+ Irodalom

Nem csúszott le a mesés pénzjutalomról Bob Dylan

Az irodalmi Nobel-díjjal nem kevés pénz is jár, cserébe előadást várnak. Az énekes-dalszerző ezt sem siette el.

Bob Dylan szinte az utolsó pillanatban eljuttatta a Svéd Akadémiához a Nobel-díj teljes átadásának feltételeként elvárt előadását, és így átveheti a díjjal járó 8 millió svéd korona (253 millió forint) pénzjutalmat.

A csaknem félórás beszédet és annak leiratát (http://www.svenskaakademien.se/en/nobel-lecture) mindössze öt nappal a határidő lejárta előtt, hétfőn tették fel a díjat odaítélő Svéd Akadémia honlapjára. Igaz, az amerikai énekes-dalszerző nem siette el, de az akadémia vezetője, Sara Danius szerint az előadás „rendkívüli, és mint az várható volt, ékesszóló”.

„Amikor megkaptam az irodalmi Nobel-díjat, azon tűnődtem, mi is lehet pontosan a kapcsolat dalaim és az irodalom között. Elgondolkodtam rajta, kerestem az összefüggést. Itt most megpróbálom kifejteni, mire is jutottam” – indítja előadását a 75 éves énekes-dalszerző, aki később inspirálói között nevezi meg Cervantest, Melville-t és Shakespeare-t.

Bob Dylan botrányosan sokáig nem reagált arra, hogy 2016. október 13-án neki, a díj történetében első ízben egy zenésznek ítélték oda az irodalmi Nobelt. Nem vett részt a december 10-i díjátadó gálán sem. A Nobel-díj szabályzata szerint a gálától számítva hat hónapja volt arra, hogy valamilyen formában megtartsa témába vágó előadását – ez a feltétele a díjjal járó pénzjutalom átadásának.

Dylan több hónapos késéssel, április 1-jén, egy svédországi turnéja alkalmával, szűk körben vette át az elismerést. A zsűri indoklása szerint Bob Dylan új költői kifejezésekkel gazdagította az amerikai dalkincset.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top