Hová tart Háy János költészete? – Az Élet és Irodalom 2017/33. számából

IRODALMI PUBLICISZTIKA

Grecsó Krisztián Menekülő helyőrség című írása Reményi József Tamás nyílt levelére reflektál.

„Reményi József Tamás valószínűleg az egyik utolsó pillanatban, másfelől hihetetlenül jókor írta meg „nyílt levelét” a Szőcs Géza és tanítványai jelenségről. Az ilyen-olyan irodalmi tevékenységgel álcázott közpénztolvajlásról. Kiállása nem csak felemelő, de sokaknak reményt is ad. Azoknak mindenképpen, akik bizony szinte elhasználták magukat a folytonos és teljesen hiábavalónak látszó kiállásokban, és már ők is megmosolyogták néha, mennyi civil tiltakozást, nyílt levelet írtak alá folyó negyedévben, vagy felesleges interjúban beszéltek arról, hogy „ez így nem mehet tovább”. (…) Krusovszky Dénes fontos megállapítása, miszerint Reményi levele azt bizonyítja, hogy lehetetlenné vált a kulturális közéletben az úgynevezett „középen állás”, egy másik problémába is bevezet minket. Teljes bizonytalanságban élünk, kétségbeesve, alig maradt független fórum, méltósággal pályázható alapítványi pénz, ösztöndíj, alkotóházi hely, színházi munka. Elfogyott a levegő, és ebben a fojtogató helyzetben rémült centizgetés folyik, mi mennyire kínos, mi mennyire becstelen.”

FEUILLETON

Sághy Miklós Holokausztmagyarok című esszéje Török Ferenc és Szántó T. Gábor együttműködéséről, az 1945 című filmről szól.

„Török Ferenc filmje tehát azáltal, hogy a vészkorszak minden magyart érintő következményeire, utóéletére irányítja a figyelmet, a nézőnek is nagyobb teret ad az empátiára, a saját életét, hazáját is meghatározó történelmi esemény átlátására. Mert jóllehet Nemes Jeles László Saul fia (2015) című alkotása a gázkamrák, a krematóriumok világába, a haláltábor „sötét szívébe” enged bepillantást, ami kétségtelenül roppant felkavaró vizuális élmény, ám éppen ezzel az erős (filmnyelvi) gesztussal el is idegeníti, el is „taszítja” a látottaktól a nézőt. Képi világának horrorisztikus hatása ugyanis (melyet a hangsáv „borzalmai” csak tovább erősítenek) inkább a zsigeri viszolygást, mintsem az együttérzést, a befogadói azonosulást szolgálja. Kétségtelenül fontos szembesülni a halálgyárak működésével, belső rendszerével, ám az 1945 mégiscsak azt ajánlja nézőjének, hogy otthonosnak érzett világában ismerje fel a holokauszt hatását és kevésbé nyilvánvaló következményeit.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Visy Beatrix Ötkarikás oxigénharc című kritikája Szijj Ferenc Növényolimpia címmel megjelent regényét értékeli.

„A beteg társadalom számtalan tünetével – „sportágával”, ha már olimpia – és válogatott, jól fejlett példányaival találkozunk a fejezetekben, a diszpozofóbiás (kóros szemétgyűjtő) öregasszonytól kezdve különböző módon kényszeres és mániás, paranoid kényszerképzetekkel terhelt, gyanakvó, rögeszmés alakok tenyésznek e vidéken. Súlyos frusztrációjukat legtöbben erőfitogtatásban, pitiáner vagy kevésbé pitiáner hatalmi játszmákban, kóros szájjártatásban, kivagyiságban, kapzsiságban élik meg és ki. Mindezektől az elbeszélő sem mentes. (…) És mi az a növényolimpia, és mi köze az eddig leírtakhoz? Hát ez jó kérdés. A nyolcvanadik oldaltól időnként belengetett „növényfesztivál vagy hogy hívják, világbajnokság” alig több, mint a többi hasonló képtelen szál, ügy, motívum, amelyek vissza-visszatérnek a mű során. A zárlatban hangsúlyt kap ugyan, a növényolimpia az utolsó nagy fejezet vásár-, fesztiváljellegű helyszíne egy korábbi fejezet rendszerváltás előtti majálisának párdarabjaként; kiderül, hogy lényegében semmi nem változott az országban 30 év alatt. A növényolimpiának mint olyannak, abszurditásának, megrendezésének, lebonyolításának aktuálpolitikai áthallásai egyértelműek, jó alkalom tehát a pénzlenyúlás, a hatalmi játszmák és a megalománia vadhajtásainak ábrázolására.”

EX LIBRIS

Pintér Tibor zenei tárgyú írásában Wolfgang Amadé Mozart válogatott leveleit és dokumentumait, Csehy Zoltán Experimentum mundi címmel megjelent (poszt)modern operakalauzát, a Populáris zene és államhatalom című tanulmánykötetet, valamint A zenei hallás című szöveggyűjteményt szemlézi.

AZ ÉS KÖNYVE AUGUSZTUSBAN

Háy János Az öregtó felé című verseskötetéről Németh Gábor írt Hova lesz a séta címmel elemzést.

