+ Tudomány

Mégsem Afrika, hanem a Balkán az emberiség bölcsője?

Mivel a két lelet eredeti tulajdonosai nagyjából 7,1–7,2 millió évvel ezelőtt élhettek a mai Balkán-félsziget területén, így az ember legrégebbi ismert nyomai az afrikai kontinensről Délkelet Európába helyeződhetnek át a felfedezés által.

 

Egy új felfedezés szerint a mai ember legkorábbi ismert ősei a Balkán területén élhettek több mint 7 millió évvel ezelőtt – adja hírül a mult-kor.hu történelmi portál.

A tudományos közvélemény mindeddig egységesen Afrikát tekintette az emberiség kialakulásának helyszínének. Amióta Charles Darwin kidolgozta híres elméletét az emberi evolúcióról, a tudományos szakirodalomban többnyire konszenzus uralkodik abban, hogy az emberiség és a legközelebbi genetikai rokonainknak számító csimpánzok valaha egy közös őstől származtak.

Bár bizonytalan, hogy pontosan mikor történt a két faj fejlődésének elkülönülése egymástól, az elszakadás – és így az első emberek megjelenésének helyszínét mindeddig egységesen Afrikába helyezték a kutatók.

Egy nemzetközi kutatócsoport eredményei azonban felboríthatják az eddig ismert adatokból rajzolt képet az emberiség őstörténetéről. A vizsgálatok középpontjában két korábban felfedezett lelet – egy 1944-ben Görögországban talált állkapocscsont, illetve egy 2012-ben Bulgáriában előkerült előzápfog – állt, amelyek a Graecopithecus névre keresztelt faj képviselőihez tartoztak egykor.

 

 

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Mahir Kara szerint:

    Még feljebb! Kárpát-medence, hőforrásainak vidéke, a jégkorszak túlélők számára

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top