Júliusban látott napvilágot Orosz István grafikus, képzőművész, rajzfilm rendező, könyvillusztrátor legújabb könyve, a Szent Rinocérosz gyermekei. A Typotex Kiadónál megjelent kötetben hosszabb-rövidebb írásokat olvashatunk a szerző kortársairól, kollégáiról, pályatársairól, barátairól. A könyv bemutatóját szeptember 14-én tartották, méghozzá illusztris környezetben: az eseménynek a legendás Bedő Ház ( V. kerület, Honvéd utca 3.) negyedik emeletén található Útisz Galéria adott otthont. A családias hangulatú rendezvényen Török András, a Vademecum Hírlevél szerkesztője beszélgetett Orosz Istvánnal.
Orosz István (balra) és Török András (jobbra) a könyvbemutató kezdete előtt váltanak még néhány szót – fotó: Várkonyi Zsolt
A Typotex igazgatója, Votisky Zsuzsa örömmel konstatálta, hogy a Szent Rinocérosz gyermekei immár a harmadik olyan Orosz István-kötet, ami a kiadó gondozásában jelent meg. A szerző egy vele készült korábbi interjúban azt mondta, hogy a múltba emigrált, Török András szerint azonban a legújabb kötet ékes bizonyítéka annak, hogy Orosz István a jelenhez is ezer szállal kapcsolódik.
Még csak kezdem megérteni Istvánt, mindössze 38 éve ismerem. Elhatároztam, hogy most mindent megkérdezek tőle, amit eddig nem volt módom
– nevettette meg az érdeklődőket Török András. És valóban, a vetítéssel kísért könyvbemutatón legalább annyit megtudtunk a szerzőről, mint a Szent Rinocérosz gyermekeiről. Kiderült például, hogy a kiemelkedő rajztudás Orosz Istvánban 4-5 éves korában még csak lappangott. Mint elmondta, járt ugyan rajzszakkörre Kecskeméten, de komolyabb tervei még nem voltak vele, sokkal jobban érdekelte az irodalom. Amikor gimnazista volt, néhány idősebb szakkörös társa elmondta neki, hogy a zebegényi Képzőművészeti Főiskolán nyaranta meztelen nőket lehet rajzolni – ezzel meg is győzték, hogy érdemes tovább foglalkoznia a rajzolással, a többi pedig már történelem. Ami az irodalmi munkásságát illeti, költőként Weöres Sándor gyakorolta a legnagyobb hatást Orosz Istvánra, de nagy kedvence volt Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János és Buda Ferenc is.
Orosz István és Török András beszélget a Szent Rinocérosz gyermekei című kötetről az Útisz Galériában – fotó: Várkonyi Zsolt
Amikor képzőművészként, grafikusként alkotok, előre látom, hogy mi lesz az eredmény. Írás közben azonban nem tudom, mi sül majd ki belőle. Számomra ez egy izgalmas kihívás. Bevallom, az utóbbi időben többet foglalkozom írással, mint rajzolással. Olykor pénzért is rajzolok, írni viszont pénzért nem szoktam
– jelentette ki a Szent Rinocérosz gyermekei kötet szerzője. Arra a zárókérdésre, hogy szívesen próbálkozna-e a művészetek egyéb ágaival, például zeneszerzéssel, egyértelmű nemmel felelt.
Ugyan Kodály Zoltán városából származom, de én vagyok talán az egyetlen a korosztályomból, akinek nincs autogramja Kodálytól. Amikor aláírást kértek tőle a gyerekek, csak azok kaptak, akik tudtak szolmizálni
– emlékezett vissza Orosz István. A könyvbemutató végén az érdeklődők az Útisz Galéria valamennyi termét szemügyre vehették, így a szerző irodalmi munkássága után rajzait is megismerhették.
A Szent Rinocérosz gyermekeiről szóló recenziónkat itt olvashatod, ide kattintva pedig bele is olvashatsz a kötetbe.
Bálint György 1933: „ijesztően sok ma az író. Magyarországon ma minden félig-meddig intelligens embernek, titkos vagy nyílt irodalmi vágyai vannak. Kevésbé titkos hetilapok külső munkatársaiig… Lényegük az önkritika bámulatos hiánya. Mindegyikük rendkívül fontosnak tartja a maga művészetét, és azt hogy a mondanivalója feltétlenül nyilvánosság elé kerüljön… Valamennyien azt hiszik, hogy a társadalomnak szüksége van arra, amit írnak. Hiányzik belőlük a mély szemérem és a kemény fegyelem… Azért mert, ezeknek az íróknak túlnyomó része egyformán kerüli az igazi, életbevágó emberi és társadalmi problémákat.
Veres Péter ugyanerről „ Erős benne a becsvágy, ami csak hiúság, szereplési vágy, olvasmány gyáros, (hírlapíró lesz) Sok ezek közül, mestere az olcsó gondolkodásnak, szellemességnek és szellemeskedésnek. Alapelve: nem harcolni, hanem tetszeni. Ha kérdőre vonják, ártatlanul a közönségre és a sokezres példányszámra hivatkozik. Az olvasmány gyárosok légiója hajszolja a sikert és a pénzt! S megtalálják a közönséget, amely éppen nekik való. Ezeken keresztül van siker, és pénz, Ő ezeknek ír! Ő csak tetszeni akar, mint a színész, vagy utcalány!”
Egy súlytalan semmi ember, aki minden élményt átereszt magán, s amit megélt, mindent megírt, de magából nem adott hozzá semmit! Helyette ír, „fantasztikus” halandzsákat!