Ez az öt film esélyes az Európai Egyetemi Filmdíjra

Heartstone5-1500×1000

Az izlandi-dán Heartstone (kép és videó erről a filmről), a belga Home, az orosz-belga-német-francia koprodukcióban készült Szeretet nélkül, a finn-német A remény másik oldala és a dán-szír-finn The War Show című film verseng idén az Európai Egyetemi Filmdíjért (EUFA).

A Filmfest Hamburg keretében hozták nyilvánosságra az idei öt jelöltet, amelyek versengenek a 2016-ban alapított, európai egyetemek diákjai által odaítélt díjért. Az EFA idei válogatáslistáján szereplő jelölteket egy szakmai bizottság 51 nagyjátékfilm és 15 dokumentumfilm közül választotta ki.

A bizottság tagja volt Fabian Gasmia producer, Juho Kuosmanen rendező, Elli Mastorou újságíró, valamint Dagmar Brunow, a svédországi Linnaeus Egyetem képviseletében.

A jelölt filmeket 21 ország 21 egyetemén fogják vetíteni és megvitatni, majd valamennyi intézmény kiválasztja a maga kedvencét.

December elején az egyetemek képviselői részt vesznek egy kétnapos vitán, ahol döntenek a végső győztesről. A nyerteseket a december 9-i Európai Filmdíj-átadó hetében hozzák nyilvánosságra.

Az Európai Filmakadémia (EFA) és a Filmfest Hamburg kezdeményezésének célja, hogy megszólítsa a fiatalabb generációt, terjessze az európai mozi szellemiségét a diákok között, népszerűsítse a filmoktatást és fejlessze a diákok vitakultúráját.

A kezdeményezés a Körber Alapítvány, a Joachim Hertz Alapítvány és a NECS-European Network for Cinema and Media Studies közreműködésével valósul meg.