A 23. Zsidó Filmfesztivál, Berlin-Brandenburg (2017 július 2-11)
Huszonharmadszor ad otthont Berlin és Brandenburg tartomány a zsidó és izraeli rendezők által készített játék-és dokumentumfilmeknek.
Tudósítónk, Ferber Katalin a helyszínről tudósít.
A fesztivál nem titkoltan a Németországban és Európa többi országában újraéledő antiszemitizmusra adott kulturális válasz. A rendezvénysorozat történészek és filmrendezők részvételével zajlik, s ez az egyetlen filmfesztivál Németországban, mely kifejezetten a zsidó hagyományokat és a zsidó kultúrát vizuálisan megjelenítő alkotások bemutatását ünnepli. A kulturális sokrétűség szép példáinak egyike, hogy alig két hónapja Berlin adott otthont az Arab Filmfesztiválnak is.
A fesztivál két film bemutatójával nyílt meg, az egyik Török Ferenc 1945 című filmje, melynek vetítésére Szántó T. Gábor is eljött, a másik pedig Radu Mihaileanu rendezésében az Egy szerelem története.
Egy szerelem története, Angolul: The History of Love, Németül: Die Geschichte der Liebe, (2016), Rendezte. Radu Mihaileanu, (francia-kanadai-román-amerikai koprodukció), A film nyelvei: angol és jiddis.
Az Egy szerelem története Nicole Krauss 2005-ben megjelent regényének filmes adaptációja. A regényt harmincöt nyelvre fordították le eddig, s több mint egy millió példányban kelt el.
Banális történet is lehetne két fiatal szerelme egy eldugott lengyelországi faluban, de nem az. Sokkal inkább szívszorító körkép a huszadik század kataklizmáiról, az egyének kiszolgáltatottságáról, s nem utolsó sorban a szerelem csaknem mindent túlélő erejéről. Leo és Alma egymásba szeretnek, mindkettőjük biztos abban, hogy szerelmük soha nem ér véget, mert minden nehézséget túlél. Leo író, s amikor elszakítja a háború kedvesétől, megígéri, hogy levél helyett az új könyve egy-egy fejezetét küldi el a “világ legszeretettebb asszonyának”, Almának. Alma Amerikába menekül a deportálások elől, várja Leo leveleit, melyek sohasem érkeznek meg hozzá. Hamarosan megszületik első gyermeke, akinek apja Leo. Alma azonban azt hiszi, hogy Leo meghalt, ezért újra férjhez megy, s van még egy kisfia az új házasságából. Hosszú és keserves évek telnek el, amíg Leo is megérkezik New Yorkba, megtalálja szerelmét, de ez egy elkésett találkozás, s csak a sírás, no meg a véglegesnek hitt szakítás az, ami néhány percig egymás karjaiba taszítja őket. Leo Alma kérésére elmegy, s megígéri szerelmének, hogy közös gyermeküknek soha nem fogja megmondani, hogy ő az apja.
Leo magányosan és komoran pergeti napjait New York kínai negyedében (!), s bár egy otthoni gyerekkori barátja ugyanabban a házban lakik, senkivel sem tud beszélgetni. Minden nap elmegy a közeli könyvesboltba, s ugyanazt kérdezi a tulajdonostól: megjelent-e már angolul az Egy szerelem története című könyv. Reménykedik, hogy több mint fél évszázad után talán eljut Amerikába is a háború alatt írt regénye.
Leo ugyanis a lengyelországi falujuk náci megszállása előtt megkérte legjobb barátját, hogy őrizze meg a héberül írt kéziratát. (E regény fejezeteit küldi el Almának.) Nem így történik, mert barátja, aki Chilébe menekült, saját neve alatt kiadta a könyvet, hatalmas sikert ér el vele, az eredeti kéziratot pedig megsemmisíttette. Leónak azt hazudja, hogy a kézirat megsemmisült.
Leo idős ember, a maga rigolyáival, sokszor nevetésre ingerlő mániáival, de a szemünk előtt változik vissza húsz éves szerelmes fiatalemberré, amikor Alma felhívja, hogy látogassa meg a kórházban. Alma utolsó napjait Leóval tölti, nézi, ahogy kedvese bohóckodik, megnevetteti, de mindketten tudják, hogy nagyon kevés idejük maradt.
Alma halála után nincs már miért élnie Leónak, de amikor meglátja az újságban, hogy egyetlen fia meghalt, úgy dönt, hogy életben kell maradnia, mert fiának is elküldte a regényt, a vallomásával együtt, hogy ő az igazi édesapja, de erre a küldeményére már soha nem kap választ. Kalandos fordulatok után végül kiderül, hogy ő e regény szerzője, mint ahogy az is, hogy a hosszú ideig elveszettnek hitt kéziratot már lefordították angolra.
Ez a film nem a szerelem szépségeitől válik a néző számára megrendítővé, hanem attól a sokunk által jól ismert történelemtől, melynek a regényben és a filmben szereplők mindegyike áldozata lett.
A film stílusa, a szenvedélyekben gazdag, az érzelmeket pedig leheletfinoman ábrázoló színészgárda kivétel nélkül ugyanazt meséli el nekünk: a halál előli menekülés, az alkalmazkodás rettenetes kínjai ugyan megváltoztathatnak bennünket, de a legfontosabbról utolsó lélegzetünking nem akarunk lemondani. Felbukkan, s ez a film egyik legnagyobb erénye, a mai fiatal generáció néhány tagja is a történetben, akiknek már semmi közük a vészkorszakhoz, csak szüleik elbeszéléseiből ismerik a sztálini korszak rémtetteit, akik nem hiszik, hogy a szerelemnek soha nincs vége és akik önfeledten táncolnak orosz zenére, de egyetlen szót sem tudnak már szüleik anyanyelvén. Ők nem emigránsok, hanem zsidó amerikaiak, s a kettő, ellentétben nagyszüleik és szüleik tapasztalataival, békében megfér egymással.
A film fő-és melékszereplői kitűnőek, a zene pedig egészen különleges szépségű.
Németül a Geschichte szó nemcsak történelmet, hanem filozófiát is jelent.
Köszönettel tartozom a fesztivál szervezőinek és rendezőinek a nekem nyújtott támogatásukért. A fesztivál oldala elérhető a www.jfbb.de internetes oldalon.
Ferber Katalin