+ Irodalom

Jelentkezőket várnak a szekszárdi Magasiskola alkotótáborba és mesterkurzusra

A kiválasztottak – 40e HUF befizetése után – egész hetes együttgondolkodásra, kosztra, kvártélyra, szállásra számíthatnak, majd az irodalmi tábor végén részt vehetnek a záró felolvasóesten.

Az atléta halála című 1966-os Mészöly regény első oldalán ott áll a figyelmeztetés:

Csak az tud igazán tárgyilagos lenni, akinek minden oka megvan rá, hogy elfogult is legyen.

Tárgyilagosság és elfogultság: a híres és kemény mondat, úgy látszik, elfeledtette a következő kijelentést.

Az igazi megértésben mindig van egy csöpp gyengeség is.

Ezen a nyáron (kreatív szemináriumonkon és folyamatos beszélgetésekben) ezt keresik majd. Azt a csöppnyi gyengeséget, ami igazivá teheti az írásos megértést.

Megértés és gyengeség

„Szekszárdi Magasiskola” Mészöly Miklós Irodalmi Akadémia, Írói Alkotótábor és Mesterkurzus, Szekszárd, 2017. 07.09. – 07. 14.

Minden jelentkezőtől azt várják, hogy válasszon a műnemek közül, majd (minden egyéb megkötés nélkül) küldjön el a Magasiskola címére vagy maximum három oldal prózát, vagy maximum három oldal verset (határidő: 2017. 06. 11.).

A szövegeket a szemináriumvezetők (próza: Péterfy Gergely, Szilasi László, líra: Orcsik Roland, Vörös István) gondosan elolvassák, s ezek alapján döntenek (határidő: 2017. 06. 18.).

A kiválasztottak – 40e HUF befizetése után – egész hetes együttgondolkodásra, kosztra, kvártélyra, szállásra számíthatnak, majd az irodalmi tábor végén részt vehetnek a záró felolvasóesten.

Szilasi László
spiritus rector
2017

Helyszínek:
Irodalom Háza-Mészöly Miklós Emlékház
Babits Mihály Emlékház
Szekszárdi Bormúzeum
Placc-Ifjúsági Közösségi Tér
Vármegye háza kávézója
Ízlelő étterem

Kurzusvezetők:
Péterfy Gergely próza
Szilasi László próza
Orcsik Roland vers
Vörös István vers

Kritikusok:
Ágoston Zoltán
Károlyi Csaba
Mészáros Sándor
Sós Dóra

Meghívott vendégek:
Kukorelly Endre
Márton László
Szkárosi Endre
Szabó Róbert Csaba
Tóth Krisztina

Megnyitó előadói:
Bazsányi Sándor
Nagy Boglárka
Szilágyi Zsófia
Thimár Attila

9. vasárnap
Délutáni-esti órákban érkezés a városba, szálláshelyek elfoglalása

10. hétfő
8.00-10.00 regisztráció az Irodalom Háza Mészöly Miklós Múzeumban
10.00-11.30 prózakurzus
10.00-11.30 verskurzus
12.00- 13.00 ebéd
15.00-17.00 megnyitó: Szekszárd Megyei Jogú Város, Mészöly Miklós Egyesület, PAD Egyesület.
Mészöly-előadások:
(Bazsányi Sándor, Nagy Boglárka, Szilágyi Zsófia, Thimár Attila)
18.00-19.00 Mészöly-tanya meglátogatása –
Mészöly Miklóst megidézi Baranyai László
19.30-tól Pad-est a Komjáthi Borteraszon

11. kedd
10.00-11.30 prózakurzus
10.00-11.30 verskurzus
12.00-13.00 ebéd
14.00-15.30 prózakurzus
14.00-15.30 verskurzus
16.00-17.00 Műhelymunka Kukorelly Endrével (Porcelánbolt)
17.00-18.30 kritikus-író beszélgetés: Sós Dóra-Szkárosi Endre
19.30-tól kurzusvezetők felolvasása a Bormúzeumban

