Paul McVeigh: A jó fiú [The Good Son] – Typotex Kiadó, 2017 – fordította Lukács Laura – 264 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-2792-04-0
Az a baj, hogy gyorsan felejtünk, s ha manapság vallási szembenállásról van szó, akkor az iszlám és a burjánzó iszlamofóbia jut eszünkbe. Európaiként – és talán ilyen-olyan keresztényként – borzadva/ijedten nézzük a közel-keleti válságot, s közben valahogy diszkréten megpróbáljuk elfelejteni, hogy nem is olyan régen, Európa boldogabbik felében katolikus írek és protestáns angolok egymás vérét ontották.
Tényleg nem volt olyan régen, jövőre lesz húsz éves a nyílt konfliktust lezáró Nagypénteki Egyezmény, amit Belfastban írtak alá. Ráadásul azt sem állíthatjuk nyugodt szívvel, hogy egy csapásra minden megoldódott, de az biztosnak tűnik, hogy Észak-Írország és benne Belfast élhetőbb, békésebb hely lett azóta.
Mert előtte…
…állandóak voltak az utcai összetűzések, a merényletek, a fegyveres összecsapások, a katolikusokat és protestánsokat barikádok, kordonok, sorompók választottál el egymástól, és a városban a hadsereg próbálta több-kevesebb sikerrel fenntartani a rendet, vagy legalább annak látszatát. És a konfliktusnak elsősorban a polgári lakosság itta a levét, függetlenül attól, hogy volt-e bármi köze az IRA-hoz.
Belfast a ’80-as években (forrás: BelfastLive)
Ha releváns szépirodalmi mű jelenik meg ebben a témában, az – a téma különlegessége okán – mindig feltűnést kelt. Ilyen volt Sorj Chalandon regénye, és most ilyen a belfasti születésű Paul McVeigh könyve is: A jó fiú.
Egy jó fiú nézőpontjából mesél arról, hogy milyen lehetett a legvéresebb zavargások idején gyereknek, kiskamasznak lenni Belfast egyik katolikus munkásnegyedében. A középiskolába készülő Mickey-nek ebben a fegyverrel és erőszakkal átitatott környezetben kellene megállnia a helyét, úgy, hogy gátlásosabb érzékenyebb, mint kortársai. Ráadásul egy igazi álmodozó, aki szerencséjére intelligensebb, mint az őt körülvevők. Paul McVeigh abban a pillanatban indítja a történetet, amikor Mickey a nyári szünet előtt azzal szembesül, hogy hiába ő a legjobb tanuló az iskolában, családi anyagi helyzete miatt mégsem mehet az áhított jobb középiskolába…
Belfast a ’80-as években (forrás: BelfastLive)
A regény története a nyár története, egy olyan vakációt mesél el, amiben semmi jó nem történik (mi jó is történhetne Ardoyne kerületben?), sőt…
…nem elég, hogy abba az iskolába kell mennie, ahová a legdurvább környékbeli arcok járnak, ráadásul még alkoholista apjának sokadik leszokási kísérlete is kudarcba fullad, és a kamaszodás gyötrelmeivel is egyedül kell szembenéznie. Vigaszt és erőt talán csak Gyilkos, a kutyája jelent, de értelemszerűen a történetnek ez a szála is szomorú véget ér…
Belfast a ’80-as években (forrás: BelfastLive)
Az olvasó végigizgulja a történetet az első laptól az utolsóig, hiszen Mickey ebben a környezetben tényleg azért küzd, hogy jó fiú tudjon maradni. Annyi rutinunk már lehet, hogy tudjuk, az írók – cinikus dögök – a legtöbb esetben hagyják elbukni hőseiket… Paul McVeigh sem bánik kesztyűs kézzel a kisfiúval. Íróként belevezeti minden olyan helyzetbe, amiből szinte biztosan látszik, hogy nem lehet jól, „jó fiúként” kijönni.
Vagy mégis?
Lehet-e jó fiúnak (Embernek) maradni egy pokoli világban? Lehet-e erre a kérdésre a giccset elkerülve érvényes választ adni? Paul McVeigh tudja…
