+ Irodalom

Dragomán György: A tíz kedvencem között ott van

Az írás nagy kérdése, hogy milyen az ember, és ő műveiben az emberi természetet és az emberi viszonyokat is nagyon pontosan ábrázolja.

„Nagyon örülök, hogy a legklasszikusabb angol író kapta a díjat” – monda el Dragomán György író az után, hogy Stockholmban csütörtökön bejelentették, Kazuo Ishiguro, a Napok romjai és Az eltemetett óriás szerzőjének ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat.

Nagyon szeretem az írásait, a tíz kedvenc íróm között biztos ott van

– mesélte Dragomán György, aki jelenleg Iasiban egy nemzetközi irodalmi és műfordítói fesztiválon vesz rész.

A fehér király és a Máglya szerzője szerint Kazuo Ishiguro

a legpontosabb emberismerő, aki hihetetlen precizitással használja a nyelvet és ábrázolja az emberi viszonyokat.

Mint fogalmazott: a japán származású brit író könyveiben mindkét kultúra megjelenik.

A két első könyve tulajdonképpen a veszteségről szól, az újrakezdés lehetőségéről – idézte fel megemlítve, hogy Ishiguro A dombok halvány képe és következő regénye, A lebegő világ művésze is az atombomba pusztítása után, a második világháború befejezését követően játszódik.

Dragomán elmondta, hogy nem tudna választani az író könyvei közül, mindegyik közel áll hozzá, nemcsak az első regények, hanem a későbbiek is, a Napok romjaitól Az eltemetett óriásig.

A brit Nobel-díjas regényei tele vannak érzelmekkel, és írás közben mindig nagy empátiával fordul a regényeiben megjelenő szereplők felé.

Nagyon örülök, hogy az egyik legklasszikusabb angol író kapta a díjat.

Hozzátette, mindig nagy élvezettel olvasta a regényeit, mert Ishiguro írásaiból nemcsak egymást, hanem önmagunkat is megismerhetjük. „Az írás nagy kérdése, hogy milyen az ember, és ő műveiben az emberi természetet és az emberi viszonyokat is nagyon pontosan ábrázolja” – fogalmazott Dragomán.

KORÁBBAN >

Nagyléptékű témák – keleti érzékenység. Az irodalmi Nobel-díjas fordítója mondja

Japán-angol íróé a Nobel-díj

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top