A műalkotás a valóságnál is valóságosabb

kocsis András sándor

Reneszánsz-vágyú ember – írta róla Juhász Ferenc. − A kíváncsiság rabszolgája.” A két éve elhunyt költő arcképét is meg lehet tekinteni az Örkény Könyvesboltban október 14-ig Kocsis András Sándor Színek és formák – Irodalmi arcképcsarnok című kiállításán, ahol nekem Heller Ágnes és Ördögh Szilveszter portréja tetszett a legjobban. No, de mit értek én hozzá? És ízlések meg pofonok ugye…! Egyébként is: minden embernek annyi arca van, ahányan ismerik, ahogyan minden versnek, regénynek annyi olvasata, minden képnek annyi értelmezése, zenének annyiféle hatása, ahányan olvassák, látják, hallják, és még egyetlen olvasó, néző, hallgató esetében is más lehet a hatás ma, mint volt tegnap, és lesz holnap.

Apropó: láthatjuk, látjuk mi a valódi valóságot egyáltalán? Közhely, de fura tény: a kiemelkedő művészeti alkotások közelebb vannak a realitáshoz, mint a mindig szubjektíven érzékelő ember észlelése.

Heller Ágnes a két öklére támasztja a fejét, ahogy az életben is annyiszor, és látszik, hogy figyel, ért és gondolkodik. Mi más egy filozófus? Figyelő értő gondolkodó.

Ördögh Szilveszter esetében pedig nem is tagadja a művész, hogy egy zseniális fotó másánál nem tud jobb gesztust találni, pedig közeli barátként, munkatársként igen sokat tudott az íróról, a szívós és konok emberről, a Tekintet folyóirat alapítójáról.

Jellegzetes gesztus a félig eltakart arc, ahogy Petri, Fejtő, Weöres és Kertész Imre portréja, szobra is egy-egy karakteres villanással mutatja meg, hogyan látta őket Kocsis András Sándor.

Talán mi kicsit másképpen emlékezünk a költőkre, írókra, de mint említettem, a műalkotás mindig közelebb van a valósághoz, mint a személyes tapasztalat, az egyéni észlelet.

(Apropó: kíváncsi valaki, mi van ma Magyarországon? Ne a híreket hallgassa! Olvasson Esterházyt!)

Nógrádi Gábor