+ Színház

17 nap fesztivál

Oscar-díjas zeneszerzővel, „Kína Bartókjával” és falon táncoló amerikai sztárcsapattal teszi felejthetetlenné az őszt a 26. CAFe Budapest

Több mint 100 program számtalan műfajban, közel 40 helyszínen, szerte Budapesten: október 6-án indul, és 17 napon át október 22-ig tart a 26. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál. A régió egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata ebben az évben is a kortárs művészet nemzetközi és hazai világsztárjaival, premierekkel és rendhagyó szabadtéri programokkal várja a közönséget.

A fesztivál nyitókoncertjén példaképe, Bartók Béla előtt tiszteleg az Oscar-díjas kínai–amerikai zeneszerző, Tan Dun. A hamburgi világpremier után néhány nappal, Multiversum című új művével érkezik Eötvös Péter és a Royal Concertgebouw Orchestra Amsterdam. Öt év után fantasztikus jazzműsorral lép újra színpadra a legendás bariton, Thomas Quasthoff, és Budapest belvárosában, egy Kálvin téri irodaház üvegfalán mutatja be lélegzetelállító koreográfiáját a vertikális tánc amerikai úttörője, a Bandaloop.

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál minden évben kiemelt figyelmet szentel egy-egy ország kultúrájának: 2017-ben az izraeli művészet és kultúra áll fókuszban. Itt lesz a zseniális nagybőgős, Avishai Cohen, a klasszikus zene és a jazz fonódik össze, Avi Avital és Omer Avital koncertjén, valamint lenyűgöző Hattyúk tava-koreográfiákkal érkezik a legendás Izrael Balett. Az erdélyi haszid zsidóság népdalkincseiből merítve, És a halottak újra énekelnek címmel készül bemutatóra, Elek Judit rendező. Jerusalem My Love címmel ad különleges koncertet az Anima Sound System és a brit énekesnő, Heidi Vogel, de itt lesz Izrael legnépszerűbb indie-folk együttese, a Lola Marsh is. Október 6-án nyitja meg Capa in Israel című kiállítását a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, az elismert izraeli képzőművész, Eran Shakine pedig új köztéri szobrot készít Budapest számára: a lenyűgöző, hat méter magas nőalak a Lánchíd mellett látható majd.

A CAFe Budapest a premierek és ősbemutatók fesztiválja is: Selmeczi György Boldogasszony lovagja című művét a Kolozsvári Magyar Opera mutatja be Novák Eszter rendezésében. A 2015-ös amerikai bemutató után a fesztiválon látható hazánkban először Vajda Gergely Georgia Bottoms című vígoperája. A táncrajongók különösen izgalmas fesztiválra számíthatnak: Kodály és Ligeti műveiből építkezve mutatja be új koreográfiáját a Bozsik Yvette Társulat, Alain Resnais kultikus filmjéből ihletet merítve, HIR-O címmel készül bemutatóra a Frenák Pál Társulat és Hans van Manen, a modern balett holland mesterének koreográfiáit egy estén bemutató, LOL című premierjével csatlakozik a fesztiválhoz a Magyar Nemzeti Balett.

Budapestre érkezik a szemtelenül fiatal jazztitán, Jacob Collier, itt lesz a fúziós jazz kitűnő izlandi képviselője, a Mezzoforte zenekar, színpadra lépnek a kollektív improvizáció mesterei, Danilo Pérez, John Patitucci és Brian Blade, de jön az elektronikus zenei ikon, Carl Craig is.

A CAFe Budapest idén is valódi „fesztivál a fesztiválban” élményt nyújt majd minden műfajban: a tavalyi hatalmas siker után újra világzenei csemegékkel érkezik a Budapest Ritmo, és jubileumi programmal készül az idén 30 éves Mini-Fesztivál is. A képzőművészet rajongóinak az Art Market Budapest, az őszi Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár és a Mercedes-Benz Fashion Week Central Europe pedig az irodalom, illetve a divat szerelmeseinek ígér jobbnál jobb programokat, és új fesztiválozóként négynapos, ünnepi koncertsorozattal mutatkozik be a Kuplung Sounds Good!

A négy évvel ezelőtt választott új fesztiválnév mozaikszó: CAFe, azaz Contemporary Art Festival Budapest. Fontos számunkra, hogy megmutassuk és hangsúlyozzuk, hogy milyen progresszív, olykor provokatív, izgalmas és dinamikus művészeti közegről beszélünk, hogy a kortárs művészet a jelenünk művészete, korunk esszenciája, és annál vonzóbb, minél inkább forrása életünk szellemi pezsgésének. A legnagyobb ereje talán éppen ez: a kortárs alkotók képesek új megvilágításba helyezni mindazt, amit a világról tudunk, érzünk. A fesztivál küldetése, hogy teret adjon mindehhez, és Budapest egyre nagyszerűbb tér

– mondja Káel Csaba, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál operatív testületének elnöke, a Müpa vezérigazgatója.

A kortárs művészet abból építkezik, ami itt, most, velünk történik. Nem tekinthetünk el a környezettől, amelyben élünk, és amely a világtörténelem során talán még sosem változott ilyen sebességgel, mint manapság. Egyszerre félelmetes és lenyűgöző e változás tanújának, és ha lehet, alkotó kortársának lenni

– fogalmazta meg Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője, az operatív testület tagja, kiemelve, hogy a CAFe Budapest programját a régióban évről évre kiemelkedő figyelem övezi a szakma és a közönség részéről is, így a fesztivál sokszínű programjával vonzó kulturális-turisztikai célponttá teszi a magyar fővárost.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top