+ Gondolat

Egressy Zoltán: Mi hasznot hajthat egy író?

Évek óta szoros közöm van ehhez a gyönyörű városhoz, elsősorban a színházhoz, de úgy érzem, általában a győriekhez is. – A 88. Könyvhetet Győrben Egressy Zoltán író nyitotta meg. Itt a megnyitón elhangzó beszédét olvashatjátok.

Évek óta szoros közöm van ehhez a gyönyörű városhoz, elsősorban a színházhoz, de úgy érzem, általában a győriekhez is. – A 88. Könyvhetet Győrben Egressy Zoltán író nyitotta meg. Itt a megnyitón elhangzó beszédét olvashatjátok.

Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves győriek!

Úgy vettem észre, illik, de legalábbis szokásos valamiféle olvasással kapcsolatos idézettel kezdeni az effajta könyvheti beszédeket.

Először az jutott eszembe, amit 162 évvel ezelőtt született kedves költőm, Reviczky Gyula írt Bakálovich Emmának, élete második nagy szerelmének: ne olvasson annyit, a betű mérgez. Aztán Mikszáth Kálmán gondolata, aki szerint a könyv olyan, mint a gomba, amilyen jóízű, tápláló az egyik, épp úgy valóságos émelygő méreg a másik.

Két mérges idézet azonban, belátom, itt és most, ezen az ünnepi eseményen kissé furcsán veszi ki magát. Egyfajta kármentésként ezért egy harmadik nagyság gondolatát is citálnám, Kosztolányi Dezső a neve, a mondat pedig a következő: a könyvet mindig ketten alkotják, az író, aki írta, s az olvasó, aki olvassa.

Az első két megállapítás szinte lebeszél, a harmadik ezzel szemben hízeleg a mindenkori befogadónak. Igazi ellentmondás még sincs közöttük. Mindhárom idézet az okos, értő olvasásról szól. Anélkül valóban mérgezhetnek a szavak, a kritikátlan olvasó nem ideális olvasó, mert megtéveszthető. Könnyen helytelen ösvényen találhatja magát, hiszen hatalom a szó, a szépirodalom szavai is azok, az óvatlanok pedig becsaphatók. Látjuk ezt mostanság elég sok területen.

Gyakran hallani, hogy a rossz könyveket is szeretni kell. Mint ahogy azt is: mindegy, mit olvas a gyerek, csak olvasson. Szeresse meg, legyen létszükséglete. Lehet. Az olvasás azonban legalább akkora szellemi munka, mint az írás. A választás szabadsága adott. Nem terelgetnek bennünket mindig jó ízléssel és szándékkal a minőség, a szabad gondolkodás felé azok, akiknek ez nem érdekük, de tájékozódni lehet sőt kell, és elérhető az is, ami értékes. Minthogy az ember az évek múltával egyre gyakrabban érzi úgy, nincs már felesleges dolgokra ideje, okosabb olyan szövegeknél maradni, amelyek olvasása során…

Ezt a mondatot nehéz folytatni. Valami olyasfélével kéne, hogy mondjuk: amelyek olvasása során épülünk, nemesebbé válunk, amely művek által bizonyíthatóan elébb ment a világ satöbbi, satöbbi. De hát ment-e elébb? Jobb lett a remekművektől? Visszaszorult a rosszindulat, nincs már önzés, gyűlölködés, hazugság, visszaélés, korrupció?

Pedig első olvasmányélményeink a jóságosságot középpontba állító, az igazság győzedelmeskedéséről szóló mesék. Többnyire ilyenek a később elénk kerülő kaland és/vagy romantikus regények is. Nekem speciel kimaradtak az indiános könyvek, engem a delfinsorozat ifjúsági regényei bűvöltek el, később a Verne-művek – de ezekben is kerek volt a világ.

Ki születne rossznak, még tiszta lélekkel ki ne érezné úgy, hogy az emberek egyenlőek, boldogságra teremtettek, melyik ép érzékű gyerek ne gondolná azt, hogy a rászorultaknak segíteni kell? Ezekre az alapérzésekre erősítenek rá az első olvasmányok. Miként lehetséges akkor, hogy később sokaknál megbicsaklik valami; a méltatlan, igazságtalannak érzett, kilátástalannak tűnő hétköznapok, a frusztráció, a hazug propaganda, és ki tudja, még milyen erők hatására visszaszorul a tolerancia, az igazság keresésének az igénye, felülkerekedik a kirekesztő, ostoba nézőpont, vagy egyszerűen a gyávaság. Ez a ragály mérgez igazán, jobban, mint a betűk.

