+ művészet & politika

Nobel-díjas férje meghalt a fogságban, a költőnő házi őrizetben marad

A rendőrség tüntetésektől tartva országszerte számos helyen megerősítette a biztonsági óvintézkedéseket.

A Nobel-békedíj megcsúfolásának nevezte a kínai vezetés pénteken, hogy a néhai Liu Hsziao-po kínai ellenzéki aktivista is megkapta a rangos elismerést munkásságáért 2010-ben.

Az, hogy ilyen ember kapta meg a díjat, ellentmond az elismerés céljának. A Nobel-békedíj nevét megcsúfolták – mondta egy sajtótájékoztatón Keng Suang kínai külügyi szóvivő.

“Az emberi jogokért folytatott harc hozzájárul a békéhez” – szögezte le Thorbjorn Jagland, a Nobel-díj norvég bizottságának volt elnöke pénteken a grémium korábbi döntését igazolva. “Éppen ezért ítélte az általam vezetett bizottság a békedíjat Liu Hsziao-pónak” – írja Twitter-üzenetében Jagland.

A végső stádiumú májrákban szenvedő, 61 éves Liu csütörtöki halála után Peking a bírálatok kereszttüzébe került. Korábban számos külföldi ország szorgalmazta, hogy Kína engedje szabadon a több mint nyolc évig fogságban senyvedő férfit, aki külföldön kezeltette volna tovább magát.

Keng visszautasította a Kínát ért bírálatokat, és elmondta, hogy Peking tiltakozott bizonyos országoknál és testületeknél – köztük az Egyesült Államoknál és az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságánál – az aktivista halálát követő felelőtlen szóáradat ellen.

Washington és Brüsszel eközben azt követelte, hogy a kínai kormány engedje szabadon az elhunyt aktivista özvegyét, Liu Hsziát, aki 2010 óta házi őrizetben van. Keng azt mondta, hogy egyelőre nem döntöttek a költőnő sorsáról.

Eközben a kínai hatóságok házi őrizetbe vették Liu több támogatóját egy aktivista elmondása szerint. Hu Csia hozzátette: a rendőrség tüntetésektől tartva országszerte számos helyen megerősítette a biztonsági óvintézkedéseket.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top