+ Irodalom

Sötét fénnyel harcoltak a kábítószerélvezők ellen

Gyenge fényt adó izzókkal látták el a vasútállomások, vendégfogadók, éttermek, kávéházak és áruházak illemhelyeit, hogy ezzel is fékezzék a kábítószerek rabjait, szenvedélyük kielégítésében…

Érdekes történetek a XX. századi magyar sajtó alapján – 1981.

október, Izland – A rejkjaviki állami színház színészei kellemes meglepetést akartak szerezni szabadságról visszaérkezett igazgatójuknak. A dolgozószobájában újra cserélték a régi szőnyeget. Amikor fölhajtották a régit, őket érte csak igazán nagy meglepetés. A régi szőnyeg alatt vékony drótokat találtak, amelyek az öltözők falába beépített lehallgató-készülékekhez vezettek.

október, Peru – Az újságok szinte minden nap hírt adtak arról, hogy megszökött egy fegyenc valamelyik, mostoha körülményeket biztosító börtönből. Egy nap azonban arról adtak hírt az újságok, hogy ezúttal a perui börtönök igazgatója lépett le, de nem csak egyedül. Vele volt az állami kassza kétszázezer dollárja.

október, Szovjetunió – Vologda város határában hömpölygött egy keskeny, tiszta vizű folyó. A parton egy négy és fél éves fiúcska beledugta a kezét a vízbe, majd hirtelen felkiáltott, és egy két és fél kilós csukát dobott a partra. A fiú apukája nagyon mérges volt. Hányszor mondtam, fiam, hogy a horgászbotot használd!

november, Svájc – A világ legnagyobb, emberi szájjal és tüdővel fújt üvegéből húzták ki a dugót Genf közelében egy satigny-i szőlőbirtokon. Az üveg magassága 150 centiméter, az átmérője 37 centi, a nyaka pedig 17 centiméteres volt. A palackból 111 liter vörösbort árusítottak ki a genfi süketnémák szövetsége javára.

november, Hollandia – Gyenge fényt adó izzókkal látták el a vasútállomások, vendégfogadók, éttermek, kávéházak és áruházak illemhelyeit, hogy ezzel is fékezzék a kábítószerek rabjait, szenvedélyük kielégítésében. A „sötét fény” bevezetésétől azt remélték a gyakorlatban, hogy így a kábítószeresek nem találják el a vénájukat.

november, Irán – Teheránban az iszlám hatóságok rendelete szerint nem utazhattak együtt a férfiak és a nők, csakis elkülönítve. Ennek megfelelően a férfiak az emeletes busz tetején, a nők pedig a busz alsó részében kaptak helyet. A férfiaknak nagyon nem tetszett a rendelet, mert a buszok tíz utasa közül jó, ha egy nő akadt. Így a buszok fölső része zsúfolásig tömve volt, míg az alsó részben alig utazott valaki.

december, Franciaország – Saint Jean-de-Luz halászkikötőjében több mint negyven tonna szardíniát kellett visszaönteni a tengerbe, mert a halak az utóbbi időben több táplálékot találtak a tengerben, és a szokottnál sokkal nagyobbra nőttek. Ekkora méretben pedig nem fértek bele a már előre gyártott konzervdobozba.

december, USA – Feketedobozt készített az autósoknak egy biztosító társaság. Baleset esetén a kis számítógép rögzítette az ütés erejét és szögét, ezenkívül a másik autó sebességének és súlyának kiszámításához szükséges paramétereket. Viszont ha fának ütközött az autó, a feketedoboz akkor is kiszámította a másik autó paramétereit.

december, Peru – Hat álarcos fegyveres bandita hatolt be a Limai Régészeti és Antropológiai Múzeumba, ahol 34 darab, 1200 évesnél öregebb, aranyból és ezüstből készült kegyeleti tárgyat és edényt loptak el. A hatóságok attól tartottak, hogy a banditák beolvasztják a zsákmányt, és tömbökben értékesítik. És volt, nincs 1200 év.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top