Furcsa kezdése ez, egy Magasiskolás naplónak.
Nem, nem az.
Mert életemben másodszor történik velem.
Az első 1996-ban Szegeden a Dugonics tér és Kárász utca sarkán lévő könyvesboltban esett meg. Éppen legkedvesebb hobbimnak, a könyvesboltozásnak hódoltam, amikor a kezembe akadt a Dzsigerdilen. Beleolvastam, megbabonázott, a jegyzetekre kapott pénzen persze már nem a Polgári Jog tankönyvet vettem meg. Hanem innentől, mindent, amit Háy János írt. Vele kezdődött az ismerkedésem és szerelembe esésem a kortárs irodalommal. Annyira mély és hosszú a kapcsolatunk, és persze kissé egyoldalú, hogy 2016-ban, pont húsz évvel a fenti eset után, még egy szakdolgozatot is írtam a műveiről.
Tavaly nyáron, Szekszárdon már sejtettem, hogy valami még történik velem. Természetesen tudtam, ki Márton László, azonban még nem hallottam előadni. Beszélt nekünk, hallgatóknak a Faust újrafordításáról, úgy, hogy azt éreztem, két dolgot szeretnék, de azonnal. Az újrafordított Faustot olvasni, illetve fordítónak állni.
Egy hónappal ezelőtt, őrült szentendrei barátnőm Lola, futott össze vele a Böszörményi úton. Számon kérte, hogy az Alibibe hogyan lehet bekerülni, és xy miért van benne. Márton László a rá jellemző végtelen nyugalommal elmagyarázta, hogy Szekszárdon ezt is megbeszélik majd. És erre, itt vagyunk!
Csütörtökön minden Márton Lászlóról szólt. Már reggel csatlakozott hozzánk, amikor az írásainkat elemeztük Péterfy Gergellyel. Volt itt minden: kolbászok, Boris Vian, hamvasztás,
és amikor a bajszos megszólalt, a szakállas válaszolt, a kopasz felhúzta a szemöldökét, mire a mezítlábas hanyatt esett.
Kaptunk életvezetési tanácsokat is.
Hogyan ne légy átlagember! Milyen az ideális nő? Jól főznek, mindig felül akarnak lenni, és irtó kövérek. Az ötödik feles után fel sem tűnik. Hogy alacsonyak és gurulnak. A szép, vicces, jóalakú nőket kerülni kell, hogy ez az állapotuk soha nem múljon el!
És Márton Lászlót egész este.
Igen, biztosan UFO, ahogyan Kukorelly Endre mondta. Rengeteg dolgot csinál. Szerkesztő, tanít, naplót ír, esszét ír, kritikát ír, tanulmányt ír, színdarabot ír, novellákat ír, fordító és regényíró. Az utolsó kettő a kedvence, de persze a többit is szereti. Nincs mobilja, sem tévéje és minden nap elolvas egy könyvet.
Akaratlanul is arra gondolok, hogy én mit is csinálok?! Pasizok, bulizok, kicsit tanulok, jogászkodom, de legalább sokat olvasok. Persze ez is relatív, magamhoz képest sokat.
A naplementében együtt ücsörögtünk a főtéren a lépcsőn. Éhesen és fáradtan. Majd felállt és elment elolvasni a szomszédos Szász étterem étlapját. Elmesélte, hogy csóró egyetemista korában, a karalábéfőzelék előtt így lakott jól a Váci utcában.
Imádom a lenyűgöző embereket. Akik valami olyat tudnak, amit én nem, és úgy beszélnek erről, mármint nem arról, hogy én nem tudom, amit ők igen, hanem arról, hogy imádják, amit csinálnak és ezt szenvedéllyel, lenyűgözően teszik. Engem ez elvarázsol.
Szerelmes vagyok, Szekszárd tehet róla.
Átlag Edit
Bálint György 1933: „ijesztően sok ma az író. Magyarországon ma minden félig-meddig intelligens embernek, titkos vagy nyílt irodalmi vágyai vannak. Kevésbé titkos hetilapok külső munkatársaiig… Lényegük az önkritika bámulatos hiánya. Mindegyikük rendkívül fontosnak tartja a maga művészetét, és azt hogy a mondanivalója feltétlenül nyilvánosság elé kerüljön… Valamennyien azt hiszik, hogy a társadalomnak szüksége van arra, amit írnak. Hiányzik belőlük a mély szemérem és a kemény fegyelem… Azért mert, ezeknek az íróknak túlnyomó része egyformán kerüli az igazi, életbevágó emberi és társadalmi problémákat.
A legtöbb ember évek óta halott, csak nem veszi észre! Agyuk évek óta megszűnt működni. Testük gépiesen funkcionál tovább. Agyuk helyét néhány kisebb, jól konzervált előítélet és konvenció foglalja el, hiánytalanul kitöltve koponyaüregüket. Megtévesztésig hasonlítanak élő emberekre.
1933 óta felismert, leírt jelenség!