Ismerd meg Reginát, a délszláv történelem ómegáját és alfáját

miljenko-jergovic-diófa házikó

(Miljenko Jergović: Diófa-házikó, L’Harmattan kiadó, 2017 – itt megrendelheted a könyvet!)

Azt, hogy szeretem a családregényeket, a Librarius olvasói már májusban megtudhatták, amikor a Családom története dióhéjban című regényről írtam. Furcsa, hogy Miljenko Jergović Diófa-házikójának már vagy a felét elolvastam, amikor először eszembe jutott Ivana Sajko, és csak ekkor kezdtem egymáshoz hasonlítani a két regényvilágot. Merthogy nagyon, de nagyon különböznek egymástól. Pedig azt gondolná a fülszöveg alapján ítélő olvasó, hogy hiszen mindkét szerző horvát, és mindketten családtörténetet írtak – akkor nyilván ugyanazok a történelmi traumák köszönnek belőlük vissza, szembeállítva a makacs élni akarással, amelynek az újabb generációk köszönhetik létüket. A magyar családregényekből legalábbis valami ilyesmit szokhattunk meg.

Az első nagy különbség rögtön az,

hogy Jergović boszniai horvátként Szarajevóban született, és csak felnőttként, a délszláv háborús időkben került Zágrábba. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a horváthorvátoknak ő túl bosnyák volt, a bosnyákoknak meg túl horvát. Szarajevóhoz saját bevallása szerint már meglazult a régi köteléke, Zágráb viszont sohasem lesz igazán az otthona. Ez máris teljesen más elbeszélői hangot eredményez, mint amikor valaki pontosan tudja a saját helyét az adott közösségében. Jergovićnál egy mindentudó elbeszélő vezet minket végig a nagyon hosszú és szövevényes történeten, amelyben földrajzi helyszínek, történelmi korok és egymásba olvadó csoportok-identitások egész kavalkádja tárul elénk. De ez az elbeszélő valahol el is idegenít attól, amiről olvasunk. Olyan sokan jelennek meg, majd tűnnek el a szemünk elől ugyanilyen hirtelen, hogy senkit sem tudunk igazán megszeretni, senkivel sem érzünk közösséget. Csak figyeljük valahonnan a kaleidoszkóp másik végéről, hogy na, már megint fordult egyet a történelem kereke, most ennek loccsant ki az agyveleje, most az bolondult meg a börtönben, most meg amannak a hamvait szállították haza egy fém kávésdobozban.

Amitől a Diófa-házikó mégis regény lesz önálló novellák füzére helyett, az egy bizonyos Regina Delavale, született Sikirić személye. Mondhatnánk, hogy ő a főszereplő, de valójában inkább arról van szó, hogy minden fejezet éppen aktuális főszereplője mindig valamilyen kapcsolatban áll Reginával. Így viszont őt magát is sokszor csak kívülről, távolról látjuk – amikor Jergović közelebb visz hozzá, akkor meg inkább menekülnénk a sors által megvert és így önsorsrontóvá vált nő közeléből. A regény Regina halálával (XV. fejezet) kezdődik, amikor a délszláv utódállamok a háborús sebeiket nyalogatják, és Regina születésével (I. fejezet) ér véget nem sokkal azután, hogy a Monarchia annektálta Boszniát. Az első pár fejezet rettenetesen nyomasztó, később belefásulunk a szemünk előtt pergő borzalmakba, és furcsa módon éppen a végén csillantja fel az elbeszélő az újszülött kislánnyal a boldog jövőbe vetett reményt és hitet. Ja, csak éppen most olvastunk félezer oldalt arról, hogy később milyen lett ez a jövő.

Nehéz olvasmány a Diófa-házikó,

és nemcsak azért, mert hosszú, mert csupa tragikus történetet vonultat fel, vagy mert bonyolult követni a szereplők szövevényes rokoni és szerelmi viszonyait. Az igazi nehézségét az a kegyelemdöfés adja meg, amellyel Jergović elegánsan elpusztítja az egyidentitású emberek és az etnikailag és kulturálisan homogén helyszínek konstrukcióját. Egy magyar olvasó kifejezetten kényelmetlenül érezheti magát ebben a délszláv közegben, ahol szerbek, horvátok, bosnyákok, törökök, zsidók, osztrákok nemcsak egymás mellett élnek, hanem egymásba olvadnak, összekavarodnak, egymáséi és egymás lesznek, aztán hirtelen egy mesterséges vonal mentén elkezdik gyilkolni egymást. De Jergović nemcsak pusztít (illetve megfigyeli és megfigyelteti a pusztítást), hanem a megdőlt mítosz romjain valami újat is épít. Végel László szavaival élve, aki a regény utószavát írta: „láthatatlan szálakkal köti össze az etnikai darabokra hulló világot”.


  • Gyorgy Simo

    Szeretném elolvasni, ha lehet on-line. Köszi.