+ Képzőművészet

Kiosztották az Arany Rajzszög díjakat

Az Arany Rajzszög Díj a tervezőgrafika műfajában tevékenykedő kiemelkedő alkotók és alkotásaik elismerésére jött létre.

Az elmúlt 15 éveben 72 díjat osztottak ki, ami a 2017-es díjazottakkal 78-ra emelkedett. Az Arany Rajszög Díjátadót november 3-án a TESLA Budapest kiállítótermében tartották a 10. Graphifest nyitórendezvényeként.

A kiállítást Drozsnyik Dávid és Ördögh László, a Graphasel Design Stúdió vezetői és a KREA Kortárs Művészeti Iskola tanárai nyitották meg.

Az Arany Rajzszög Díj a tervezőgrafika műfajában tevékenykedő kiemelkedő alkotók és alkotásaik elismerésére jött létre.

Egy szakmai díj, amelyet kollégák adnak szintén szakmabelieknek és a szakmáért tevékenykedők részére. Társaságunk ily módon nem csupán – eredeti szándékát megvalósítva – közelebb hozza egymáshoz a tervezőgrafika területén tevékenykedő alkotókat, de évről-évre megmutatkozási lehetőséget kínál a műfaj és képviselői számára.

A díj és a hozzá kapcsolódó kiállítás éves periodicitása, valamint az a tény, hogy elsősorban valódi megbízásokra illetve pályázatokra készült konkrét munkákat várunk, komoly kihívást jelent a kollégák számára. A beérkezett pályamunkákból a bemutatásra kerülő anyagot a kiállítói tér nyújtotta lehetőségek figyelembe vételével az Arany Rajzszög Társaság közgyűlése válogatja össze és szavazza meg a díjak odaítélését is.

A díjazottak:

2017 évi Arany Rajzszög-díjazottak:
Gabor Palotai életműdíj
Szabó Márton az utóbbi évek tervezőgrafikai teljesítményéért díj
Kovács Hunor László, Kovács Apor (Hunap) szuverén tervezőgrafikai díj
Szegi Amondo kulturális díj
Fruzsina Fölföldi az év pályakezdő tervezőgrafikusa díj
Cymetriq Studio az év tervezőgrafikai stúdiója díj

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top