+ Irodalom

Apokaliptikailag korrekt diskurzus

NEMZETMEGVEZETŐ 1. A vezér, akire nemzeti ember, a homo nationalis vágyik. Aki leveszi válláról az eligazodás, a választás és a döntés terhét. – Leletek a Nomád Nagyszótárból, közreadja Tillmann J. A.

LELETEK A NOMÁD NAGYSZÓTÁRBÓL

Közreadja Tillmann J. A.

A LÉTEZÉS MAGYAR LEJTŐJE 1. Kies völgyekbe vivő, tarka kultúrtájon keresztül, kedves, de gyakrabban kedvetlen emberek között vezető kalandtúra útvonala. 2. A „létezés magyar minőségét” (O. Viktor) megjelenítő pályagörbe. 3. A Nemzeti Vágta haladásának valódi helye.

HALAK Így neveztetnek mindazon vizi állatok, melyeknek piros, hideg vérök van, uszószárnyakkal birnak, s kopoltyú által lélekzenek. A csillagászoknál jelenti a barkör tizenkettedik jegyét, melyet az égtekéken, naptárakban stb., két hal által ábrázolnak. (Czuczor és Fogarasi szíves közlése)

MUZULMÁNIA 1. Többé vagy kevésbé módosult tudatállapot, melynek hatására hívei kezdetben Jeruzsálem, majd később a mekkai meteorit felé hajlongtak ill. hajlonganak. 2. A „világtörténeti plágium figyelemreméltó esete” (Franz Rosenzweig szíves közlése) 3. A nyugat-keleti dívántól az apokaliptikailag korrekt diskurzusig húzódó vakfolt, mely, békésnek, egzotikusnak és poetikusnak mutatkozik. 4. Az iszslamasztika forrása.

NÁTHA Kóros állapot, midőn meghülés vagy kipárolgás megakadályozása miatt bizonyos nedvektől az orr bedugúl, néha a mell és torok elfogúl. (Czuczor és Fogarasi szíves közlése)

NEMZETMEGVEZETŐ  1. A vezér, akire nemzeti ember, a homo nationalis vágyik. Aki leveszi válláról az eligazodás, a választás és a döntés terhét. Aki megszabadítja a szabadságtól, a zsidó-keresztény eredetű kényszertől. És aztán sokadmagával – mint már annyiszor – megint jól megvezeti. 2. A hidegháborút követő hatalmi vákuumból kiemelkedett varangykirály.

NYUGHELY Oly hely, melyen nyugodni lehet, különösen: fekvésre, heverésre való hely; vagy oly lak, melyben valaki mások háborgatásától ment; továbbá az élet fáradalmaitól halál által megszabadultak helye: a sír; általában minden hely, mely nyugalmat ad, vagy látszik adni. (Czuczor és Fogarasi szíves közlése)

POSZTKOLONIÁLIS PALÁVER  Az europid bűntudat zsarnokságának (Pascal Bruckner) hatására elterjedt vélemények megnyilatkozása, melyben módszeresen negligálják az egykor koloniális őslakosság kulturális sajátságainak és öntevékenységének hatását önnön végzetükre.

TÉR Kisebb nagyobb széledésű, szétnyúlású, körözetű, öblözetű, s bizonyos határok közé szorult, vagy olyannak képzelt hely, mennyiben fölötte vagy benne valami elfér, állhat, ülhet, fekhetik, elnyúlhatik stb. (Czuczor és Fogarasi szíves közlése)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top