+ Színház

Sztrájkba léptek az Operaház dolgozói

operaház

A kollektív szerződés hiánya súlyos csapás az operaházi munkatársak szociális és gazdasági érdekeire, mivel nincs jogi biztosíték – ahogyan azt a jelen helyzet is mutatja – az előző évad munkabéreinek, egyéb anyagi juttatásainak, valamint az eddig jól tervezhető és ellenőrizhető munkáltatási gyakorlat rövid távú fenntarthatóságára sem.

Az új kollektív szerződés megkötéséig sztrájkot hirdet a Magyar Állami Operaházban az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSz), a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSz) és a Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezete (SzMDSz). Ókovács Szilveszter, a dalszínház főigazgatója szerint az új kollektív szerződésről folyamatosan tárgyalnak, és az eddigi juttatások nagy többségét továbbra is biztosítják a dolgozóknak.

Az Operaházban augusztus 1-jétől nincs kollektív szerződés, mivel a korábbi felmondásának visszavonására, illetve egy új szerződés megkötésére irányuló tárgyalások eddig nem vezettek semmilyen eredményre.

A három reprezentatív szakszervezet vezető tisztségviselőiből augusztus 1-jével sztrájkbizottságot alakított. A szakszervezetek azt várják, hogy a végzett munkáért járó juttatások mértéke növekedjen, de legalább stabilizálódjon, ezzel egyidejűleg a foglalkoztatás biztonsága és kiszámíthatósága is meglegyen.

A kollektív szerződés hiánya súlyos csapás az operaházi munkatársak szociális és gazdasági érdekeire, mivel nincs jogi biztosíték – ahogyan azt a jelen helyzet is mutatja – az előző évad munkabéreinek, egyéb anyagi juttatásainak, valamint az eddig jól tervezhető és ellenőrizhető munkáltatási gyakorlat rövid távú fenntarthatóságára sem

– olvasható a felhívásban.

Bárány Balázs Péter, az Operaház mintegy 300 alkalmazottját képviselő ODFSz elnöke az elmondta: a sztrájkfelhívás addig él, ameddig a kollektív szerződést nem tudják megkötni, a tárgyalásoktól függően határoznak arról, hogy ténylegesen mikor van sztrájk.

Véleménye szerint az előző kollektív szerződést ok nélkül mondta fel az Opera vezetése. A felmondást követően elkészítettek egy általuk alkalmasnak ítélt kollektív szerződést, érdemi tárgyalások azonban nincsenek – hangsúlyozta a szakszervezeti vezető.

Kiemelte: a művészek maximálisan, az elvárhatón túl teljesítettek, akár a balett-, akár az énekkar közösségét nézzük, a kötelező szolgálatszámnál 20 százalékkal többet vállaltak. A kollektív szerződés hiánya havonta 150 millió forint bérjellegű kifizetést vesz el az emberektől, azaz átlagosan és fejenként 130 ezer forint havonta a jövedelemcsökkenés. A túlóra, az éjszakai pótlék lehetőségek megszűntek.

Ókovács Szilveszter, a dalszínház főigazgatója a sztrájkfelhívásra reagálva hangsúlyozta, hogy egy új kollektív szerződésről – a törvényeket betartva – folyamatosan tárgyalnak, de az eddigi juttatások nagy többségét, csaknem 40 féle jogcímen eztán is biztosítják az 1200 közalkalmazottnak.

Emlékeztetett arra, hogy a Magyar Állami Operaházban 2017 január elsején mind az 1200 közalkalmazott bére emelkedett, egy hónappal később pedig a legszerényebb keresetű 531 dolgozó illetménye nőtt újra, jelentősen. A következő másfél évben az Ybl-palota zárása miatt értelemszerűen jelentős munkamennyiség-csökkenés várható, gyakorlatilag azonos szinten maradó kifizetések és kedvezmények mellett.

Az intézmény vezetése a csaknem 50 milliárdos ingatlanfejlesztések után (Erkel Színház, Eiffel Műhelyház, Operaház, Üzemház) küzd egy 2018 végi vagy 2019 eleji újabb progresszív bérfejlesztésért.

Ókovács Szilveszter:

2017 augusztusának elején sztrájkot hirdetni nem csak érthetetlen – hisz mindenki a szabadságát tölti -, de sejthető, öncélú médiafelhajtása miatt méltánytalan és az Opera mostani nem könnyű, sok különböző épületbe széttagolt, ugyanakkor nagyberuházásokkal és turnékkal ékes helyzetében demoralizáló, és a magyar valóságtól elrugaszkodott cselekedet.

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Laja szerint:

    …..40 FÉLE JOGCIMEN VISZIK A PÉNZT A FIZUN KIVÜL????

  2. kétkedő szerint:

    Tudtommal nem kötelező ott dolgozni,el lehet helyezkedni egy szalag rendszerű üzemben 120-130 ezer nettóért és még sztrájkolni sem kell!

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top