+ Képzőművészet

Két beszélgető nőt ábárzoló szobor különös története Nagykanizsán

Mint a felajánlást tévő vállalkozó elmondta: felesége 2014-ben elhunyt, ezért amikor 2015-ben a polgármesternél jelentkezett ajánlatával, már felesége emlékére is szánta a leendő szobrot.

Magánadományból, egy helyi vállalkozó felajánlásaként állítanak köztéri szobrot Nagykanizsán az egykori kereskedővárosi múltra és a város lányaira, asszonyaira emlékezve.

A város közgyűlése csütörtökön fogadta el azt az előterjesztést, amelynek értelmében a néhány éve sétálóutcává alakított, de még felújítás előtt álló Ady utca főtér felőli végén helyezik majd el az új műalkotást. Sörös Rita kaposvári szobrászművész két beszélgető nőalakot idéző bronzszobra a járdaszinten áll majd, a csipkézett ruhákon keresztül pedig belülről világít is majd.

Az új köztéri szobor ötletével 2013-ban állt elő először a helyi városvédő egyesületnél Velenczei Ferenc és felesége, akik négymillió forintot szántak a megvalósításra. Mint a felajánlást tévő vállalkozó elmondta: felesége 2014-ben elhunyt, ezért amikor 2015-ben a polgármesternél jelentkezett ajánlatával, már felesége emlékére is szánta a leendő szobrot. Hozzátette: eredetileg az volt a szándékuk, hogy a városban nyoma maradjon az egykor virágzó kereskedelmi életnek, ő maga és családja is kereskedelemmel foglalkozott és foglalkozik, ez biztosította mindig is a megélhetésüket.

A város közgyűlése által tárgyalt előterjesztés szerint a helyi művészeti tanács még 2015-ben megvizsgálta a szóba jöhető belvárosi helyszíneket, de csak jóval később született döntés arról, hogy az Ady utca főtérhez közelebbi végén helyezhetnék el a majdani szobrot. 2016 tavaszán a Kanizsa Kul-Túra Egyesület meghívásos pályázatot hirdetett, a felkért öt elismert szobrászművész közül négyen több makettet is benyújtottak, de sem a művészeti tanács, sem az adományozó nem javasolta megvalósításra egyik pályaművet sem, így a pályázat eredménytelennek bizonyult.

Az ötödik felkért alkotó, Sörös Rita (a fenti kép illusztráció, S.R. korábbi alkotása) szobrászművész ezt követően küldte el négy kompozíciójának makettjét, amiből kettőt a művészeti tanács is megvalósíthatónak tartott, ezek közül a mecénás a 19. századi virágkort idéző elegáns hölgyeket választotta.

A két beszélgető nőalak, a kereskedőfeleségek ötnegyedes léptékű, posztamens nélküli bronzszobrok lesznek, amelyek körbejárható, érinthető közelségben állnak a járókelőkhöz. A művész elképzelése alapján a nők ruhájának áttört csipkézete a belülre rejtett lámpák jóvoltából sötétben világít majd.

Velenczei Ferenc elmondta azt is: nagyjából tízmillió forintra tehető a szobor elkészítésének és felállításának költsége, amelyet az önkormányzattal aláírt kötelezettségvállalás alapján biztosít a munkákhoz. A szobor már készül, de majd csak azt követően helyezik el az Ady utcán, ha megtörténik az útszakasz tervezett rekonstrukciója. Az önkormányzat csütörtökön hozott határozata szerint ez 2018 végére várható.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top