+ Irodalom

Belehalt a kisfiú édesapja felgyógyulásába

Több héten át feküdt kórházban egy maceratai férfi, mire végül gyógyultan távozott. A család már nem remélte, hogy felépül, föl voltak készülve a legrosszabbra. Amikor hazatért az apa, ötéves kisfia a nyakába ugrott és percekig csókolgatta…

Érdekes történetek a xx. századi magyar sajtóból – 1972.

január, Olaszország – Több héten át feküdt kórházban egy maceratai férfi, mire végül gyógyultan távozott. A család már nem remélte, hogy felépül, föl voltak készülve a legrosszabbra. Amikor hazatért az apa, ötéves kisfia a nyakába ugrott és percekig csókolgatta, majd váratlanul elalélt, és a férfi karjai közül a földre hanyatlott. Az orvosok szerint a boldogság szülte izgalom végzett a szívével.

január, Jamaica – Öt bandita tört be a főváros, Kingstone egyik bankjába, ahonnan fejenként ezer dollárt, összesen ötezer dollárt zsákmányoltak. Túszként vitték magukkal a bank igazgatóját, és két női alkalmazottat. Miután a rendőrség fölmérte az ügy horderejét, ripityára lőtte a banditák furgonját, amelyben mind az öt bandita, a bankigazgató és az egyik női alkalmazott is odaveszett. Az egyetlen túlélőt arról faggatta a sajtó, továbbra is szeretne-e pénzügyi vonalon maradni.

január, USA – Orvosi célra szánt izotópok szivárogtak ki a tartályokból egy New Yorkból Hustonba tartó repülőgép fedélzetén. A megfertőzött öt repülőtéri szállítómunkást tüzetesen megvizsgálta az orvos, és megállapította, hogy a radioaktivitás nem lesz rájuk káros hatással, legalábbis az orvostudomány mai állása szerint.

február, Dél-Afrika – Az afrikai körúton lévő Leonardo da Vinci olasz személyszállító hajó utasait megkérte a kapitány, hogy a programtól eltérően legyenek szívesek Fokvárosban partra szállni. Azért ez mégis csak felháborító, mit képzel a személyzet, mondta az egyik partra szálló utas, sztrájkoljanak két étkezés között.

február, Argentína – Aznap este egy híres spanyol énekes lépett színpadra Buenos Airesben. Lement az első három szám, a közönség hangulata a tetőfokra hágott, mikor a rendőrség félbeszakította a koncertet, mert bombát talált a színház mosdójában. A bombát hamarosan eltávolították, és szabaddá tették a bejárást, hogy a híres spanyol énekes megmosakodjon. Köszönöm, mondta, nem izzadtam le.

február, USA – Három fiatal kutató azt állította, hogy a csuklás ellenszere nem más, mint egy kiskanál cukor. Véleményük szerint azért olyan gyors a hatása, mert a cukorszemcsék lenyelésekor, a torokban keletkező impulzusok összeütközésbe kerülnek a csuklást előidéző impulzusokkal. Akinek mégsem állította el a csuklását kiskanál cukor, sőt, a harmadik sem, az váltig állította, hogy a kutatás mögött a cukorlobby áll.

március, Olaszország – Tizenhat napon át gubbasztott a Colosseum tetején egy férfi, hogy szándéknyilatkozatot csikarjon ki a római polgármestertől. A polgármester persze hajthatatlan volt, azt mondta, nem ír alá őrülteknek szándéknyilatkozatot. Erre a férfi újra fölmászott a Colosseum tetejére, hogy tovább puhítsa a polgármester idegrendszerét. Követelem, kiabálta a férfi, hogy írja alá a nyilatkozatot, amely szerint bármely római utcán árulhatok tranzisztoros rádiót.

március, Tanzánia – Pontban éjfél volt, amikor a Dar es Salaamból Bagamoyuba vezető úton kiugrott a sűrűből egy hiéna, és az úton szabályosan közlekedő taxira vetette magát, melyet kis híján felborított. Az ijedtségen kívül más baja nem lett a taxisnak, viszont a hiéna azonnal elpusztult. Egyesek szerint a nagy intelligenciával rendelkező állat cselekedete hátterében öngyilkossági szándék állhatott.

március, Argentína – Hamis dokumentumokkal üzérkedő ügyvédeket fogott el a rendőrség. A csalók dél-amerikai államok hamis pecsétjeivel bonyolítottak házasságkötéseket és válópereket. Így a hamis pecsétek miatt érvénytelenek lettek a házasságok és a válások. Az ügyben csaknem ezer érintett újragondolhatta, hogy tényleg elválik vagy házasságot köt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top