+ Média

Lecserélte az új tulajdonos a Bors, a Délmagyar és a Kislaföld vezetőit

A Kisalföld főszerkesztői, kiadóvezetői feladatait Garamvölgyi Imre látja el, aki több mint 20 éves újságírói tapasztalattal rendelkezik.

Új vezetőket nevezett ki a Bors, a Kisalföld és a Délmagyarország napilapok élére a Lapcom Zrt., valamint új szakember tölti be a stratégiai igazgatói posztot.

A Bors főszerkesztői pozícióját Kovács Vince veszi át Szekeres Tamástól, aki közös megegyezéssel távozik a vállalattól – jelezték, közölve, hogy az új vezető jelenleg a Bors aktuális szerkesztője, több mint 12 éve dolgozik a lapnál, illetve 2007-ig elődjénél, a Színes Bulvár Lapnál.

A Bors főszerkesztőjének általános helyettese Kövess László eddigi főszerkesztő-helyettes lesz. Sal Endre, a Bors főszerkesztő-helyettese közös megegyezéssel távozik a szerkesztőségtől.

A Kisalföld főszerkesztői, kiadóvezetői feladatait Garamvölgyi Imre látja el, aki több mint 20 éves újságírói tapasztalattal rendelkezik, dolgozott televíziós és rádió szerkesztőként, a Kisalföld csapatát már ötödik éve erősíti szerkesztőként. Az eddigi főszerkesztő-kiadóvezető, Nyerges Csaba közös megegyezéssel távozik a Lapcomtól.

A Délmagyarország új főszerkesztőjének, valamint kiadóvezetőjének Bonifert Gábort, helyettesének Gidró Krisztát nevezték ki. A lap eddigi főszerkesztője, kiadóvezetője, Kóti Zoltán és főszerkesztő-helyettese, Szögi Andrea közös megegyezéssel távozik a cégtől.

Bonifert Gábor több mint két évtizede dolgozik a marketing, a PR, a kommunikáció és a média területén. Ügyvezető igazgatóként hosszú évekig irányította a Szegedma.hu hírportált és egyéb sajtótermékeket megjelentető kiadót. Mint írják, Gidró Kriszta 1994 óta dolgozik újságíróként. 1998-tól a Magyar Nemzet munkatársa volt. 2005 óta él Szegeden, a Magyar Nemzet Csongrád megyei tudósítója volt, 2014-től pedig a Lánchíd Rádió szegedi stúdióját vezette. 2016 augusztusa óta a Magyar Idők belpolitikai szerkesztői és Csongrád megyei tudósítói feladatait látta el.

A Lapcom stratégiai igazgatói feladatait novembertől Élő Gábor veszi át, aki a Mediaworks stratégiai igazgatói székéből érkezik a céghez. A szakember pályája 25 éve Pécsről indult regionális televíziósként, közéleti és hírműsorok készítése után igazgatóként irányította kereskedelmi és közszolgálati televíziók hírszolgáltatását, rádió és online szerkesztőségek vezetése is része volt munkájának.

Andreas Merz vezérigazgató irányítása mellett a vállalat felsővezetésének az új szakember érkezésével továbbra is tagja marad Györke Zoltán marketing és kereskedelmi vezérigazgató-helyettes, Rigó Judit gazdasági igazgató, Kovács Tibor HR igazgató valamint Szabady Balázs műszaki igazgató. A Bors lapigazgatói feladatait továbbra is Kiss Eleonóra látja el.

Nádori Péter tartalomfejlesztésért vezérigazgató-helyettes még a tulajdonosi tranzakció lezárását megelőzően kérte munkaviszonya megszüntetését, ő a héten távozik a Lapcomtól.

Október 5-én jelentette be az Andy Vajna tulajdonában lévő AV Investments leányvállalata, az Avalue Befektetési Kft., hogy lezárult a Lapcom Zrt. megvásárlásának folyamata.

Az eladó, a Radio Bridge Media Holdings Ltd. a Lapcom-részvények 100 százalékának eladására vonatkozó megállapodást szeptemberben írta alá az Avalue Bekfetetési Kft.-vel. A tranzakció zárásához minden szükséges, a jogszabályokban meghatározott hatósági jóváhagyás megtörtént.

A Lapcom két nyomdával rendelkezik, fizetős nyomtatott termékei – a Bors országos napilap, a Délmagyarország Csongrád megyei és a Kisalföld Győr-Moson-Sopron megyei napilap – naponta 140 ezer példányban kelnek el, digitális híroldalaik pedig együttesen naponta mintegy 170 ezer látogatót vonzanak.

Az Avalue célja a múlt heti közlemény szerint, hogy tovább fejlessze a Lapcomhoz tartozó újságokat, online kiadványokat, és a kibővült médiaportfólió az együttműködési lehetőségek kiaknázásával továbbra is értéket teremtsen helyi és országos olvasóinak.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. ikvafalvy szerint:

    Mi az a „kislafold”??

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top