+ Pályázat

Csapatok jelentkezését várják a kreatív történelmi versenyre

A verseny célja a négyszáz évre visszanyúló történettel rendelkező nagymúltú Esterházy-család és a különböző korszakok, életmódok megismertetése.

Az Esterházy Magánalapítvány a 2017-18-as tanévre is meghirdette ESTÖRI elnevezésű kreatív történelmi versenyét a gimnáziumok és szakgimnáziumok tizedik osztályos tanulói számára. A jelentkezési határidő 2017. október 6. A verseny három fordulós, az első, online forduló időpontja október vége, a középdöntőt 2018. február 20-án és 21-én Budapesten az MTA Könyvtár és Információs Központjában, míg a döntőt 2018. április 18-án tartják a kismartoni Esterházy-kastélyban. Az idei verseny témája: Vendégségben az Esterházyaknál – Barokk ünnepek a 18. Században.

A kismartoni (Eisenstadt) székhelyű Esterházy Magánalapítvány a 2016/17-es tanévben hirdette meg először az ESTÖRI – KREATÍV TÖRTÉNELMI VERSENY-t a középiskolák 10. osztályos tanulói számára. A vetélkedőnek minden várakozást felülmúló sikere volt, a 100 jelentkező csapat közül végül 14-en mérték össze tudásukat a az Esterházy-család 17-századi történetéből a döntőn.

A 2017/18-as tanévre új témával jelentkezik a versenyt szervező Esterházy Magánalapítvány, a 18. századi barokk ünnepek megismerésére invitálja a pályázókat, a verseny mottója: Vendégségben az Eserházyaknál.

A verseny célja a négyszáz évre visszanyúló történettel rendelkező nagymúltú család és a különböző korszakok, életmódok megismertetése a diákokkal, önálló ismeretszerzés, kutatás segítségével, és a megszerzett tudás bemutatása kreativitásuk és napjaink technikai eszközeinek (Instagram, Snapchat, Facebook, Youtube stb.) alkalmazásával.

A három fős csapatok nevezését október 6-ig várják, online a www.estori.hu regisztrációs felületen. A tavalyi évhez hasonlóan idén is várjuk az első 45, versenyre regisztrált csapat kísérő tanárait egy szakmai kirándulásra az Esterházy helyszínekre, ennek időpontja 2017. október 2. és 3., részletes programját itt tekinthetik meg.

A verseny három fordulós. Az első fordulóban a versenyzők időzáras feladatlapon kvízfeladatsort oldanak meg, a sikeres megoldók 4-5 oldalas illusztrált esszét írnak és Instagramos csapatképet készítenek.

A második fordulóba (február 20-21.) 24 csapat juthat tovább, a budapesti középdöntőn a csapatok egy videófilmet mutatnak be, valamint egy kreatív, illusztrált, szakmai prezentáció segítségével, mi az elképzelésük a barokk vendéglátásról.

A döntőbe (április 18.) a 12 legjobb eredményt elérő csapat juthat be. A legnagyobb kihívás a döntő, hiszen egy egész napos megmérettetés vár a diákokra, autentikus helyszínen, a kismartoni Esterházy-kastély Haydn Termében, ahol viszont a legmodernebb technikai eszközök lesznek segítségükre a szóbeli, gyakorlati és írásbeli feladatok megoldásában. A döntő műsorvezető házigazdája Bősze Ádám lesz.

A három fős csapatokat a szakmai zsűri a kreatív ötletes megoldások mellett a gondolatmenet, a mondanivaló, az érvelési technika, az előadok aktivitása, a szakmai felkészültségük, az arányos felépítés, esztétikum és a formai megoldás színvonala alapján értékeli.

A videómunkák folyamatosan töltődnek az ESTÖRI Youtube csatornájára, az instagram fotók megtekinthetők a #ESTÖRI valamint a csapatok nevét tartalmazó # alatt, illetve a @estoriverseny Insta- és Facebook oldalakon.

A verseny kapcsán Innovációk és inspirációk a történelemoktatásban címmel október 17-én konferenciát rendez az Alapítvány a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében. Jelentkezni ezen a linken lehet. A konferencia részletes programját itt találhatják meg.

A versenybizottság az Esterházy magánalapítvány delegáltjai mellett történelemtanárokból áll.

A verseny együttműködő partnerei a Klebelsberg Központ, az MTA Történettudományi Intézete, az MTA Könyvtár és Információs Központ, az Arcanum Adatbázis Kft. valamint a Nemzeti Levéltár.

További információk:

www.estori.hu

Facebook: estoriverseny

Instagram: @estoriverseny #ESTÖRI, #Esterhazy , #Estöriverseny

Youtube: Estöri Verseny

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top