+ Film

A magyar film, amit szeretnek és néznek is a magyarok

Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas, érdemes művész filmjeivel több mint negyven magyar és nemzetközi díjat nyert el korábban.

Enyedi Ildikó Arany Medve díjas Testről és lélekről című filmje március eleje óta látható a magyar mozik műsorán, eddig több mint 70 ezer néző váltott rá jegyet.

A film először a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) mutatkozott be a közönség előtt, ahonnan a fesztivál legfontosabb díjával, az Arany Medvével távozott.

A Testről és lélekről a napokban a lengyelországi Lubuskie tartományban megrendezett nyári filmnapokon kapott Ezüst Szőlő-díjat, valamint elnyerte a Sydney Filmfesztivál fődíját is. Enyedi Ildikót az Amerikai Filmakadémia június végén tagjai közé is beválasztotta, így a jövő évi Oscar-díjátadón már ő is szavazhat a legjobb rendező kategóriában.

Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas, érdemes művész filmjeivel több mint negyven magyar és nemzetközi díjat nyert el korábban, filmjei szerepeltek többek közt Cannes-ban, Velencében és Locarnóban is. Legutóbbi munkája az HBO-n játszott Terápia című sorozat volt, amelyet Gigor Attilával közösen rendezett és harmadik, egyben befejező évadja októberben kerül a képernyőkre.

A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra, a férfi főszerepet pedig Morcsányi Géza színházi dramaturg játssza, aki egyben a Líra Kiadói Csoport igazgatója is. Mellettük feltűnik még a filmben az idén 90. születésnapját ünneplő Békés Itala, továbbá Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin is.

A filmet a közönség Budapesten jelenleg a Kino Café moziban, a Puskin moziban, az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Tabán moziban nézheti meg, Pécsen az Apolló moziban, Szegeden a Belvárosi moziban, Szombathelyen pedig a Savaria moziban vetítik. Jövő héttől Kecskeméten az Otthon mozi, Hévízen a Fontana mozi, Nagykőrösön a Kőrös Art mozi, valamint a Fövenyes kertmozi is műsorára tűzi.

Aranymedve! Mi? Aranymedve! Nem igaz, hazudsz!

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Bodnár Zsolt szerint:

    Ha szeretném megnézni ezt a filmet, akkor hol tudnám? Megnéztem néhány DVD forgalmazót, egyik katalógusában se szerepel, videómegosztó oldalakon nem találtam. Itt, a helyi kis moziban nem valószínű, hogy vetíteni fogják.

    • Podmaniczky Szilárd szerint:

      Kedves Zsolt, a cikk végén ott vannak fölsorolva a mozik, ahol meglehet nézni.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top