+ Gasztro

Megtudjuk, hogyan főz, mit eszik Ferenc pápa

ferenc pápa

A pápa kedvenc ételei között van egy piemonti specialitás, a Bagna Cauda, egy szardellával összefőzött fokhagymás mártogatós, amelyben zöldségeket fürösztenek.

A pápa konyhaművészetének szentelt szakácskönyv jelenik meg jövőre Ferenc séf címmel.

A katolikus egyház argentin születésű vezetője szenvedélyes szakács volt Buenos Aires-i évei alatt. Piemonti származású olasz családjának hatására pápává választása előtt szívesen főzött magára és egyházi vezetőkre. A konyhaművészetéről szóló könyvet Roberto Alberghetti, az egyházfő életrajzírója jegyzi.

A gasztronómiai biográfiaként jellemzett kötet 2018 tavaszán jelenik meg – írta pénteken az Il Giornale című olasz napilap. A milánói Mondador, Silvio Berlusconi korábbi olasz kormányfő érdekeltsége adja ki.

A könyv nem receptgyűjtemény, sokkal inkább Ferenc pápának az étkezéshez fűződő viszonyát tárja fel. A kötetben az egyházfőt főzés közben ábrázoló felvételek is lesznek.

Ferenc pápa már ifjú korában is kedvelte az egészséges fogásokat. A könyvből kiderül az is, hogy nagyszüleinek étterme volt a piemonti Asti közelében, mielőtt 1929-ben kivándoroltak Argentínába. A pápa kedvenc ételei között van egy piemonti specialitás, a Bagna Cauda, egy szardellával összefőzött fokhagymás mártogatós, amelyben zöldségeket fürösztenek. Szívesen készít töltött tintahalat, fehér rizst, hagymával és parmezánnal, valamint csirkét.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Stalin Leninson szerint:

    Aha, ez jó hír, tudna hasznos munkát is végezni akár…

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top