+ művészet & politika

Megfenyegették a Spinoza Színházat Vona Gábor meghívása miatt

Ma délután körlevelet intézett a Spinoza Színház igazgatója, Sándor Anna a Spinoza-barátokhoz, amelyben a demokratikus játékszabályokra hivatkozva továbbra is fenntartja a színház szándékát Vona Gábor kritikus kikérdezésének.

Ma délután körlevelet intézett a Spinoza Színház igazgatója, Sándor Anna a Spinoza-barátokhoz, amelyben a demokratikus játékszabályokra hivatkozva továbbra is fenntartja a színház szándékát Vona Gábor kritikus kikérdezésének.

A levél:

A Spinoza Színház színdarabjaival szórakozva tanít (Herzl, Pulitzer, Ferenczi stb.),
beszélgető – sorozataival pedig közéletünk egészségét kívánja javítani. E szellemben
hirdettük meg politikai sorozatunkat, ahol is parlamenti és közismertebb pártok vezetőit
sorra vallatnánk. A kérdések feltevője: Rangos Katalin újságíró. Eddig a következő
politikusokat hirdettük meg: Gyurcsány Ferenc, Botka László, Szél Bernadett és Vona Gábor.

Vona Gábor meghívása miatt támadás, fenyegetés és hatalmas indulat zúdult a Spinozára.
Többen követelték Vona Gábor meghívásának visszavonását. A demokratikus játékszabályok,
a nyitottság és a párbeszéd-igény miatt továbbra is úgy gondoljuk, Vona Gábort is alá kell
vetnünk kritikus kérdéseinknek. (Kéretik elolvasni Baruch Spinoza filozófus szavait,
ami színházunk utcai frontján a Spinoza-domborművön olvasható).

Remélem, hogy a Spinoza-barátok számára színházunk 15 éves működése megfelelő garancia arra, hogy a Vona-beszélgetés a megfelelő szellemben történik és annak hasznos funkciója lesz.

Sándor Anna
a Spinoza Színház igazgatója

11 hozzászólás

11 Comments

  1. Veres Juli szerint:

    baromság

  2. kajla szerint:

    Hitler is demokratikus úton jutott hatalomra

  3. Borbála Cseh szerint:

    „Sokan akartak pályázni a királykisasszony kezére, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények, cifraszűrös kondások és parádés kocsisok. A hoppmester egyenként vezette be őket a trónerembe.. ” Ez a népmesei fordulat vicces – és a mese, mint mindig, tanulsággal zárul…Ami itt zajlik, az nem mese, a szinház sem nem út valami morális trónteremhez, sem nem hoppmester a demokráciában… Vona meg tárgyaljon a mező zöld gyepén azzal, aki kimegy oda – kamera lesz bőven, biztos vagyok benne… Baruch Spinozát pedig jobb volna békén hagyni – noha lehet idézni tőle (is)… Ha van tanulság, az számomra az: nagyon sajnálom, kár ezért a helyért…

  4. János Litvai szerint:

    Hát, mindenesetre érdekes, hogy miképpen teszik Vonát hétről hétre szalonképesebbé 🙂
    Mondjuk az tény, hogy a cigányozásról és a zsidózásról látványosan leakadt.
    A választói emlékezet meg olyan mint az aranyhalé….

    • agnes losonczi szerint:

      Azért, mert nem egészen egy éve akadt le, a közelgő választásokra függesztve szemeit… részemről emlékszem a farkasra akkor is, ha rosszul passzoló báránybőrbe próbálja begyömöszölni magát.

      • János Litvai szerint:

        Nem farkas ez. Csak egy „megélhetési politikus”.
        Kis ország, kis foci…..

  5. Benedek Iván szerint:

    Akkor köszönjük Spinoza, kipipálva. Boldog összeborulást Vonával. Majd mikor újszinházasodtok akkor is csókolgassátok körbe. A Ti demokrácia értelmezésetek alapján.

  6. agnes losonczi szerint:

    Úgy mégis, ki is próbálja aktívan megölni a másikat, elvitatni a létezéshez való jogát?! És millió helyen megjelenhet és fórumot kaphat – miért a kevés eddig szalonképes helyünket kell bemocskolni vele?!

  7. Marika Schaffer szerint:

    Én arra várok (Hiába? ),hogy mikor és kiben lesz annyi erő,vagy gacc, vagy trükk,vagy mittoménmi, hogy a Rettegett Viktort nyilvánosság előtt szóra bírja.Úgy igazán.Minden hazug szónál büntetés.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top