+ Irodalom

Mi marad ott, ahol a kétkedés az egyetlen érték?

Lehet-e családtörténetet írni egy olyan világban, a mi világunkban, ahol annyira leértékelődött a család fogalma is, hogy a töredékes kapcsolatok sehogy sem állnak össze egésszé?

Rakovszky Zsuzsa: Célia – Magvető Könyvkiadó, 2017 – 310 oldal, kemény táblás kötés védőborítóval – ISBN 978-963-14-3524-5

Közép-negyvenes „érett férfiként”(hihi), magát kis írásokban elaprózó – és ebből a létminimumot sem elérő – lúzerként, nagy és be nem teljesülő tervek és vágyak szorításában megszólítva érzem magam Rakovszky Zsuzsa regénye által. Persze, vannak különbségek a regény főhőse és e sorok írója között, de attól még a Célia című regény főhősének sorsa át- és megélhető. S furcsa, néhol talán oktalannak tűnő modorosságaival együtt is hihető. Sőt, be kell vallanom, hogy az egyes szám első személyű elbeszélő mögött meghúzódó írónőről – éppen mert bölcsen elbújt a szöveg mögé – el is felejtkeztem olvasás közben.

Rakovszky Zsuzsa korábbi prózai művei sokkal változatosabb eszköztárral rendelkeznek, és ezzel fel is hívják a figyelmet az íróra, az írói ügyességre. A Célia egyetlen hangon szól, szinte eszköztelenül. Talán éppen ezzel adja vissza hitelesen Ádám, és „családja(i)?” történetét. Ráadásul még feszültséget is teremt ebben a nagyon mai, nagyon magyarországi, hangsúlyosan budapesti történetben, ami pont annyira érdekes, mint amit bármelyikünk életéből össze lehetne fércelni.

…olyasmit vársz magadtól, amire az egyes ember nem képes: hogy értelmet adj a cselekedeteidnek. A filmek, meg a regények félrevezetik az embert: úgy tesznek, mintha lenne világ

– magyarázza egy ponton Ádám Céliának, aki talán a lánya (talán nem), és akinek életébe a kamaszkor végén kapcsolódik be, mert a gyermek felvilágosult (magát annak gondoló), és konvencióktól mentes – állandóan új életstratégiákat kereső anya – nem tud mit kezdeni lányával, aki – mi mást tehetne? – a világ ellen lázadó szülő ellen fellázadva próbál rendet és értéket találni az életben.

Rakovszky könyve a belátás regénye, az író belátja, hogy ebben a mai világban nem adhat értelmet hősei cselekedeteinek, s nem is ábrázolhatja őket teljesen összetett és kaotikus valóságukban. Ezért is szerencsés az egyetlen hang, amin a regény szól: az Ádám kapcsolati hálójában feltűnő szereplők csak annyira kidolgozottak, amennyit Ádám lát, ért, sejt vagy fontosnak vél belőlük. A valóságshow-ba vágyódó szexi, de irtózatosan buta tanítvány tényleg nem lesz, nem lehet több, mint egy plázacica, akit főhősünk szívesen hanyatt döntene. Nem teszi meg… És ez az igazán csiklandós kérdés, miféle értékrendszerek romjai között bolyong a főhős. Milyen világ az, ahol a mérsékelt önismeret nem lehet több, mint az értékválság felmutatásának a lehetősége? Ahol a moralitás üres és felszínes moralizálás csupán, mely megerősíti az emberben a gyarlóság érzését?

Mihez kezd főhősünk a saját gyarlóságával? Felismeri-e saját zsákutcáit, tud-e, akar-e változtatni, s ha nem, akkor mégis hogyan? A regényben ki nem mondott kérdések sorakoznak az olvasó agyában, s Rakovszky Zsuzsa nem akar helyettünk felelni rá. Nincs megnyugtató válasz Ádám sorsában, ahogy nem segít az olvasón a nyugtatóba és alkoholba fulladó nő, Célia anyja sem. Ádám féltestvére – és annak féltestvére, aki Ádámnak már nem féltestvére – sem azok a figurák, akikben megnyugtató válasz lenne…

Azok a szereplők sem járnak jobban Rakovszky világában (a mi világunkban), akik még hisznek a válaszok/megoldások lehetőségében. Nekik – mint Ádám férjezett szeretőjének – marad a pláza jósgépének igazsága, vagy a radikális szakítás a világgal: a szektás vallásosság, a „kizárkózás” a világból, a kételyek elvetése. Lehet így élni? Lehet, de meddig? S ha mégsem, akkor mi van helyette?

…nehéz dolog minden vélt bizonyosságunkat állandóan mérlegre tenni… mert a bizonyosságaink általában érzelmi természetűek, az érzelmi igényeinkből táplálkoznak, és fájdalmas dolog alávetni őket az eszünk kontrolljának… ha viszont nem így teszünk, az méltatlan dolog, és veszélyes is…

– mondja Ádám, s vele talán az olvasó is, aki romantikus kalandregény helyett Rakovszkyt olvasva keresi a kérdéseket, amiket a nem létező válaszok elé tehet. Közép-negyvenes „érett férfiként”(hihi), magát kis írásokban elaprózó – és ebből a létminimumot sem elérő – lúzerként, nagy és be nem teljesülő tervek és vágyak szorításában megszólítva érzem magam Rakovszky Zsuzsa regénye által. Pedig olyan jól esne félrelökni a megoldhatatlan problémákat, a feloldhatatlan konfliktusokat, a képmutató szemforgató álértékeit, és a mások nyomorát aprópénzre (sok kicsi sokra megy) váltók handabandázását. Ebben a világban a Célia fájdalmasan otthonos…

(Arról fogalmam sincs, hogy a nálam fiatalabbak mit olvasnak ki Rakovszky soraiból, s azt is csak remélni tudom, hogy az idősebbek – ha olvassák – már csak bölcs, megértő mosollyal nyugtázzák a főhős botlásait.)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top