+ Irodalom

Miként különböztethető meg az álpap az igazi paptól?

Az olasz hatóságok végre megoldották az egyre égetőbb kérdést, mostantól könnyebb felismerni a valódi papokat!

ÉRDEKES TÖRTÉNETEK A XX. SZÁZADI MAGYAR SAJTÓBÓL – 1970

április, USA – Tüdőgyulladással kezeltek a kórházban egy 37 éves arizonai férfit. A kezelést azonban félbeszakították, mert kiderült, hogy a számítógépes nyilvántartás szerint elég komoly összeggel tartozik a szülőszoba használata miatt, ahol egészséges leánygyermeknek adott életet. A férfi körömszakadtáig tagadott, ő ugyan nem szült gyereket!

április, Venezuela – A nemzeti felszabadító fegyveres erők tíz partizánja elfoglalta a Falcon állambeli Santa Cruz de Bucaral városkát. A partizánok több gyűlést tartottak, ahol megpróbálták értelmezni a helyzetet. Végül úgy döntöttek, hogy fene, aki megeszi, a partizánnak, még ha el is foglalta, nem a városban a helye, ezért visszahúzódtak a hegyekbe.

április, Olaszország – A nápolyi papoknak különleges személyi igazolvány készült, amely összetéveszthetetlenül jelezte a pappal kapcsolatba lépő hívő számára, hogy valódi pappal áll szemben. Erre azért volt szükség, mert már a papokat is hamisították, és illegális miséken és gyóntatásokon tréfálták meg a hiszékeny állampolgárokat.

május, Rhodesia – Bulawayoban a rendőrség őrizetbe vett egy ausztrál lelkészt, akiről a nagy hasonlóság miatt azt hitték, hogy azonos egy vonatrablóval. A lelkész hiába imádkozott és könyörgött Istenhez, hogy tegyen igazságot, végül az ujjlenyomat-vizsgálat szabadította ki szorult helyzetéből.

május, Jugoszlávia – Egy 56 éves háziasszony hosszú évek óta kínzó fejfájásra panaszkodott. A nisi idegsebészeti klinikán röntgenfelvételt készítettek a koponyájáról és megállapították, hogy egy tíz centiméter hosszú zsákvarró tű van betokosodva az agyában. A vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a tűt egyéves korában szúrta a fejébe valamelyik ügyes kezű hozzátartozója.

május, India – Már három éve garázdálkodott a Himalája lábánál fekvő Almora nevű kerületben egy mindenre elszánt emberevő tigris. Az eddig 250 rúpiás vérdíjat 2000 rúpiára emelték, mert 27-re emelkedett a szétmarcangolt áldozatok száma. A tigrisvadászok úgy gondolták, hogy ez már megfelelő tét ahhoz, hogy 28. áldozatként a fenevad után induljanak.

június, Mexikó – Tixtla börtönében a labdarúgó világbajnokság elődöntőjének közvetítését nézték a börtönőrök. A pokoli izgalomtól kipirultan csapkodták a térdüket egy-egy kihagyott helyzet után, és észre sem vették, hogy eközben 23 rab surrant ki az épületből. Először az értetlent adták, végül beismerték, hogy a meccs miatt nem figyeltek oda. A börtönigazgató a fejét csóválva gondolkodott a büntetésen, miközben megjegyezte, még jó, hogy nem volt hosszabbítás.

június, Olaszország – A haditengerészet újabb tengerparti erődítményeket bocsátott áruba. A katonai szempontból korszerűtlen és mára hasznavehetetlen támaszpontok gazdag tulajdonosai festői kilátásban gyönyörködhettek, rálátásuk nyílt a tengerre, a hegyekre és a Riviérára. A katonaság számára az erődítmények fenntartása pazarlásnak, a gazdagok számára befektetésnek számított.

június, Magyarország – A siófoki idegenforgalmi rendészet beszerzett öt gyorsjáratú vízitaxit, amelyeket Fonyódon, Siófokon és Balatonlellén állítottak forgalomba. A badacsonyi borozás immár nem számított egész napos programnak, bárki átugorhatott a déli partról Badacsonyba néhány üveg Kéknyelűért anélkül, hogy kijózanodott volna.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top