+ Film

Négy kategóriában is Európai Filmdíjra jelölték Enyedi Ildikó filmjét

Mint ezzel a filmmel már annyiszor, ennek a csodálatos jelölészuhatag-hírnek a hallatán most is az első és legerősebb érzésem a hála minden egyes munkatársamnak, akikkel együtt készítettük el ezt a filmet – nyilatkozta Enyedi Ildikó.

Az Európai Filmakadémia rekordszámú, négy kategóriában jelölte Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét az Európai Filmdíjakra – jelentették be szombat délben a sevillai filmfesztiválon. A díj 30 éves történetében soha nem kapott magyar alkotás ennyi jelölést.

A Filmalap támogatásával készült alkotást a mintegy 3200 tagot számláló Európai Filmakadémia jelölte a legjobb film, Enyedi Ildikót a legjobb rendező és a legjobb forgatókönyvíró, Borbély Alexandrát pedig a legjobb színésznőt illető Európai Filmdíjra.

Mint ezzel a filmmel már annyiszor, ennek a csodálatos jelölészuhatag-hírnek a hallatán most is az első és legerősebb érzésem a hála minden egyes munkatársamnak, akikkel együtt készítettük el ezt a filmet

– nyilatkozta Enyedi Ildikó.

Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója azt emelte ki, hogy:

Ennyi jelölést soha nem kapott még magyar film az Európai Filmakadémia tagjaitól. Büszkék lehetünk a magyar filmek sikerére.

Bucsi Réka Love című animációja szintén az Európai Filmdíjak jelöltjei között van, a rövidfilmek kategóriában.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top