+ Irodalom

Szabadszerelem miatt diákokat rúgatott ki a kormány

Sok tízezer egyetemi hallgató vonult az utcára, mert a kormányzat kollégiumokat záratott be, és szó nélkül kirúgott háromezer diákot.

Érdekes történetek a xx. századi magyar sajtóból – 1972.

október, Argentína – Koraszülött gyermeknek adott életet Buenos Airesben egy nő. Miután túl volt a szülésen, megpihent, és kérte, hadd láthassa a gyermekét. A babát nem hozták be, ezért a nő maga kezdte keresni. Kérdőre vonta az ápolónőt, aki azt válaszolta, nem tudja, hol a gyerek. Az asszony bedühödött, kihívta a rendőrséget, akik hamarosan kiderítették, hogy a gyermeket eladta a kórház.

október, USA – Harminc springfieldi hívő imádkozott békésen a baptista imaházban, mikor két fegyveres rabló is megjelent Isten színe előtt. A két rabló kiválasztott két imádkozót, hogy rendezzenek gyűjtést hittársaik körében. A két rabló úgy fogalmazott, hogy elsősorban készpénz és ékszerek felajánlásában reménykednek, de akinél más értékes tárgy is kéznél van, ne habozzon azt felajánlani.

október, Ausztrália – Faraday általános iskolájából egy férfi elrabolta a tanárnőt és hat iskolás lánykát. Az egyik lány padján üzenetet hagyott, amelyben váltságdíjat követelt a zsákmányért. Az iskola, a rendőrség, sőt, egész Faraday lakossága tűkön ülve várta, hogy közölje a férfi a váltságdíj nagyságát. De a férfi csak nem jelentkezett, valahogy sikerülhetett jobb belátásra bírnia a tanárnőnek.

november, Kamerun – Hiába határozta meg a dualai rendőrség a szabályos parkolás feltételeit, a vezetők többsége fittyet hányt rá, és ott parkoltak, ahol éppen jól esett: a járdán, az út közepén. A rendőrség döntött, könyörtelen lesz, és kiadták a parancsot. Ezentúl minden szabálytalanul parkoló jármű összes kerekét ki kell szúrni.

november, USA – Férfi és női zsoké házasodott össze Charlestownban. Az ifjú pár fogattal hajtott be az ügetőre, ahol a célnál várt rájuk a pap, hogy összeadja őket. A pap fölkészült az extrém esküvőre, mégis meglepődött, mikor a fiatalok kezében megpillantotta a patkó alakú koszorúkat.

november, Svédország – A svédek eldöntették: a végsőkig elmennek, hogy tiltakozzanak a filmekből áradó mocsok, bűncselekmény, erőszak és brutalitás ellen. Tömegesen váltak meg a tévékészülékeiktől, sőt, októberben attól sem riadtak vissza, hogy a távközlési kiállításról ellopják az amerikaiak Oszkár nevű műholdját.

december, Magyarország – Kutya helyett vaddisznóval járt vadászni a Veszprém megyei Magyargencs határában egy vadász. A vaddisznó kedvelte a vadászatot, kerékpáron közlekedő gazdáját gyalogosan követte. Jól látható fehér nyakörvet viselt, hogy a gazdi még csak véletlenül se tévessze össze fajtársaival. Igaz, amikor vaddisznó került puskavégre, kicsit csóválta a fejét, de kis idő után túltette magát rajta, szem előtt tartva a vadászat vaddisznóra is vonatkozó nemes ösztönét.

december, Franciaország – A Korzika szigetén lévő Ajaccioban betörtek egy lakatosműhelybe és elvittek több mint ezer kulcsot és harminc álkulcsot. A lakosság és a rendőrség éberen figyelve várta, vajon mit nyitnak ki először a betörők.

december, Marokkó – Sok tízezer egyetemi hallgató vonult az utcára, mert a kormányzat kollégiumokat záratott be, és szó nélkül kirúgott háromezer diákot. Tettét azzal magyarázta a kormány, hogy véleményük szerint mind a háromezer hallgató erkölcstelenséggel, jelesül szabadszerelemmel vádolható.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top