gróf Bánffy Miklós: A külkereskedelmi politika eszközei – Szépmíves Könyvek, 2017 – utószó: Balog László – 288 oldal, keménytáblás kötés – ISBN 978-615-5662-39-3
Természetesen eddig sem volt titok, hogy gróf Bánffy Miklós az XX. század első felének egyik legizgalmasabb alakja – kulturális, politikai és gazdasági téren is. S bár nem merült feledésbe, de – szerintem – ha a Szépmíves Könyvek nem kezd aktív bánffyzásba, akkor homályban maradna, valahol a felejtés határán. Pedig ennél többet érdemel. És többet érdemelünk mi, olvasók is!
Az európai diplomácziai kar fogadtatása a khinai császár által (Vasárnapi Ujság, 1881. november 27.).
„Az ünnepélyes fogadáson a diplomatákat először Kong herczeg, az uralkodó nagybátyja vendégelte meg s csak azután vezette be őket reggel 1/2 9 tájban a trónterembe, midőn a császár kíséretével már helyet foglalt. E terem fehér márványoszlopokkal bíró nyilt terraszhoz hasonlított, melyből jó távol lehetett látni s öt nagy kapuja volt. A lépcsők fölött 10 testőr állott párduczbőr-ruhában. A terem északi emelkedett részén volt a trón, hol a fiatal beteges fejedelem ült s oldalánál négy fejedelmi herczeg állott. A trónemelvényhez három lépcső vezetett s az egész aranyozott rácsozattal volt körülvéve. Maga a trón aranyozott fából készült s rajta sárga párnák, oldalt egy fölakasztott kard khinai fölirattal. A trón mögött volt egy fekete föliratos kő s rajta különböző illatszerek.”
Bánffy azon kevesek közé tartozott, akiben nem csak a tehetség és a lehetőség együttállása valósult meg, hanem ezeket az adottságokat maximálisan kibontakoztatta. Nyilván nem megélhetési okokból… Az ilyenekre mondta nagyapám, hogy „éppen csak akasztott ember nem volt” – persze Bánffy esetében ennek sem sok a híja.
- Hogy megértsük végre a trianoni döntést…
- Milyen ember volt valójában Károlyi Mihály?
- Miért lett Szerb Antal negyvenhárom évesen nyugdíjas?
- Moszkvából szóltak le, hogy abba kellene már hagyni a keménykedést – interjú Kovács Attila Zoltánnal
A külkereskedelmi politika eszközei című kötetben a címadó írás mellett két kisebb terjedelmű – de szintén gazdasági témájú – írást találhatunk. S ha az okokat firtatjuk – mi vitte rá ezt a huszonéves fiatalt arra, hogy mélyre ássa magát a gazdaságpolitikában? – akkor a szálak messzire vezetnek. Túl azon, hogy egy mindenre kíváncsi, világra nyitott ember képe bontakozik ki az életrajzokból, az sem mellékes szempont, hogy az ifjú gróf – ellensúlyozandó az apja által nehezményezett magánéleti anomáliákat – bizonyítani akart édesapjának is. Ráadásul, mint az a veretes előszóból kiderül, a munkának praktikus haszna is volt…
Küszöbön áll a vámszövetség megújítása Magyarország és ő Felsége többi királyságai és országai között, 1903-ban lejárnak legfontosabb kereskedelmi és vámszerződéseink, s így a legközelebbi jövőben a magyar törvényhozás és a magyar közvélemény külkereskedelmi politikánkkal fog foglalkozni. A nemzetgazdasági tudománynak külkereskedelmi vonatkozásai hazánkban kevéssé ismertek, azoknak általános elvei nagyobb, szélesebb tárgyú tudományos munkákban találhatók csak fel; a vámpolitikának alakulásai pedig pénzügytani munkákban, nem annyira nemzetgazdasági értékük, mint fiscalis hatásuk szempontjából tárgyaltatnak, s így az, aki a külpolitika eszközei és azok alkalmazása iránt felvilágosítást keres, azt számos oly munkából kell hogy merítse, melyekben csak fáradságos keresgélés után fog célhoz érni, anélkül hogy a jelenlegi való állapotok, a vám- és kereskedelmi politika legújabb alakulásai tekintetében kielégíttetnék.
…és a következő évtizedekben – politikától, trianontól és minden egyébtől függetlenül – hivatkozási alap lett. A mű hosszú távú hatását jól szemlélteti, hogy – mint az utószóból megtudhatjuk – Bolberitz Károly (1906-1978) A külkereskedelmi politika újabb eszközei című tanulmányának hátterét is Bánffy műve adta… négy évtizeddel később, 1941-ben!
A pénzügyminisztérium épülete a Budavárban (1905). „Az épület mintegy 7900 négyszögméter nagyságú telken áll, melyet a Szentháromság-tér, az Országház-, és Pázmány-utczák s a Fortunaköz határolnak.” Vasárnapi Ujság, 1905. január 22.
De, komolyra fordítva a szót, túl azon, hogy a Bánffy-rajongóknak és a történelem mélyfurkálóinak kötelező.
Mi az – van-e egyáltalán? – olyasmi, ami miatt a mai olvasó számára ajánlható ez a kötet?
A humán műveltség megrögzött híveként, voltak kételyeim a választ illetően. De aztán nagy levegőt véve, alámerülve a szövegben mondatról-mondatra változott a hozzáállásom, míg eljutottam addig, hogy örülök a kötetnek. A XX. század elejének olyan nyelvi lenyomatára leltem, ami a szöveg tartalmi aktualitásának elenyészése mellett is élvezetes, tanulságos és szinte egzotikus. Ilyesféle Bánffy-szöveget olvasni egyszerre kihívás és kaland, s aki nem a szellemi eltunyulás leplezésére keres apropót, az maga is élvezni fogja a lényegre törő, szabatos tisztaságot… és végső soron azt, hogy ér(heti)ti a huszonéves Bánffy külker-politikai fejtegetéseit.
A szöveggel szembeni bölcsész-ódzkodás eloszlatására pedig az is elegendőnek tűnik, ha a kötet olvasását nem a főszöveggel, hanem a függelékben közölt két szösszenettel kezdjük. Azok „közelebb” vannak, ha képesek vagyunk a mából olvasva a sorok mögé látni:
Elismerem ugyan, hogy népünkben hiányzik az üzleti felfogás és szellem s a gazdasági körültekintés és szorgalom sem tartozik kardinalis tulajdonságai közé. Hozzáteszem, hogy ez nem csak az ő baja. Ez a mi bajunk is. Mert a nagyobb földbirtok belterjesebb kezelésébe, bonyolultabb gazdasági vállalkozásba azért nem foghatunk, mert hiányzik nálunk az a munkás elem, mely a kényesebb munkát végrehajtaná, mely a rendszeresebb kezelést mint közvetítő factor lehetővé tenné.
De ha meg is volna a népben a gazdasági szorgalom és körültekintés, ha volna is benne kereskedői szellem, ez még nem volna elég. Pusztán szorgalommal és egyedül kereskedői szellemmel nem lehet sem belterjesebben gazdálkodni, sem kereskedést kezdeni.
…Mindkettőhöz még pénz is kell.
***
A külkereskedelmi politika eszközei című kötet – a kiadótól nyert információk szerint – már a nyomdában van!