Megtiszteltetés számomra, hogy Győrben beszélhetek Önöknek. Évek óta szoros közöm van ehhez a gyönyörű városhoz, elsősorban a színházhoz, de úgy érzem, általában a győriekhez is. Gazdag a kulturális múlt és a jelen, Berzsenyi Dánieltől Villányi Lászlóig a magyar irodalmi élet fontos alakjai éltek és élnek itt, ideiglenesen ugyan, de Győrben alkotott Gárdonyi Géza, ahogy Galgóczi Erzsébet is, az említettek többsége ráadásul az íráson kívül komoly szervezőmunkát vállalt és vállal. A Műhely című folyóirat, vagy az évről évre megrendezett Győri Könyvszalon, amelynek többször a vendége lehetettem, fontos kezdeményezések.

Élő az irodalom, igény van rá – mint tudjuk, rettenetes a kísértés a jóra -, értők, érdeklődők az itteniek, szívesen áldoznak a kultúrára. Könyveket vásárolnak, időnként még az én műveimből is, a színház általában tele van. A hatás-visszahatás szépen működik, a dialógus megteremtődik alkotó és befogadó között.

Ugyanakkor szomorú tény: a kultúra, a könyvek, úgy általában, alapvetően nem javítanak a világon. Az egyes emberen talán igen, hiszen a nagy alkotások felvértezhetnek, belátóbbá, bölcsebbé tehetnek, de katasztrófákat nem tudnak megakadályozni. A műveltség szelíd dolog, az agresszivitás erősebben hat. Az európai, azon belül a magyar irodalom egyik legvirágzóbb, remekművekben leggazdagabb időszaka az első világháború utáni néhány év volt. Mégis jött a második.

Milyen pozitívumokkal szolgálhat mégis az irodalom maga, pulzáló létezése, mi várható el tőle, mit tehet velünk egy kortárs mű? Mi hasznot hajthat egy író?

Egyfelől beszélhet a máról. Mai problémákról, mai nyelven. Másrészt eltölthet a nem vagyok egyedül mindig vigasztaló érzésével. Az írói szándék ennél persze általában több, minden valamirevaló író mániákusan hisz szavainak erejében, ahogy a színházcsinálók abban, hogy jobb emberek jönnek ki egy-egy katartikus előadás végén a teátrumból, mint akik bementek.

Vannak területek, amelyeknek a támogatása prioritást élvez ma Magyarországon. A kultúra nem tartozik közéjük. Az utóbbi időszakban drasztikusan csökkent a nívós irodalmat, fontos recenziókat és publicisztikákat közlő folyóiratok támogatása, nem egy közülük már meg is szűnt. Igaz, voltak hasonló korszakok korábban is, és a tapasztalatok azt mutatják, az ilyen helyzetek akár egyfajta szellemi megújulást is eredményezhetnek, a realitások azonban nem szívderítőek.

Az oktatás színvonala süllyed. Ismeretesek a nemzetközi felmérések aggasztó eredményei. Sokan küzdenek alapvető szövegértési nehézségekkel. A hátrányos helyzetűek mindinkább leszakadnak. És mintha a legnagyobb befolyással bírók részéről törekvés se lenne feltétlenül a tendencia megfordítására. Legalább ekkora gond a helyzet romlásának néma elfogadása, a legyintés, a belenyugvás, az apátia.

Magas színvonalú, értékes irodalom önerőből ritkán jut el milliókhoz – legfeljebb szűrt módon, a közoktatás segítségével -, így fel sem rázhat egy egész társadalmat, még ha törekedne rá, még ha célja lenne, akkor sem tehetné. Az egyes ember lelkiismeretére viszont hathat.

Mindenki úgy ír, ahogy tud. Úgy is olvas. Magatartás- és viselkedésmintákkal nap mint nap találkozunk, tapasztalatokkal folyamatosan gazdagodunk. A jó művek ezek értelmezésében, feldolgozásában segíthetnek. Szembesítenek örömökkel és fájdalmakkal, boldogsággal és rettenettel, a ráció és az indulatok időnként szükségszerűnek tűnő szembenállásával. Felerősítenek, magyaráznak, de mindenekelőtt és elsősorban kérdeznek. A válaszok viszont csak a befogadó fejében születhetnek meg.

Nemcsak az írás tréning, az olvasás is az. Az okos könyv iránytű, viszonyulási pont. Az írás és az olvasás közös aktusában egyszerre van jelen tanítás és okulás olyan dolgokkal kapcsolatban, amelyekre az iskola nem készít fel.

Babits Mihály szerint az olvasás is gondolkozás, s az írás is beszéd. Mintha valahol mélyen összefüggnének egymással az említett idézetek, mintha egymásra felelgetnének, ugyanarra serkentenének: szellemi erőfeszítésre és felelősségvállalásra.

Köszönöm a figyelmüket.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top