+ Irodalom

Biztos halála tudatában írta meg utolsó könyvét

A föld a talpam alatt sohasem volt még ilyen bizonytalan. De annyi biztos, hogy a halandóságomat illetőleg nincs semmi bizonytalanság. – írta.

Elhunyt 64 éves korában rákbetegségben Helen Dunmore brit költő és Orange-díjas regényíró, az Ostrom és az Árulás szerzője – közölte kedden a BBC News.

Dunmore, aki 1952-ben született a Yorkshire megyei Beverley-ben elismert gyermekkönyvíró, novellista és fordító is volt.

Első verseskötete, a The Apple Fall 1983-ban jelent meg, utolsó regénye, a Birdcage Walk pedig márciusban került a könyvesboltokba. A szerző a könyv írása közben tudta meg, hogy daganatos betegségben szenved, állapotáról a BBC beszámolója szerint megindító írásban számolt be idén.

A föld a talpam alatt sohasem volt még ilyen bizonytalan. De annyi biztos, hogy a halandóságomat illetőleg nincs semmi bizonytalanság. Lehet, hogy beteg vagyok, de családom és barátaim körében melegség és védelem vesz körül

– írta a The Guardianban.

Kiadója, a Penguin Random House méltatása szerint az írónő „inspiráló és nagylelkű szerző volt”, aki felkarolta az induló tehetségeket és a befutott alkotókat is támogatta.

Dunmore az A Spell of Winter című regényéért kapta meg az angol nyelven író női regényírók számára alapított Orange-díjat, amelynek első kitüntetettje volt 1996-ban. Magyarul az Ostrom és a folytatásaként született Árulás című regényei jelentek meg.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top