A magyar tudományos élet olyan, mint az ország…

02.szentgyörgyi zsuzsa szálak összehordása

Szentgyörgyi Zsuzsa: Szálak összehordása / Találkozások, emlékezésekTypotex Kiadó, 2017 – 544 oldal, kemény táblás kötés – ISBN 978-963-2799-23-0

– A világ nem kétosztatú –

figyelmeztetett nemrég egy kommentelő, s bár igyekszem a felmerülő témákat árnyaltan kezelni, mégis kénytelen voltam tudomásul venni, hogy tényleg hajlamos vagyok az egyszerűsítésre. Ki nem?

Bizonyos tekintetben az a baj, hogy túl sok ember gondolja: érti a természettudományokat. Azt hiszem, a legfontosabb, hogy a természettudósok és mérnökök küzdjenek az ilyen hitek ellen a médiumokban, újságokban. Kár, hogy az ilyenek közül sokan azt mondják, ez olyan marhaság, hogy inkább folytatom a kutatásomat. [Kürti Miklós, 1908-1998]

A világ akkor is elég színes, ha kiszűrjük a vitathatatlan dilettánsokat, az elmeháborodott megmondó-embereket és a trollokat. Az, ami marad, még mindig olyan sokféle megközelíthetőséget rejt magában, hogy csak kapkodhatjuk a fejünket. Elismerem, kellemes olyan szövegeket bújni, amelyek valamilyen okból közel állnak hozzám, jól esik, ha a saját világlátásomnak megfelelő gondolatok köszönnek rám.

De…!

De mennyivel izgalmasabb olyan világokban csatangolni, amelyek kívül esnek a komfortzónámon, s olyan kérdéseket feszegetnek, amelyeket nem jutna eszünkbe feltenni sem. Pedig fontosak, relevánsak, izgalmasak. Szentgyörgyi Zsuzsa műszaki doktor, nukleáris szakmérnök, aki egykor a kormányzat mellett is megfordult, mint szaktanácsadó. Az, ahogy ő a világot látja – és interjúk készítőjeként láttatja – elképzelhetetlenül távol áll tőlem. Pont ettől izgalmas!

…Széthúzunk, pártoskodunk. Már Jókainál is megtalálható, hogy minden politikai párt mást mond, és mást akar, és főleg azt, hogy a másiknak ne sikerüljön semmi. (…) Tehát az, hogy nem tudunk egyezségre jutni egymással, a tudományra is érvényes, a tudománypolitikára is vonatkozik. [Láng István, 1931-2016]

A Szálak összehordása című kötetben azokat az interjúkat gyűjtötte csokorba melyeket a múlt évezred utolsó évtizedének közepe és 2008 között készített olyan emberekkel, akik valamilyen szempontból számára fontosak és/vagy érdekesek. (Nem mellesleg a magyar tudományos élet szempontjából is azok.) A kötetben szereplő interjúkban főleg természettudósok és mérnökök, javarészt akadémikusok vallanak életükről, munkájukról és arról, ahogy a világot a látják. Az életrajzi áttekintések átívelnek a XX. századon, megmutatják, hogy egy-egy kutatói pálya fordulataiban mekkora szerepe van/lehet az egyéni ambícióknak, a személyes kapcsolatoknak és a történelmi fordulatoknak. A megszólalók között több is akad, aki a huszonhét évvel ezelőtti rendszerváltással – már érett korukban – került olyan helyzetbe, hogy kénytelenek volt önmagát újra feltalálni.

Szentgyörgyi Zsuzsa interjúi attól érdekesek, hogy belülről kérdez, sőt, nem csak kérdez, hanem valódi párbeszédet folytat a megkérdezettekkel, s ha úgy látja, hogy a válasz nem kielégítő, akkor – megvan ehhez a tudása – nem engedi el a kérdést. Kitartásával azt mutatja meg – elsősorban az újságíróknak, de az olvasóknak is – hogy miért/miként van értelme interjúkat készíteni. (Persze, ehhez az is kell, hogy szabadságában áll csak olyanokkal interjúzni, akik valamilyen szempontból fontosak neki.)

Úgy látom, hivatalosan azért nem veszik igénybe a segítségemet, mert sokan félnek az őszinte, objektív, tudományos véleménytől. Sokaknak jobb az, ha háttérbe lehet szorítani és el lehet némítani volt munkatársaimat és tanítványaimat, valamint a vízépítésben dolgozó többi szakembert, akiket a sajtó, a rádió, a tévé igaztalanul meghurcolt, mégpedig több esetben olyan primitív és durva módon, ami a demokráciákban nem szokás. Engem azonban nem lehet így elnémítani. Sokaknak kellemetlen órákat tudnék okozni – anélkül, hogy bárkit meg akarnék bántani –, ha megmondanám az őszinte véleményemet. Úgy érzem Magyarországon ma a szakszerűség háttérbe szorult! [Mosonyi Emil, 1910-2009]

Azért is jó, hogy ezek az írások így, egyetlen kötetben megjelentek, mert a Szálak összehordása olyan, mintha egy mozaik darabjai kerültek volna egymás mellé. Az egymást követő interjúkból kirajzolódik egy olyan kép, amit az egyes írások külön-külön csak részleteiben mutatnak meg. A több interjúban felbukkanó Bős-Nagymaros-kérdéskör például egészen más színben tűnik fel, mint amit megszokhattunk. A szakmai szempontú megközelítés – és annak ütköztetése a politikával – nem igazán feleltethető meg annak a képnek, amit az el nem készült vízlépcsőrendszerről tudni vélünk. De legalább ennyire meglepő az a kép is, ami Aczél elvtársról, a magyar szénbányászat elszalasztott lehetőségeiről, vagy a Nyirád térségi bauxitbányászat rendszerösszefüggéseiről szól. Az interjúkban olyan emberek szólalnak meg, akiknek nem csak a munkája, de a hivatása is az, amivel foglakozhattak. Éppen ezért lehet az, hogy a beszélgetésekből sorsok és életutak bontakoznak ki… és ezek összességéből egy másként (más által) meg nem rajzolható Magyarország képe bontakozik ki. Máig aktuális felvetésekkel, problémákkal és kérdésekkel…

A borítón szereplő képet Millet Kalászszedők című festményének felhasználásával Szűcs Édua készítette, ahogy a kötetben található illusztrációkat is.