesztivál, az IDFA fődíját.

A fesztivál november 19-ig tart. A részletes program és a filmek leírása megtalálható a fesztivál honlapján.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top