Könyvhétre a Kossuth Kiadónál megjelenő Megelőzni a jövőt című könyvem kétszáz írásából a Kézcsók Krúdynak című szöveg éppen két éve jelent meg a Librarius-on.
A publicisztika arról szólt, hogy a politikusok kezet csókolhatnának a tegnapi és mai magyar íróknak,
ha a választókat meggyőző mondatok kacskaringóznak ki a szájukból. Ékesszólásuk, választékos szavaik, hatékony kifejezésmódjuk ott rejlik a magyar, vagy magyarra fordított versekben, regényekben Berzsenyi Dánieltől Esterházy Péterig, és így van ez akkor is, ha az említett szerzők, meg a többi illetékes száz nyelvművész műveit a megszólalók esetleg netán feltételezhetően nem is olvasták.
Majd később így folytatódott a szöveg:
„a politikusok olyan természetességgel használják céljaik érdekében ezt a nemzeti létet átitató, s elevenen tartó nyelvi kincset, mint a pék a kenyérsütéshez a lisztet.
A különbség csak annyi, hogy a pék kifizeti a liszt árát.
Tisztelt pénzosztó uraim, ott fent, nem kellene több forinttal támogatni a kultúrát? És azon belül is az irodalom megjelenési formáit könyvtől a tévéjátékokon át a filmekig? És azon túl is az olvasás fontosságát az oktatásban? És azon belül nem lehetne a pedagógusokat is ebbe az irányba lökdösni némi képzéssel meg kápéval?
Mindez akkor jutott eszembe, amikor az 1193 oldalas 2015-ös központi költségvetésben megszámlálhatatlanul sokszor találtam meg a „sport” szót, és persze a futballt is vagy tízszer, de egyszer sem a „könyvkiadás”, a „magyar irodalom” vagy az „olvasás” szavainkat.”
No, most kérdés, hogy: miért publikálom „másodközlésben” ezeket a részleteket?
Végigfutottam keresőprogrammal a 2018-as költségvetési tervezet 2000-nél is több oldalán.
Mi az eredmény?
A sport szó ismét megszámlálhatatlan sokszor – tán hatszáz alkalommal – bukkan fel. Az olvasás egyszer. A könyvkiadás egyszer. A magyar irodalom kétszer.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának fejezeti indoklásában 254 oldalon az irodalom szó hatszor, az olvasás egyszer, a sport háromszáztizennyolc alkalommal fordul elő.
Mindez történik akkor, amikor a PISA jelentés egyértelműen kimutatta, hogy a szépirodalom olvasása jelentősen növeli a szövegértést, amitől akár egy-két évfolyammal is értelmesebb lehet a gyerek, mint nem olvasó társa.
A könyvheti kötetben is megtalálható MÁSRÉSZT című írásomban Bernhardot idézem:
A sportnak minden időkben és főleg minden kormány részéről jó okból mindig a legnagyobb jelentőséget tulajdonították, szórakoztatja és kábítja és butítja a tömegeket, és főleg a diktatúrák tudják, miért támogatják mindig és minden esetben a sportot. Aki a sportot támogatja, az a maga oldalára állítja a tömegeket, aki a kultúrát támogatja, az maga ellen fordítja őket, mondta nagyapám, ezért áll ki mindig minden kormány a sport érdekében és a kultúra ellen.
(Thomas Bernhard: Önéletrajzi írások)
A könyv elektronikus formában a multimediaplaza.com oldalán is megrendelhető.
Nógrádi Gábor
Petőfi jóslata (ahogy megvalósult) Iroda lom, és önismerethez!
Petőfi jóslata nagyon „bejött”! „Ha a nép uralkodni fog az irodalomban, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék!” Írta Arany Jánosnak a Toldi születésekor! Mára beteljesült! Csak nem szereplőként, hanem az „alkotókként” irodalmat „hamisítók” uralkodnak az irodalomban, politikában!
. Annak, hogy ‘á sok szellemi erővel rendelkező dizsóság az irodalom terén csak reklám-silányságokat tudott termelni: nem csak racionalizmusa az oka. Racionális volt a római is, irodalma mégis világképletté lett. Legfőbb oka éppen az, hogy a tabu írók mindenütt hazug alapra: más faj pszichéjébe, vagy egy gyökértelen „nemzetközi” ideológiába, hamis elvonásokra helyezkednek.
Minden egészséges faj magának épít jövőt, és amelyik faj hagyja, hogy egy másik faj életépítésének eszközéül használja fel, megérdemli az elpusztulást. De milyen propagandamunkát végez ezen a téren a magyar intelligencia: a magyar arisztokrácia és a magyar középosztály? Szabó Dezső
„Bűzös alom, a hatalom”!
Mért kell a költséget vetni?
Állítólag az ország szántóterületének egyötöde parlagon maradt az idén, de ezzel nem foglalkozik senki. Az Újságok csak arról írnak, lesz-e az országnak „költségvetése”?
Mi ért kell a költséget vetni? Mi kel ki a költségvetésből? Áremelés! Aztán csodálkozunk, hogy úgy nőnek az árak, mint májusi kukorica, eső után! Mibe vetik a költséget? A hazugság termékeny talajába! Hogyan vetik a költséget? Pénzszórással! Sajnos sokat ellopnak a „vetőmagból”, sokat szórnak szét a semmibe. Ezért a maradéknak jó talaj kell. A Költségvetés talaját mélyenszántó gondolatokkal túrja fel a pénzügyminiszter. Közben arról panaszkodik, hogy sovány az ország lova, és minduntalan beleakad az eke a múlt gyökereibe, az ellenzéki rögökbe! A Fityiszkutya jobboldalról igyekszik levizelni az eketaligát, a kisgazda nagygazda maga szeretné megragadni az eke szarvát. Közben sok korrupciót, hamiskölcsönt, szemetet igyekeznek „beforgatni a szántásba”, hogy az eltűnjék a szem elől! Végezetül félrevezetéssel igyekeznek az egészet „elboronálni”, majd kormánypárti túlsúllyal lehengerezni. Ha ez sem volna elég, kap még egy kis „fejtrágyázást”, hogy megerősödjék a gyöngécske vetés.
Ha odafigyelnek észrevehetik, hogy elmaradt a gyomirtás, (de volt csávából kihúzás), a konkoly, a gabonarozsda elleni küzdelem. Kézi lesz az aratás,(nagy a szemveszteség) sok kézen-közön megy át a termés, sokat ellopnak ismét. Végezetül keserű, és drága kenyeret sütnek nékünk a „költségvetők!
1994. 10. 05. Megjelent az Éjszakmagyarország napilapban, 95. február hóban. Nincs új a nap alatt! Csak a szereplők, a tolvajok változtak.
„Ha a gazda változik is rajta, marad a nyereg a szamáron!”— ókori mondás