+ Színház

Felmérték Ibsen drámája alapján, hogy mi elől menekülünk leginkább

A dráma maga is hatással van a nézőkre, de az előadásba beleszőtt beszélgetésekkel segítették a színészek, hogy a közönség aktív résztvevője legyen a cselekménynek, és maguk is átéljék a döntési helyzeteket, azokat a szituációkat, melyekkel a főhős találkozik.

Menekülhetünk-e a fantáziánkba, a sorsunk vagy a felelősség elől?

A Káva Kulturális Műhely a Kompani 13 norvég társulattal közösen dolgozta fel Ibsen Peer Gynt drámáját. A Káva a dráma kapcsán felmérte azt is, hogy ki, mi elől menekül. A kérdőívből az derült ki, hogy a legtöbb fiatal önmaga elől menekül. A Peer Gynt darabot szeptembertől ismét bemutatják iskolás csoportoknak.

Menekülhetünk a felelősség, a családi gondok, az anyagi problémák vagy a tanulás elől? A Káva Kulturális Műhely Ibsen drámájából a menekülés témáját ragadta ki, melyet a sors, felelősség és fantázia oldaláról közelített meg.

A színház weboldalán gyűjtötte, hogy ki mi elől menekül, a beérkezett válaszok alapján pedig az derült ki, hogy a legtöbben önmaguk elől menekülnek, második helyen az emberek álltak, harmadik helyen pedig a félelmek szerepeltek. A kitöltők a menekülés témája kapcsán említették még azt, hogy menekülnek az életük, csalódások, felelősség, család, magány, kapcsolatok és felnövés elől. De a fiatalok menekülnek a számonkérés, az egyedüllét, a következmények és a szerelem elől is. A legkevesebb kitöltő a halált, valóságot, a családot, a munkát, a bulikat és az éveket említette. A kitöltők átlagéletkora 23 év volt, közel 84 százaléka budapesti lakos, 75 százalékuk nő és 25 százalékuk férfi.

A dráma maga is hatással van a nézőkre, de az előadásba beleszőtt beszélgetésekkel segítették a színészek, hogy a közönség aktív résztvevője legyen a cselekménynek, és maguk is átéljék a döntési helyzeteket, azokat a szituációkat, melyekkel a főhős találkozik. Polgár Csaba, a darab rendezője szerint az előadások alkalmával többféle megközelítést kaptak a 14-18 éves közönségtől arra, hogy mit gondolnak a főhősről és cselekedeteit hogyan ítélik meg. Voltak, akik szerint Peer menekül a felelősség elöl és valószínűleg örök gyerek marad; mások szerint lázadó, aki nagyban hasonlít a mai fiatalokra, sok olyan dolgot csinál, mint ők.

Társadalmi témák a Káva Kulturális Műhellyel

A Káva Kulturális Műhely 1997-ben alakult azzal a céllal, hogy színházi nevelési (Theatre in Education – TIE) előadásokon keresztül, a közönséget bevonva mutasson be olyan jelenségeket, melyek a társadalmat érintik. Tartottak már előadást a gyerekvállalást feszegető kérdésekről (3050 gramm), ősztől pedig a Lady Lear darabban arról indítanak párbeszédet a nézőkkel, hogy mi történik akkor, ha a gyereknek kell felelősséget vállalni a szülőkért.

Az ország különböző pontjain főként 7-18 éves, sok esetben hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok csoportjaival dolgoznak, de felnőttek számára is létrehoznak kísérleti előadásokat.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top