„Háy a tágan értett kultúra törmelékeiből készít installációkat. Semmi nem ér semmit, állítja a processzus, de a végén úgy látszik, mintha mondhatná az ellenkezőjét is. Ez mégsem újrahasznosítás, Háy változata ennél radikálisabb, tehát érdekesebb, itt ugyanis inkább visszahaszontalanítás zajlik. A használat mutatja meg a teljes haszontalanságot. A köz- és magánbeszéd elstrapált alakzatai, az úgynevezett magas irodalom már csak ironikusan használható idézetei, a műanyag slágertörmelékek, a lejár(atot)t popkultúra zacca. Az első fülön olvasható vers rögtön „leteszi a garast”, „nem árul zsákbamacskát” stb.  „Itt van az ember, / itt van újra, / itt a feje, keze, lába, (…) szép mint mindig.” Indul az óra, ki tud több allúziót fölfedezni hatvan másodperc alatt, az evangéliumoktól a Pont, pont vesszőcskén, Oraveczen és Weöresen át Petőfi Sándorig.”

VERS

Ebben a számban Balla Zsófia Kántor Lajosra emlékező verse, Lanczkor Gábor két munkája és Várady Szabolcs Ritmuspróbák című variációsora kapott helyet. Itt most Balla Zsófia a közelmúltban elhunyt kolozsvári szerkesztőt, irodalomtörténészt búcsúztató versét idézzük.

HOVÁ LEGYÜNK

Kántor Lajos halálára

Te nem feddtél meg senki távozót,
mert tudtad, élete más tengelyen forog.
Maradtál rendületlen. Erdély árapálya
sodort-emelt. A sors vonóhorog.

Élet karjába engem más halála lök:
örökké leszek, mert veszteségem örök.
Bárhol legyünk, eltűntek alakítanak:
átváltja szívünk minden tapasztalat.

Emléket bontunk, ritkán szárnyakat.

Nehéz jövő forrása nélkül
élni. Jövővel együtt halni is nehéz.

Te szapora betűkbe mentetted Kolozsvárt –
legyen hová lennünk, ha szól a harsona végül.

PRÓZA

Kürti László, Péter János, Potozky László és Morsányi Bernadett prózája mellett a héten Kácsor Zsolt tárcája szerepel.

Részlet Potozky László Égéstermék című írásából:

„Ma kemény harcok voltak az utcán, durván összecsaptak a tüntetők meg a rohamrendőrök, Buller oldalát eltalálták kővel. Az ágyán fekszik, nyöszörög és fel-felszisszen, legalább másfél tenyérnyi a véraláfutás, anyám kenegeti diklofenákkal. Jaj, Küncsöm, ez nagyon ronda, és lehet, hogy el van repedve a borda, mire Buller, ezt csinálják, bazmeg, rá se néz jóformán az ember ezekre a konrádteresekre, és már repül is a járdapiskóta, pszichopata állat az egész.”

RÁDIÓ

Károlyi Csaba rádiókritikája Neuman Gábor a Klubrádióban hallható Utópia című, augusztus 8-i műsoráról szól, melynek vendége Galántai Zoltán volt.

„Neuman provokatív kérdései módot adtak Galántainak arra, hogy higgadtan elmondja megfontolt álláspontját. Világos, hogy ő nem jóslással foglalkozik. A műsor felénél már biztosan az is szimpatizált vele, aki nem ismeri a tevékenységét. Főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a műsorvezető harmincnégyszer vágott közbe, kérdezett bele a beszédébe. Ám a rutinos tanárember szelíden tűrte mindezt, és annál nyugodtabban válaszolt, minél vehemensebb kérdéseket kapott. (…) Ez a beszélgetés jó példa arra, hogy az érdekes interjúalany érvényesül akkor is, ha a riporter állandóan közbevág. Sőt, éppen a közbevágásokat kihasználva válhat még gazdagabbá, árnyaltabbá a gondolatmenete. Neuman idegesítő habitusa ez alkalommal véletlenül jót tett a műsornak. Izgalmas csörte volt. De félreértés ne essék: a beszélgetés nem Neuman Gábor miatt, hanem Galántai Zoltán miatt volt jó.”

ZENÉS SZÍNHÁZ

Fáy Miklós és Herczog Noémi  egy-egy zenés darabról írt kritikát. Fáy témája az Evita (Margitszigeti Szabadtéri Színpad), Herczog Noémié pedig a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (Városmajori Szabadtéri Színpad).

Fáy Miklós: A margitszigeti temető

„Nem akarok valami igényességgel tüntetni, de mégis a műfaj maga annyi lehetőséget hordoz, játszani kell, énekelni, táncolni, van történet, van zene, van látvány… Nehéz megérteni, hogy miért jön létre olyan előadás, amely ebből a sok lehetőségből egyet sem tud kihasználni.”

Herczog Noémi: Intelmek a fesztiválozónak

„Ízléstelennek találom, amikor az említett „marihuánás cigarettától” Eszter félönkívületbe kerül, tripjében pedig megidézi a holokausztot. Pedig csak egyetlen cigit szívott, mert mint Józsefnek mondja: csak téged szeretlek, ezt is csak, hogy egyszer nevetni tudjak. Két Ringasd el magad és Hogyan mondjam el között tehát egyszer csak azt halljuk, hogy annál minden csak jobb lehet, mint amikor a nyilasok vonultak végig az úton. Remélem, ezt nem úgy kell érteni, hogy annál még egy fesztivál is jobb.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.

Az ÉS elérhető online is.