12. szerda
10.00-11.30 prózakurzus
10.00-11.30 verskurzus
12.00-13.00 ebéd
14.00-15.30 prózakurzus
14.00-15.30 verskurzus
16.00-17.00 Műhelymunka Tóth Krisztinával
17.00-18.30 kritikus-író beszélgetés: Károlyi Csaba-Tóth Krisztina
19.30-tól bormámor a Heimann Családi Birtokon

13. csütörtök
10.00-11.30 prózakurzus
10.00-11.30 verskurzus
12.00-13.00 ebéd
14.00-15.30 prózakurzus
14.00-15.30 verskurzus
16.00-17.00 Műhelymunka Tóth Krisztinával
17.00-18.30 kritikusíró beszélgetés: Mészáros Sándor-Márton László
19.30-tól filmvetítés (Mészöly-dijasokról) a Babits ház udvarán

14. péntek
10.00-11.30 prózakurzus
10.00-11.30 verskurzus
12.00-13.00 ebéd
14.00-15.30 prózakurzus
14.00-15.30 verskurzus
16.00-17.00 Műhelymunka Tóth Krisztinával
17.00-18.30 kritikus-író beszélgetés: Ágoston Zoltán-Szabó Róbert Csaba
19.30-tól hallgatók felolvasása a Placcon búcsúpoharakkal.

Támogatók:
NKA,
Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár,
Wosinsky Mór Megyei Múzeum,
PTE Illyés Gyula Kara,
Tolna Megyei Levéltár,
Babits Mihály Kulturális Központ,
Nyomdai ötletek Kft.,
Heimann Családi Birtok,
Komjáti Borászat,
Szekszárdi Bormúzeum

elérhetőségek:
e-mail: info@magasiskola.com
Itt pedig a honlap.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. göre gábor szerint:

    A sajtóról Bálint György + Szabó Dezső, + Liszt Ferenc

    Csodálatos sebességgel, és pontossággal rohanja meg a körszerű barbárság a koponyák százmillóit. Percről percre tökéletesednek a technikai eszközök, melyek a legbiztosabban röpítik szét, a legbárgyúbb közhelyeket és a legvaskosabb hazugságokat! A világ legjobb gépei terjesztik a világ legsilányabb szövegét.
    És itt következik be a szavak tragikomédiája, itt gyalázza meg a barbárság a kultúra szent szövegeit úgy, mint ahogy a népvándorlás korabeli törzsek. Napjaink politikai irodalma és retorikája is „lesüllyedt kultúr javakkal” van tele. Soha ilyen rossz prózával nem traktálták még a világot, nem gyalázták meg még annyira, mint a mai európai közügyek szöveggyártói. E siralmas próza tisztátalan árvízként öntik el az agyak százmillióit.
    A tények most keményen zuhognak a világra, kíméletlenül, elháríthatatlanul, mint az eső a kövezetre.

    A sajtó
    Ha egyetlen élő képbe tudnánk összetömöríteni mindazt, amit a demokrácia sajtója száz év óta termett, a hazugságnak, perverzitásnak, őrültségnek: az emberi piszoknak olyan minden képzeletet túlrontó arányú eposza hemzsegne előttünk, hogy könnyen az a kérdés támadna föl bennünk, vajon nem az egyéni demokrácia volt e a világtörténelem legőrültebb hallucinációja?
    A demokratikus kor fölhajnalodásával egy új szörnyeteg jelenik meg a történelem vad csalitjában: ezerkörmű és ezerszájú. Mérget karmol a szívekre, gyilkolható hazugságokat köp a lelkekbe, gyilkol, de gyilkossága másoknak lesz a tragédiája, rabol, de azért erkölcsbíró marad, hazudik és az igazság bajnokának ünneplik, katasztrófája a tömegeknek, s a tömegek népszerűsége öleli körül. Ez az ezerarcú véres bohóc, ez a hisztérikus, mérhetetlen arányú zsivány: ez a demokratikus tömegszerelem legcirógatottabb kedvence: a sajtóbandita.

    „Birtokba vették a szépirodalom és az újságírás terét. Mint sáskasereg rohanták meg a sajtót, hatalmukba kerítették az időszaki iratokat, magukhoz ragadták a gondolatok vezérlését, s meg fészkelni látszották magukat a közvélemény-árulásban.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top