TORE RENBERG (1972,Stavanger) norvég író, drámaíró és forgatókönyv író. Számos nagysikerű regény szerzője, melyekből generációs mérföldkövet jelentő filmek is készültek. A Holnap találkozunk című regény Szilágyi Orsolya fordításában jelent meg a L’Harmattan Kiadó gondozásában:
4. ANNYIRA SZÉPEK (DANIEL WILLIAM)
Tulajdonképpen egy kislány.
Tizenöt éves. Az anyja a templomban dolgozik, az apja ügyvéd. Januárban lesz tizenhat. Ha igazat mond. Lehet, hogy pár hónapnyit hazudik. A lányok mindig hazudnak, főleg ilyen dolgokkal kapcsolatosan. Ez a helyzet a lányokkal. Nem olyan stílusban állnak az igazsághoz, mint mi. A lányoknál lebeg az igazság. Úgy jön ki a szájukból, mint a nyál az öreg emberekéből.
De annyira szépek.
Pokolian, pokolian szépek.
Sokkal egyszerűbb lenne egy férfival élni, ahogyan előző nevelőapja mondta, majd hozzátette: de a francba is, nem vagyok buzi.
Buzi. Beteges dolog. Az is durva, hogy az ember a fiúkat szereti, de az még durvább, hogy nem szereti a lányokat.
Amikor lányok vannak a szobában, a világ megszűnik létezni. Egyszerűen felrobban, fuck. Semmi más nincs a szobában, csak lányok. Jó érzés, olyan, mint amikor az ember ragasztót szív. Helikopterszerű. Daniel ezerszer érezte, de még többször akarja, mert ez az élet értelme. Több kell abból, ami jó.
Több, több, több.
Ha valamilyen esszenciát akarunk kifacsarni ebből az élet nevezetű roncshalmazból, akkor azok a lányok – Daniel ül a dobfelszerelés mögött, zenél, jó dobos, dinamikusan játszik, feszes, mint egy szűk segglyuk, de a fejében csak lányok járnak, miközben a dobverővel a tányérra üt. Ő üt, és a lányok megjelennek. Nagyok, kicsik, kövérek, soványak, meg ki tudja milyenek. Cicik, puncik, popsik, combok, rúzs, harisnya, fitnesz nadrág, póló, melltartó, ruha, kendő, smink és pántok a harisnyák és a bugyik között, meg minden, ami egy lányhoz tartozik. Kiskora óta így van ez. Mióta oviba járt a város másik részére. Ugyanannyi lány zúdult ki a fejéből játék közben, mint amikor később a focipályán lőtte egyik büntetőt a másik után, és ugyanez van, miközben üt a dobverőkkel.
És mi a gond ezzel?
Néha az az érzése, hogy az emberek szerint nem normális az, ha az élet a lányokról szól. De Daniel nem izgatja magát. Akar egy saját lakást, ha megkapja az engedélyt a gyámhivataltól. Hetente párszor edz, hétvégén részegre issza magát, zenekarban játszik, koncerteken dolgozik, lemezeket ad ki, kirak cuccokat az iTunesra és a YouTube-ra meg a Spotify-ra, esetleg zenéből és, mint a Kvelertak és a Purified in Blood és a Kaisers Orchestra. Dejan testvére – beteges, amit ez a Dejan és a családja átéltek Szerbiában – Dejan testvére ismer valakit, aki ismeri az egyik gitárost a Purifiedban. Daniel és Dejan látták őket a Rått og Råde fesztiválon, iszonyú ütős volt. Leesik az ég, hív a halál, irány a sír. Nem csak a rogalandiak szeretik, az oslóiak is. Csak ki kell tartani. Ha nem, akkor kell egy munka, mert ő nem egy nyápic, bár a jegyei gyengék, kettes-hármas mindenből, kivéve tesiből. Sose hátrált meg a munkától. Ha valaki arra kéri, hogy csináljon meg valamit, ha összeszorított fogakkal is, de megcsinálja, akkor is ha kib…szottul koszos meló.
