+ Képzőművészet

Nagy vita kerekedett Alfons Mucha Szláv eposzának tulajdonjoga körül

A festményciklust eredetileg Charles Crane amerikai mecénás rendelte meg Muchától, az árát ki is fizette a művésznek, majd a művet Prágának ajándékozta.

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család – döntött csütörtökön a prágai városi bíróság.

A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

John Mucha megkérdőjelezte, hogy Prága városáé lenne a nagyapja által a múlt század húszas éveiben festett Szláv eposz. Azt kérte a bíróságtól: állapítsa meg, valójában ki is a tulajdonosa a húsz nagyméretű képből álló festményciklusnak.

Az unoka ezzel akkori nyilatkozatai szerint azt szerette volna megakadályozni, hogy a festményciklust Prága Japánban is kiállítsa. Tokióban a Szláv eposzt 662 ezer ember nézte meg, amit a rendezők nagy sikernek tekintenek.

John Mucha beadványát arra alapozta, hogy nagyapja ugyan valóban a városnak ajándékozta a Szláv eposzt, de azzal a feltétellel, hogy a főváros a nagyméretű festmények számára saját galériát épít. Ez máig nem történt meg, így az ajándékozás érvénytelen.

A bíróság szerint Alfons Mucha soha nem volt a festményciklus tulajdonosa, azt azzal a szándékkal festette, hogy Prágának ajándékozza.

Alfons Mucha tulajdonjoga az ügyben nem nyert bizonyítást

– nyilatkozta Iveta Veselá, a prágai bírói tanács tagja.

A festményciklust eredetileg Charles Crane amerikai mecénás rendelte meg Muchától, az árát ki is fizette a művésznek, majd a művet Prágának ajándékozta. A korabeli dokumentumokban is ez a tény szerepel.

A bíróság megállapította, hogy Prága eddig valóban nem tartotta be egykori ígéretét és nem épített megfelelő kiállítótermet, de ez a város tulajdonjogát nem érinti. A város jelenlegi önkormányzata már mérlegeli a megfelelő múzeum, kiállítótermek létrehozását.

A szlávok történelmét megörökítő festményciklus húsz nagyméretű képét 2012-ben a prágai Kereskedelmi Palota nagytermében állították ki, amely a Cseh Nemzeti Galéria hivatalos kiállítóterme.

Korábban több mint négy évtizeden át a dél-morvaországi Moravsky Krumlov kastélyában volt, mert Prágában nem volt számára megfelelő kiállítóterem. A képciklus Prágában előzőleg csak 1928-ban volt rövid ideig látható, később évtizedekig raktárban őrizték, majd 1963-ban Moravsky Krumlovba került.

Alfons Mucha 1860. július 24-én született Ivancice morva kisvárosban apja második házasságából. A szecesszió nagymestere 1939. július 14-én Prágában halt meg.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top