+ Irodalom

“Egy kevés jó dolgot rákozmetikázott arra a szarra, amit életnek szokás hívni.”

– A fenti idézet Szaniszló Judit után szabadon, inspiráció, kreativitás, műhelymunka és menőség a Nemzeti Galériában. A mai dolgozatnak ez a cím lesz a mottója.

– A fenti idézet Szaniszló Judit után szabadon, inspiráció, kreativitás, műhelymunka és menőség a Nemzeti Galériában. A mai dolgozatnak ez a cím lesz a mottója.

Tegye fel a kezét, aki amikor elmegy egy kiállításra az összes kiírást, magyarázatot, tablót végigolvassa! Hát, persze! Az elején még én is, aztán alábbhagy a kedvem. Na, kezeket fel!

És az is tegye fel a kezét, akit már annyira beidomított az iskola, hogy már nem is mer gondolkodni, hanem megvárja, még megmondják neki, ő meg majd elolvassa, hogy mit is akart a szerző!

Szerencsére együtt a kettő nem megy! Mert úgysem olvasol el minden szöveget, ezért kénytelen vagy az agyadat használni, hogy megfejtsd, NEKED mit jelent a mű.

És mi van akkor, ha mankót kapsz? Egy szórakoztató, lenyűgöző, élvezetes mankót!

2014-ben indult a Szépművészetiben az összművészeti előadás sorozat, amikor az állandó gyűjteményből kiválasztott műtárgyakról tíz kortárs szerző ír irodalmi szöveget, amit színművészek adnak elő. Az ötlet zseniális, mert állandó kiállítást külföldiek, kiránduló gimnazista osztályok és egymásról jó benyomást kelteni akaró első randisok néznek meg, de úgy, hogy elsétálnak mellettük. Egy-egy képnél talán megállnak, ami megragadja őket, de nincs idő értelmezni, elmélázni, megfejteni az ábrázolt titkokat (ha vannak). Az osztálykiránduláson meg át kell esni, de nem szokták posztolni, hogy éppen melyik kiállítást nézik – jobbik esetben azért a neten rákeresnek arra, amit érdekesnek találtak. Az első randin pedig a legjobb formát kell hozni. Összeszedettnek, pengeagyúnak kell látszani (ha nem vagy az), okosakat kell mondani, és fontos, hogy a múzeum jó fotózható környezetben álljon, mert a Facebookon is menőnek kell lenni.

Ez a program menő. Ez látszik abból is, hogy évről évre egyre többen jönnek el, erre az évi hat estére, és abból is, hogy menőség ezt kiposztolni.

Ezt onnan tudom, hogy velem jött a 15 éves gimnazista fiam is, és ő megosztotta, hogy hol van. Ugye mindenkinek megvan, hogy ez mekkora nagy szó, sőt dicséret egy kamasztól, akinek általában semmi sem jó!

Két alkotás előtt nem sétáltam volna el. Bukta Imre permetezői és a család előtt. Mert mindkettőt ismerem. Bukta Imrét személyesen is, és a művészetét is. Én abban éltem, abban nőttem fel, ezek voltak a hétköznapjaim, amiről, amiből Bukta alkot. A fusi, a háztáji, a téesz, a micisapka, a szívlapát, a permetezés. Amikor becsukom a szemem és a gyerekkoromra gondolok, az első kép, ami megjelenik előttem: egy ember gumicsizmában, vegyvédelmis ruhában, hátán permetezővel. Ez az alap.

A család a másik, amit ismerek. Ezt úgy, mint (majdnem) mindenki más. És szeretném azt hinni, hogy nekünk van közünk egymáshoz, hogy mi nem így élünk, mint ők a képen. Mert szeretem magam becsapni, mert egy családban szeretjük egymást, akkor is, ha nem, de legalább azt mutatjuk. Ez egy tabu.

Farsangkor családnak öltözünk.

(Mán –Várhegyi Réka)

Miközben tudjuk, hogy:

Gyűlölöd. Mint ahogy mindenki gyűlöli a párját. Ez tartja egyben a világot: a rohadt szeretettel már rég szétesett és elpusztult volna minden.

(Nagy Koppány Zsolt)

Nem könnyű munka a permetezés sem.

Bukta Imre Hajnali szabad permetezése ismét betalált. Értem az első spricceléstől a micisapkáig. Bencsik Orsolya szövege Péter Kata előadásában pedig megelevenedik egy családfő elmúlása:

Összebújnak, apám simogatja a tata kopasz, nagy fejét. Összezsugorodott testével szemben már csak ez a remegő fej őrzi a tata egykori hatalmasságát.

Mit csinál még a tata? Cukros kakaót iszik reggel, citromfűteát és Rivotrillal este, kommentálja az agrárhíreket. És mikor leszünk már ezen is túl?

A család:

A képet látva soha nem gondolnám, hogy ez a címe. Különböző korú emberek kényszerből összezárva egy térben, semmi közük egymáshoz és alig várják, hogy befejeződjön, ez. Ez, a család.

Így utazunk a villamoson vagy a metrón, nincs köztünk kommunikáció, sem érintés, sem pillantás, sem egymás felé fordulás. Mert alig várjuk, hogy véget érjen.

A zseniális választás több esetben is működik. Egy képhez, váratlan szöveg, ami a színész(ek) előadásában egy új, miniszíndarab megszületését hozta.

A tökéletes hármas alkotás még Bihari Sándor, Kemény István és Csőre Gábor (a címlapfotón) triója. Ilyen egy  prezentáció napjainkban, ahol rábeszéljük a pénzes támogatót az ötletünkre, aminek origója egy unalmas, békebeli vasárnap délután. De ha jobban megnézed/meghallgatod, az árulkodó részletek magukért beszélnek, és megtudod, hogy a valóság mindig fedve van, és elsőre fel sem tűnik, csak a csalódás, amit okoz.

 

Ezt a szöveget egy unalmas, esős, vasárnap délután írom, de én nem akarok rábeszélni senkit semmire és nem is hazudozom pénzért.

Az igazság nem odaát, hanem a Nemzeti Galériában van, még három kedd este: október 24, november 7, november 14.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top