+ Fotó

Bejelentették a világ legnagyobb fotóversenyének nyerteseit

A Nyílt kategória Év Fotósa címét elnyert Alexander Vinogradov portréfelvételén egy fiatal lány látható, amelyet Luc Besson filmje, a Leon, a profi ihletett.


Nyitókép > Alexander Vinogradov: Mathilda „Nyílt kategória –  Év Fotósa”

A World Photography Organisation bejelentette, hogy a belga fotóművész, Frederik Buyckx nyerte az Év Fotográfusa címet a 2017-es Sony World Photography Awards-on. A szakmai zsűri szerint Buyckx “Fehér Világ” című munkája lett a világ legjobb képsorozata az idei évben.  A képsorozat a balkáni térség, Skandinávia és Közép-Ázsia távoli területein készült, ahol az emberek elszigetelten, a természet törvényeivel dacolva élnek napról napra.

Frederik Buyckx: Fotósorozatommal az elmúlás elleni küzdelmet szeretném bemutatni.

2017-ben a világ legnagyobb fotóversenyére több mint 227 000 nevezés érkezett mintegy 183 országból. Az idei győztes és shortlistes munkákból, valamint a Fotózás Művészetéhez Kiemelkedően Hozzájárulók díját elnyerő brit fotóművész, Martin Parr fényképeiből kiállítás nyílik április 21. és május 7. között a londoni Somerset House-ban.

Számomra a tájképek jelentik a fotóművészet esszenciáját, ezért is választottam ezt a képsorozatot. Sokan nem fordítanak elég figyelmet rájuk, pedig a természet létezésünk középpontja. Ezeket a komoly művész által készített gyönyörű felvételeket egyszerűen csak élvezni kell.

– mondta Zelda Cheatle, a Professzionális kategóriákat elbíráló szakmai zsűri elnöke.

Frederik Buyckx a londoni díjátadó ceremónián vette át az Év Fotográfusa elismerést és az ezzel járó 25 000 dolláros pénzdíjat.

Úgy érzem sok esetben a fotóművészek fényképeikkel inkább sokkolni akarják a közvéleményt, mintsem megörökítsék azt a szofisztikált eleganciát, azt a gyönyört, amire a fotózással képesek lehetünk. A fotográfia mint médium legszebb oldalát megragadni borzasztóan nehéz feladat.

– mondta Scott Gray, a World Photography Organisation vezérigazgatója.

A londoni díjátadó ceremónián a győztesek a Sony legmodernebb digitális képalkotó eszközeivel gazdagodhattak.

Az idei évben 10. évfordulóját ünneplő Sony World Photography Awards évről évre elismeri és díjazza a tavalyi év legjobb kortárs fotómunkáit. A fotópályázat a fotóipar egyik legnagyobb presztízsű versenye, amely mindenki számára nyitott és ingyenes, és amely minden győztes és shortlistes fotósnak lehetőséget jelent arra, hogy karrierjének új lendületet adjon. A 2018-as Sony World Photography Awards-ra 2017. június 1-től lehet nevezni.

A PROFESSZIONÁLIS KATEGÓRIA GYŐZTESEI ÉS DÖNTŐSEI
Egy nemzetközileg elismert, szakértőkből álló bizottság választotta ki a tíz Professzionális kategória legjobb fotósorozatait. A győztes és döntős fotóművészek névsora a következő:

Építészet kategória győztese: Dongni, Kína
2. helyezett – Julien Chatelin, Franciaország / 3. helyezett – Diego Mayon, Olaszország

Konceptuális kategória győztese – Sabine Cattaneo, Svájc
2. helyezett – Gao Peng, Kína / 3. helyezett – Alexander Anufriev, Oroszország

Kortárs kérdések kategória győztese – Tasneem Alsultan, Szaúd-Arábia
2. helyezett – Li Sony, Kína / 3. helyezett – Lorzenzo Maccotta, Olaszország

Aktuális ügyek és hírek kategória győztese – Alessio Romenzi, Olaszország
2. helyezett – Joe Raedle, Egyesült Államok / 3. helyezett – Ivor Prickett, Írország

Mindennapi élet kategória győztese: Sandra Hoyn, Németország
2. helyezett – Christina Simons, Izland / 3. helyezett – Alice Cannara Malan, Olaszország

Tájkép kategória győztese: Frederik Buyckx, Belgium
2. helyezett – Kurt Tong, Egyesült Királyság / 3. helyezett – Peter Franck, Németország

Környezet kategória győztese: Will Burrard-Lucas, Egyesült Királyság
2. helyezett – Ami Vitale, Egyesült Államok / 3. helyezett – Christian Vizl, Mexikó

Portré kategória győztese: George Mayer, Oroszország
2. helyezett – Romina Ressia, Argentína / 3. helyezett – Ren shi Chen, Kína

Csendélet kategória győztese: Henry Agudelo, Kolumbia
2. helyezett – Shinya Masuda, Japán / 3. helyezett – Christoffer Askman, Dánia

Sport kategória győztese: Yuan Peng, Kína
2. helyezett – Eduard Korniyenko, Oroszország / 3. helyezett – Jason O’Brien, Ausztrália

Építészet kategória győztes > fotó: Dongni

Alexander Vinogradov “Mathilda” című munkája nyerte el a Nyílt kategória Év Fotósa címét és az ezzel járó 5000 dolláros pénzdíjat.

A moszkvai amatőr fotós, Alexander Vinogradov portréfelvételén egy fiatal lány látható, amelyet Luc Besson filmje, a Leon, a profi ihletett.

Az idei évben a mindössze 16 éves, Los Angeles-i Katelyn Wang nyerte az Év Ifjúsági Fotósa címet. A 12-19 éves fiatalok számára nyitott verseny nevezőinek feladata az volt, hogy egyetlen képpel mutassák be mit jelent számukra a „Szépség”.

Wang a chilei Torres del Paine Nemzeti Parkban készült “A világ tetején” című fotója gyönyörűen örökíti meg Pehoé-tavat körülölelő tájat.

A 21 éves Michelle Daiana Gentile, az Escuela de Fotografía Motivarte tanulója nyerte az Év Diák fotósa címet. Az “Egyetlen remény” című, lenyűgözően szép képsorozata a kiírásban megadott “Érzelmek” témát dolgozza fel, amelynek hű ábrázolása érdekében tíz napot töltött el egy régi papírgyár dolgozói társaságában Argentínában.

fotó: Michelle Daiana Gentile (Escuela de Fotografía Motivarte)

Munkásságával Gentile 30 000 euró értékű Sony digitális képalkotási eszközöket nyert egyeteme számára.

A díjátadó ceremónián egyedi vizuális kifejezőkészségéért a híres brit fotóművész, Martin Parr vehette át a Fotózás Művészetéhez Kiemelkedően Hozzájárulók Díját.

ITALY. Pisa. The Leaning Tower of Pisa. From ‘Small World’. 1990

A Fotózás Művészetéhez Kiemelkedően Hozzájárulók Díját eddig Mary Ellen Mark, William Eggleston, Eve Arnold, Bruce Davidson, Marc Riboud, William Klein, RongRong & inri, Elliott Erwitt és Phil Stern nyerték el.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top