Fesztbaum Béla: Aki Budapestet mulattatja, de Kolozsvárról álmodik… – Corvina Kiadó, 2017 – 256 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-1364-27-9
Ditrói Mór ma – ha egyáltalán, akkor leginkább – utcanévként él a köztudatban. Az, hogy Fesztbaum Béla könyvet szentelt a magyar színházi világ meghatározó alakjának, tekinthető „kegyeleti gesztusnak”, de szerencsére sokkal több annál. Talán van esély arra, hogy a név mögé ember kerüljön újra.
Persze, nem egyszerű feladat ez, hiszen az majd’ egy évszázaddal ezelőtt visszavonult színházigazgató, rendező és színész munkáiról nincs, akinek közvetlen tapasztalata lehetne. Az, amit megmaradt mára – jó esetben! – leginkább adat, dokumentum, anekdota, színikritika, folyamodvány, kérelem… egyszóval „papír”. Ami, lássuk be, elég messze van a színházcsinálás lényegétől. Pedig Ditrói a maga korában, amikor a kolozsvári Nemzeti Színházat, majd a budapesti Vígszínházat igazgatta, fontos ember volt:
Ditrói valami brutális ihletettséggel, elsőnek kezdte irtani a hamis teatralizmus
– írta róla Jób Dániel, s ha ennél többet nem tudnánk róla, az is elég lenne az emlékezés okaként, de ennél azért sokkal többet tett, s a töredékesen fennmaradt életrajzi adatok tükre is többet mutat. Már kolozsvári működése során is arra törekedett, hogy összehangolja a magas kultúrát és a szórakoztatást: úgy teremtsen prosperáló színházat, hogy a minőség tekintetében ne kelljen alkukra kényszerülnie. Sikerült-e neki? Az alapján, ami utólag tudható, azt állítja Fesztbaum Béla, hogy igen. Átmenetileg. S ha az aktualizálás szándéka nélkül körülnézünk, azt látjuk, hogy ez sem csekélység…
…persze Ditrói sem kerülhette el a sikereket megkérdőjelező irigy furkálódókat, akik felett Kolozsvárott többször is győzelmet aratott, de végül – pont jókor – menni kényszerült. Persze, nem üres kézzel érkezett a Vígszínházba, nem csupán tapasztalatát és tudását hozta magával Kolozsvárról, de a színtársulat javát is. Az ott megkezdett munka, mint az Fesztbaum könyvéből kiderül, Pesten hozott valódi termést. Termést, amit számon tart a színháztörténet, és ékesen bizonyít, hogy a Vígszínház mintha máig a Ditrói által kezdett ösvényen haladna előre. Persze, ennek ára volt. Akkoriban is:
A Vígszínházat híven és becsületesen szolgáltam. Megkaptam érte méltó jutalmamat. Volt benne rosszallás, helytelenítés, felfüggesztéssel való fenyegetés, szerződésszegési vád, a szerződésben biztosított jogaim elkobzása jutott osztályrészemül, a nyilvánosság előtt pedig hanyagság, félszegség, rendetlenség vádjával illettettem. Elég volt – köszönöm!
Ide igazgatónak nem férfi kell, hanem szolgalelkű talpnyaló individuum
– olvashatjuk egyik felmondó levelében, amit vígszínházi főnökeinek, a „tekintetes Bérlőtársaságnak” címzett, amikor – nem egyszer volt ilyen – megunta, hogy mondvacsinált indokokkal hátráltatják munkája végzését.
Ditrói Mór életének utolsó három évtizedéről kevesebbet tudunk, mint aktív korszakáról. Annyi bizonyos, hogy nyugdíja nem lett volna elég a megélhetéshez, ha jóakarói segítségével nem jut trafikengedélyhez, s közben nem könyörög alázatosan rádiós szerepekért és jótékony támogatásokért. Szívszorító sorokat olvashat, aki kezébe veszi Fesztbaum Béla könyvét, mely elsősorban színháztörténeti munka, de – a vizsgált sorsból következően – több annál.
Ditrói Mór 82 esztendősen még filmszerepet is vállalt. A Fejős Pál által rendezett Ítél a Balaton című 1933-ban készült filmben tűnik fel. Legjobb az 5:59-nél kezdődő néhány másodpercre fókuszálni.
Ditrói Mór túlélte a második világháborút és Budapest ostromát. 1945. február 16. hunyt el, majdnem elfelejtett emberként.