Az idő és pénz fennmaradó részét a lányokra akarja költeni.
Szerinte ez az értelmes, ahogy nevelőanyja és a gyámügyes mondaná. És ha valaki szerint ez egy téves élet, akkor az az ő véleményük. Ha ok úgy gondolják, hogy hibás, hogy szerinte a lányok olyan ördögien szexisek és puhák és szépek, és szeretne nekik venni pár dolgot, házat, sminket és azt, ami kell nekik, akkor ez lehet az ő véleményük.
Daniel kőkemény kibaszott terve az, hogy keres egy lányt, akivel nem annyira nehéz. Ne legyen torz, és ne legyen reggel olyan savanyú, mint egy citrom, és ne teljen három órába, amíg kitalálja, hogy milyen nadrágot akar venni. Egyszerűen tetsszen neki is az a nadrág, amelyikben Daniel szeretné őt látni. Elvégre ő fogja nézni a lányt, és nem a lány önmagát. Neki ilyen lány kell, egy olyan lány, akinek tetszik, ha Daniel azt gondolja róla, hogy szép és szexi, aki nem néz más fiúkra, aki nem repdes ide-oda, aki nem flörtöl.
Ki tudja, lehet, hogy már talált is egy ilyen lányt.
Mert Sandra szexi.
És nem néz más fiúkra. És nem savanyú.
Az a kérdés, hogy szeretne-e gyakran vele lenni.
Az nem jó, ha egy olyan lánnyal van, aki csak keveset akar, ő meg sokat. Úgy gondolja, átlagosan napi egyszer. Akkor nem lehet olyan lánnyal, aki csak minden negyedik nap akarja. És van még egy dolog, ami fontos, hogy a lány nem kérdez és nem kutat. Ebből már elege van. Elég volt a gyámhivatalból, a nevelőszülőkből, a szociális tanácsadókból, a pszichológusokból, szóval nem tud olyan lánnyal élni, aki kutakodik és nyafog. Sandrát tiszteli ilyen szempontból, mert megértette. Amikor olyasmiről kezdenek beszélni, amiről Daniel képtelen beszélni, akkor a fiúra néz szép szemével – Danielnek erről egy madár jut eszébe – ajkai remegnek, olyan, mintha az orrán lévő három szeplő világítani kezdene, és Daniel bepörög egérke szájától, attól a kicsit hegyes szájtól, a kicsit kiálló fogakkal, és a lány tudja, hogy az egy olyan dolog, amibe nem kell belemászni. Ő megértette azt, amit a mindenfajta lúzer közalkalmazottak nem: ha egyre csak beszélünk a dolgokról, rágódunk rajta, mint egy üregi nyúl, akkor az a sírba vezet.
Daniel az iskola melletti focipályára néz. Előveszi a mobilját bőrdzsekije zsebéből. 20:52. Pontos szokott lenni.
Pokoliak azok a dolgok, amiket ezer kilométerre leásnak a mélybe.
De, hogy Williamnek nevezték…
Mire gondoltak? Ott voltak a kórházban és látták, amikor kibújik az anyjából, és arra gondoltak, hogy ó, neki William lesz a neve? Daniel William?
Micsoda buzinév ez?
Daniel köp egyet.
Nincs beleszólásod, hogy milyen életet kapsz, de neked kell leélned, ha tetszik, ha nem.
Pokoliak azok a dolgok, amiket százezer kilométerre leásnak a mélybe.
Néha gondol erre. Csak ölni. Elmenni valahová és ölni. Eltüntetni egy embert csak azért, mert képes rá. Micsoda felszabadulás lehet az! Összeszorítani az öklét, míg olyan nem lesz, mint egy vasgolyó, és beverni valaki arcát úgy, hogy felismerhetetlenné váljon.
Lehet, hogy ma este fog megtörténni?
Dugni.
Dugni.
Dugni.
