+ Irodalom

Különleges pornót forgatott a BBC

12 ezer fontot kapott egy brit házaspár a BBC-től, mert három héten át naponta háromszor kamerák előtt szeretkeztek.

Érdekes történetek a xx. századi magyar sajtó alapján – 1994

július, Mozambik – Sok állat elpusztult a mozambiki állatkertben, oroszlánok, tigrisek, leopárdok. A tulajdonos, hogy ne álljanak üresen a ketrecek és a fedett lakrészek, 12 centes havi díjért kiadta őket hajléktalanoknak. Az állatkert látogatói a még életben lévő állatok mellett olykor megtekintették a rács mögött gubbasztó hajléktalanokat is.

július, Brazília – Nagy izgalomban tartotta Sao Paulo krimikedvelő közönségét egy férfi, aki több mint félszáz könyvből észrevétlenül eltávolította az utolsó oldalakat. A krimikedvelő közönség úton-útfélen kérdezősködött, olvasott-e valaki teljes példányt, ahol kiderült, ki a gyilkos.

július, Anglia – 12 ezer fontot kapott egy brit házaspár a BBC-től, mert három héten át naponta háromszor kamerák előtt szeretkeztek. Pontosabban: a 31 éves asszony hüvelyébe beépítettek egy toll nagyságú kamerát, illetve a 38 éves férj farkára is egy hasonló felvevőgépet szereltek, így a dokumentumműsorban belülről közvetítették az aktust.

augusztus, USA – Los Angelesben jóváhagyta a szövetségi bíróság azt a kérvényt, amely szerint a tűzoltók munkaidő közben olvashatják, sőt, nézegethetik is a Playboyt. Eddig annak a balsejtelemnek köszönhetően tiltották tőlük, amely szerint a Playboy feltüzeli a tűzoltókat, és hivatásuk gyakorlása helyett ráugranak az egyenruhás kolléganőkre.

augusztus, Franciaország – A férfi a bank épülete előtt hagyta a tolószéket, négykézláb bevánszorgott a pénztárig, ahol a napi bevételt követelte, miközben konyhakéssel fenyegetőzve pokolgépes merényletet helyezett kilátásba. A férfi szánalomból 30 ezer frankot kapott, amivel visszamászott a tolószékbe, hogy elmeneküljön, de nem tudta felvenni a versenyt az utána futó rendőrökkel.

augusztus, Marokkó – Egy casablancai iskola közelében találtak négy darab kezet és négy darab lábat. Vajon kiké lehettek? A rendőrség egy taxisofőrt gyanúsított a gyilkossággal. Feltevésük szerint a taxis apát és fiát mészárolta le, földarabolta őket, majd a megfőzött testrészeket szétdobálta a Casablanca és Rabat között húzódó úton. A taxis azzal védekezett, hogy ő bizony nem szokott ilyen fuvarokat bonyolítani.

szeptember, Oroszország – Szocsi utcáit rótta a könyvelő, mikor kedve támadt egy kis vodkára. Megszólított egy férfit, lenne-e kedve kettesben vásárolni egy üveg vodkát. A férfi azt mondta, miért is ne. Megvették a vodkát, majd rövid időn belül elfogyasztották. A férfi éppen elköszönt, mikor a könyvelő lebirkózta, leszorította a fejét, és az érzéstelenítőnek szánt fél üveg vodka után kihúzta a férfi mind a tizenkét aranyfogát.

szeptember, Anglia – A vendéglátósok és hoteltulajdonosok magazinja felhívta az olvasók figyelmét, ha az intézményeikben hirtelen dió vagy marcipán illatát érezik, kezdjenek gyanakodni, mert a terroristák által gyakran használt gelignitbombának ugyanilyen illata van.

szeptember, Franciaország – Megjelent az első balkezes férfiaknak szánt alsónadrág, amelynél a sliccnyílás bal kézre esik, hogy a balkezes férfiaknak ne megalázó módon, a jobb kezükkel kelljen kivenni az alsónadrágból a farkukat, vagy bal kézzel ügyetlenkedve, hanem immár 660 ezer balkezes francia férfi könnyedén és légiesen ránthatja elő a farkát bal kézzel.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top